Nem jelent jót, ha ott virít ez a felirat. Az Európai Bizottság felhatalmazáson alapuló rendeletet fogadott el amely, a 2026/343/Eu és az 1308/2013/Eu európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a baromfihúsra vonatkozó
Orbán Viktor olyan üzenetet küldött Zelenszkijnek, amire még Angliában is felfigyeltek. Az ukrán elnök jogosan kezdhet rettegni, de Von der Leyennek is ideje összeszednie magát.
Használt autót venni alapból is rizikós, de minél kisebb a keretünk, akkor annál nagyobb a kockázata annak, hogy valami olyan hibába futunk bele, amire alapból nem gondolnánk.
Megérkezett a legújabb agykarbantartó kvíz, amelyben igazi profinak számítasz, ha sikerül legalább hat pontot szerezned. Számos történelmi és kulturális témát érintünk, így az átfogó műveltség elengedhetetlen a kiemelkedő eredmény eléréséhez. A feladványok során Afrika történelmébe tekintünk be, kinyomozva, hogy a hatalmas kiterjedésű Angola egykor
Már legalább 13 országot érint a Közel-Keleten zajló fegyveres konfliktus a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint. Kaiser Ferenc az InfoRádióban azt mondta: a háború alapvetően Irán, Izrael és az Egyesült Államok között zajlik, de közvetetten részt vesz a konfliktusban több Iránhoz köthető "proxy", vagyis helyettes is, mint a libanoni Hezbo
A kormány mindent megtesz a hazai kkv-k erősítése érdekében, ezt a célt szolgálja a Ginop Plusz-1.2.4-25 program is, amely a legkevésbé fejlett településeken működő mikro- és kisvállalkozások beruházásait támogatja európai uniós társfinanszírozással.
Beck Nóra és Moskovics Judit két hónapon át dolgoztak a Babák című dokumentumfilmen – de amit feltártak, arra nehéz szavakat találni. A Szőlő utcai intézmény egykori igazgatója évekig építette ki saját, kifinomult manipulációra és félelemre alapozott rendszerét. A gyerekeket behálózta, érzelmileg kiszolgáltatottá tette, majd – a vádak szerint – sze
Egy amerikai technológiai portál visszavont egy a vitatott cikket, majd megvált vezető mesterségesintelligencia-riporterétől. Az ügy újabb figyelmeztetés a szerkesztőségek és újságírók számára az AI használatának kockázatairól.
Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a biotermékek forgalma Magyarországon, a statisztikák szerint az Európai Unióban 2023-2024 között hazánk volt a második legdinamikusabban bővülő biopiac - mondta el az Agrárszektor kérdésére Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) ügyvezetője. A szakember beszélt arról is, hogy milyen elő
A magyar kormány továbbra is kampányüzemmódban pörög, ennek pedig fő üzenete, hogy Ukrajna bele akar minket sodorni a háborúba. Ennek első lépése a magyar energetikai ellátás megbénítása, az oroszok által lebombázott Barátság kőolajvezeték révén. Ugyanakkor a magyar vállalatoknak és adófizetőknek egy másik háború sokkal több pénzbe kerül. Az Orbán
Donald Trump nyilvánosan támadta az amerikai bankszektort, amiért szerinte az akadályozza a digitális eszközök piacát rendezni kívánó CLARITY Act elfogadását. Az elnök szerint a bankok a saját érdekeik védelmében próbálják késleltetni a törvényhozást, ami az Egyesült Államok versenyelőnyét veszélyeztetheti a globális kriptogazdaságban. Trump a Trut
A Lidl húsvét előtt nagy gyerekakcióval várja a vásárlókat: a kínálatban fa játékkonyha, babaházak, LEGO készletek és Hot Wheels autók is szerepelnek kedvező árakon. Március 5-től emellett rengeteg gyerekkönyv, köztük a Kisvakond, Bing nyuszi és Bori-sorozat is elérhető.
A bő szárú nadrág az a darab, amely évek óta stabil helyet követel magának a gardróbunkban – egyszerre lezser, elegáns és elképesztően sokoldalú. De mit ér a tökéletes szabás, ha nem a megfelelő cipővel párosítjuk? Egy jól megválasztott lábbeli nemcsak optikailag nyújtja az alakot, hanem karaktert, irányt és tudatosságot is ad az egész szettnek.
