Ez a legújabb vegyes kvíz egy remek lehetőség arra, hogy próbára tedd a tudásodat a legkülönfélébb tudományágak területén. Ebben a válogatásban már az öt pont elérése is csodás eredménynek számít, hiszen a kérdések a csillagászattól a történelemig mindenre kiterjednek. Tudod-e, mit kutat pontosan az etimológia, vagy mi a Kis Medve csillagkép latin
Tudományos szempontból nehezen értelmezhető munkásságáért Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címmel tüntették ki Rákay Philip feleségét. Az állami elismerést „a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált művei” miatt kapta.
A balkáni politikai színpadon ismét zajlik az előadás: fenyegetések, sértések és hangos szócsaták követik egymást. A hangzatos retorika mögött azonban sokszor nem valódi konfliktus zajlik, hanem inkább politikai párnacsata, aminek a célja egyelőre a belpolitikai haszonszerzés
A kórházak adósságának jelentős részét, 80 milliárd forintot január végén, február elején rendezte az állam, egy 15 milliárd forintos adósságrendezés márciusban várható – mondta egy friss jogszabálytervezettel kapcsolatban Tóth Gábor, a Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban. Az Orvostechnikai szövetség szerint bár a beszállítóknak a "tolerálható a
Valójában az anyaországi magyarok tartoznak köszönettel az erdélyi magyaroknak, mert példát mutatnak nekik nemzethűségből és megmaradni akarásból, és amíg ez a kormány van, a külhoni magyarság szempontjai szentek és sérthetetlenek – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református
Sokan félve teszik fel maguknak a kérdést: ha máshogyan fejezzük ki a szeretetünket, az eleve kudarcra ítéli a kapcsolatot? Vagy épp ellenkezőleg – a különbségek még gazdagíthatják is a mindennapokat? Dr. Balázs Bernadett pszichológussal ástunk a téma mélyére.
Fergeteges közös éneklésből különleges videóklipet készítettek A mi kis falunk színészei: a sorozat jól ismert főcímdalát adják elő acapella stílusban. Volt, aki fütyült, más hümmögött, a végeredmény pedig fantasztikus lett. Ráadásul egy régi, szeretett karaktert alakító színésznő is visszatért!
Ez a műveltségi kvíz valódi kihívás elé állítja a játékosokat és ha legalább hat kérdésre tudod a választ, akkor méltán nevezheted magad profinak. A feladványok sorában a kémiai reakciók látványos világa és a magyar orvostudomány legnagyobb alakjai is helyet kaptak. Vajon felismered-e a nátrium lángfestésének színét, vagy tudod-e, melyik elemet jel
Hét év alatt 21 százalékkal csökkent a természettudományos tantárgyakat tanító, főállású pedagógusok száma a hazai oktatási intézményekben - derült ki a Köznevelési Információs Rendszer adataiból. A legnagyobb arányban a fizikát is oktató tanárok létszáma csökkent.
A hamis növényvédő szerek használata veszélyezteti a termést, a környezetet és az egészséget – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egyhetes, "Ne permetezz kockázatot" elnevezésű kommunikációs kampánya.
Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos Brüsszelben.
Az öröm akkor a legjobb, amikor osztozhatunk benne valakivel, ahogy a kudarcokat is könnyebben viseljük, ha mellettünk van valaki igazán fontos. A sztárvilágban ráadásul mindez a fotósok és ezen keresztül az egész világ szeme előtt zajlik. Válogatásunkban a 2026-os Oscar-gála szerelmes pillanataiban merülhetsz el.
Alföldi Róbert szenvedélyes műgyűjtő: imádja a festményeket, grafikákat és fotókat, de rajong a népi kerámiákért is. A színész-rendező most az RTL vadonatúj műsorában, A legjobb ajánlat című műsorban tűnik fel Felfedezőként. Nézd meg a Fókusz riportját, amiben Alföldi féltve őrzött kincseit is láthatod!
Orbán Viktor országjárásának első állomása furcsa egyvelege a január 24-én ugyanitt rendezett DPK gyűlésnek, a miniszterelnök évértékelő beszédének és Magyar Péter országjárásának. Hogyan fogadták a miniszterelnököt, miről beszélt és ki az a rejtélyes Tisza Péter, aki itt indul országgyűlési képviselőjelöltként? A cikkünkből kiderül.
