Egy busszal és színes installációkkal járja az országot a magát legjámborabbnak nevező párt. Győrben főleg fiatalok szálltak fel a buszra, volt aki kíváncsiságból, más konkrét céllal.
"Növelheti a politika iránti érdektelenséget, és csökkentheti a politikusokba vetett bizalmat az elhúzódó belpolitikai válság Koszovóban." Erről Németh Ferenc beszélt a Heti Világhíradónak az újabb előrehozott választások lehetősége kapcsán. A szakértő azt is elmondta, hogy a koszovói albánok hősként tekintenek azokra a vezetőikre, akiket most hábo
Európán belül utazva a hasonló kulturális szokások miatt ritkábban érnek minket meglepetések, a távol-keleti országokban azonban sok minden másképp működik, mint amihez a kontinensen hozzászoktunk. A térség egyik legnépszerűbb úti célján, Japánban is érdemes néhány alapvető dologgal tisztában lenni az indulás előtt.
Csak azután reagáltak a hatóságok, hogy Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró megírta: egy Kaposvár közeli ünnepség után egy NAV-os dandártábornok holttestére bukkantak. Az újságíró a Híradónak azt mondta, szerinte azért hallgattak az ügyről, mert nem akarták gyengíteni az ukrán pénzszállítós akcióval kapcsolatos kommunikációs kampányt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak büntetőeljárást. A megtalált hamis termékekkel közel 6 milliárd forint értékben okozott vagyoni hátrányt a török állampolgárságú elkövető a luxusmárkák jogtulajdonosainak, azaz a legális piac szereplőinek. A hatósági eljárás következtében az elköv
Több év titkos kampányolás után Kaposváron nyilvános országjárásba kezdett a miniszterelnök, de azért csak óvatosan vállalt kockázatot. Arról beszélt, hogy a tömegben vannak új szavazók, bizonytalanok és olyanok, akik elvesztették a politikai otthonukat. Kérdezni nem lehetett.
Pajor Kristóf bizarr, de vicces netes videói mögött egy nagyon szigorú, vallásos gyerekkor és egy zilált, függőséggel súlyosbított fiatalkor áll. A vállalati világot zsigerileg utálja, de nyolcvanévesen is a földhöz fogja magát vágni nyilvános helyeken. Interjú.
Azonosította a 444.hu azokat a fiatalokat, akik ukrán zászlót feszítettek ki vasárnap a Tisza párt Nemzeti menetének indulásakor a Deák téren. Az egyikük az akció előtt a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodott egy közeli épületben. A zászlóról készült képeket később több Fideszes politikus is megosztotta a közösségi médiában. A Híradónak nyilatk