Zivatar alakulhat ki több vármegyében szerdán, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Szerdán a déli óráktól előbb az Észak-Dunántúlon, később a Dunántúl délebbi részein is előfordulhatnak helyenként zivatarok. Az intenzívebb gócokat apró szemű jég, esetleg szélerősödés kísérheti. A f
Megnyílt a 7. Sirha Budapest, Közép-Európa meghatározó élelmiszeripari és Horeca szakkiállítása. A számos kísérőrendezvénnyel színesített esemény díszvendége Olaszország.
Az Iránban zajló háború rövid idő alatt a sportvilágra is komoly hatást gyakorolt. Összeszedtünk öt olyan területet, amire hatással lehet a jelenlegi háborús helyzet a sportban.
A modern élet folyamatos nyomása sokunkat szorongással és stresszel sújt. Szerencsére létezik egy ősi gyógynövény, amelyet a természet Valiumának is neveznek, és amely segíthet megnyugtatni az elmét, csökkenteni a feszültséget, sőt, az álmatlanság tüneteit is enyhítheti.
Apró helyiség, hatalmas hatás. Egyre többen döntik meg a lakberendezési szabályokat, és pont ott vállalnak be extrém megoldásokat, ahol eddig a legkevesebbet kísérleteztek.
Budapest két kerületében már biztosan számíthatnak plusz támogatásra az idősek és a rászorulók az ünnepek előtt. A húsvéti utalvány idén 8-9 ezer forint közötti összeget jelent, amivel a helyi önkormányzatok igyekeznek megkönnyíteni a tavaszi élelmiszer-beszerzést.
Magyar Péter egri fórumán szólította fel az ellenzéki jelölteket, hogy ne fogadják el a Fidesz segítségét az ajánlásgyűjtésben. A pártelnök szerint a kormánypárt célja az, hogy minél több párt induljon a választáson.
A paprika egyszerre dicsért fűszer és baljós előjel történetben. Van egy pillanat Bram Stoker Drakula című regényében, amikor a világ leghíresebb vámpírtörténete hirtelen gasztro-kalauzzá válik. A főhős Erdélyben csirkét eszik vörös paprikával,
Az Egyesült Királyság keleti partján fekvő Blast Beachről ma már nehéz lenne megmondani, hogy egykor az ország legszennyezettebb tengerpartjai közé tartozott. Területén az ipari fellendülés időszakában több bánya és gyár működött, ám egy átfogó projektnek köszönhetően sikerült teljesen megfordítani a sorsát.
Bruttó 215 milliárd forint értékben fogyott lakossági állampapír az elmúlt héten az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) legfrissebb adatai szerint. Ez csaknem a duplája a két héttel ezelőtti forgalomnak.
A történet 2017-ben kezdett igazán kirajzolódni a Vision E tanulmánnyal, majd 2019-ben a Vision iV már egyértelműen megmutatta, milyen irányba tart a márka. Ugyanebben az évben érkezett a Citigoᵉ iV is, az első tisztán elektromos szériamodell, amely 61 kW-os teljesítményével és nagyjából 260 kilométeres valós hatótávjával inkább praktikus városi be
A munkakeresésnél számodra is kulcskérdés a rugalmas munkavégzés? Fontos, hogy lehetőséged legyen távmunkában, vagy akár kötetlen munkaidőben dolgozni? Ha igen, akkor érdemes egy pillanatra megállni, és feltenni a kérdést: a választott szakmád valóban támogatja ezt az életformát? Sokan csak az álláskeresés szakaszában szembesülnek azzal, hogy nem m
Az egész napos számítógép‑használat a hát- és derékfájás egyik leggyakoribb oka. Hosszú órákon át ülni, főleg helytelen testtartással, nagy terhet ró a gerincre, a nyakra és a vállakra, ami idővel fájdalomhoz, merevséghez, sőt akár komolyabb ízületi vagy gerincproblémákhoz vezethet. Szerencsére megelőzni is lehet a bajt! Ha te is a monitor előtt tö
Az ország nyugati fele fölött záporok, zivatarok is kialakulhatnak délelőtt. Utána azonban csapadékmentes, szinte zavartalanul napos idő várható napokig. Maradnak a 17 fok körüli maximum-hőmérsékletek.