Életének 85. évében, hosszú betegség után, családja körében elhunyt Magyarország első, szabadon választott közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere – közölte a család
"Nincs mandátumunk az ENSZ-től, az Európai Uniótól vagy a NATO-tól, ahogy azt a (német) alaptörvény megköveteli. Így már az elejétől világos volt, hogy ez a háború nem a NATO dolga" - hangoztatta a német kancellár Rob Jetten holland miniszterelnökkel közösen tartott berlini sajtótájékoztatóján.
A Bűnösök című Oscar-jelölt film egyik betétdalát adták elő az Oscar-gála színpadán, amikor a performansz váratlan fordulatot vett. A kommentelők szerint egyértelműen Timothée Chalamet korábbi, az opera- és balettközösségre nézve sértő megjegyzései miatt léphetett a színpadra az ikonikus Misty Copeland.
A 25 éves Ardeshir Azizi Teheránban nőtt fel, és egész életét az iszlám rezsim uralkodása alatt töltötte. Miután elmenekült Iránból, Budapestre költözött, és innen figyeli aggodalommal, hogy mi történik otthonában. "Félek attól, hogy amit teszek és mondok itt, az visszaüthet a családomra Iránban" – mondta a fiatal férfi, aki az elmúlt két hónapban
Orbán Viktor országjárásának első állomása furcsa egyvelege a január 24-én ugyanitt rendezett DPK-gyűlésnek, a miniszterelnök évértékelő beszédének és Magyar Péter országjárásának. Hogyan fogadták a miniszterelnököt Kaposváron, miről beszélt és ki az a rejtélyes Tisza Péter, aki itt indul országgyűlési képviselőjelöltként? A cikkünkből kiderül.
Brooklyn Beckham és Nicola Peltz is ott voltak az Elton John Alapítvány Oscar-gálát közvetítő partiján a West Hollywood Parkban, ami nem meglepő, hiszen az énekes a legidősebb Beckham-fiú keresztapja. Megjelenésük viszont azért vonzott magára extra figyelmet, mert Brooklyn feltűnően nem köszöntötte fel Victoria Beckhamet anyák napja alkalmából - va
Szerelmes vagy és szeretve vagy. Gondoskodsz, rólad is gondoskodnak, és mással sem akarsz lenni, csak a szerelmeddel. Ismerős? Ez a mézeshetek időszaka, ami a legtöbb párkapcsolatban (jó eséllyel) előfordul. Fantasztikus érzés, amit a legszívesebben örökké átélnénk. De ha egyszer véget ér, akkor vajon a kapcsolat is örökké véget ér?
2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
Megnyugodhattak a versenyzők és a Séfek séfe nézői is: Vomberg Frigyes a rosszulléte után visszatért a TV2 gasztrorealityjébe. A Piros csapat kapitánya jó hangulatban állt újra munkába, és immár a döntő hetének első napján volt a fődíjért küzdő résztvevők tapasztalt mentora.
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jel
Igencsak felforrósodott a hangulat Tolvai Reni és DJ Yamina új, közös projektjén. A páros egy dalon dolgozik, amelyhez videóklip is készül. A kulisszák mögül olyan felvételek kerültek ki, amelyek alapján biztosra vehetjük, nem lesz hiány érzéki jelenetekből.
A reggeli feketekávé sokak számára nem csupán egy ital, hanem a felnőttség és a kitartás szimbóluma. A pszichológia azonban arra mutat rá, hogy a keserű íz iránti vonzalom gyakran nem őszinte preferenciából fakad, hanem mélyen gyökerező meggyőződésekből, amelyek az erő és a függetlenség demonstrálására irányulnak. A mindennapi szokásaink, mint péld
Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Moza
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) évről évre érkeznek kora tavaszi, tavaszi bejelentések olyan madarakról, amik épületek ablakában, autók visszapillantó tükrében akár napokon át is a saját tükörképüket támadják. Ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig nagyon zava
Búcsút int a napsütés, a simogató tavaszi idő helyett borús, felhős keddre számítsunk, esernyő nélkül ne is induljunk sehová. Kedden elhagy bennünket a napsütés, a simogató tavaszi meleg, esernyő nélkül ne induljunk el. Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, de délután északkelet felől elkezdhet vékonyodni, esetleg szakadozni a felhőzet.