Új funkcióval bővült a ChatGPT: a felhasználók már a környezetükben szóló zenéket is azonosíthatják általa a Shazam segítségével. A funkció nem alapértelmezetten aktív, de könnyen bekapcsolható, és iOS-en, Androidon, valamint asztali felületen is használható.
Nőnap alkalmából 2026-ban ismét összefogott a Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat, hogy egy igazán felemelő programmal kedveskedjenek nehéz élethelyzetben élő nőknek. A közös kezdeményezés célja ezúttal is az volt, hogy az anyaotthonokban és hajléktalanszállókon élő hölgyek megtapasztalhassák a figyelem, a törődés és az ünneplés erejét.
Ki ne álmodott volna már arról, hogy megállíthatja az időt, vagy legalábbis lassíthatja az öregedést? Nos, úgy tűnik, hogy a tudomány most egy lépéssel közelebb került ehhez a vágyálomhoz. Egy friss tanulmány azt állítja, hogy a napi multivitamin-szedés valóban lassíthatja a biológiai öregedést – legalábbis bizonyos mértékben. De vajon tényleg elég
A volt jegybankelnök szerint ez az oka, hogy egyre gyakrabban szólal meg közösségi oldalán. A Matolcsy-ügyről azt gondolja, az ilyen ügyekben az igazságszolgáltatás nem működik. Aki hűséges Orbán Viktorhoz, az bármit megtehet ebben az országban.
Káosszal indult a sanghaji vasárnap, a mezőnyből ugyanis négy autó is feladta a küzdelmet még a rajt előtt. Volt néhány helycsere az indulás után, kavarodás a biztonsági autós fázisnál, de utána győzött a papírforma. Andrea Kimi Antonelli és édesapja. Fotó: Mercedes Kimi Antonelli a második legfiatalabb győztes lett a Forma-1 történetében - és 20 é
Az arénában láthattuk eddigi legjobb formájában Beton.Hofit, aki ezúttal közreműködők nélkül, koncertzenekarával mutatta be Interregnum című lemezét, és még egy pamkutyás kiszólás is belefért a műsorba.
A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (Muisz) a Facebook-oldalán.
A 19 éves olasz versenyző ugyan megharcolt a Ferrarikkal, ám utána egész kényelmesen ért be a célba. A Ferrarik még tartják a lépést a Mercedesekkel, de a Red Bull és a McLaren szenved.
Nemzeti ünnepünkön, március 15-én, vasárnap kerül sor Magyarország legnagyobb civil megmozdulására, a Békemenetre. A rendezvényt a Mandiner YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
A Közel-Keleten kirobbant konfliktus néhány nap alatt emlékeztette a világot arra, mennyire törékeny az energiarendszer, amelyre a globális gazdaság épül. Irán lépései a Hormuzi-szorosban a világ olajkínálatának jelentős részét sodorták veszélybe, az árak kilőttek, majd vad kilengésekbe kezdtek, miközben Washington egyszerre próbál katonai erőt dem
Kevesen gondolják, hogy egy kicsiny állattenyésztési ágazatnak, mint a méhészet, milyen komoly gondokat okoz az, hogy bolygónk bármely részéről néhány nap alatt megjelenhetnek olyan élőlények hazánkban, melyek egyébként, globalizáció nélkül soha.
2022. évi Lxv. törvény alapján létrejött támogatási jogviszonyokban a gazdaságátadási szerződés alapján a gazdaság átvevője a gazdaságátadó általános jogutódja, vagyis, a gazdaságátvevő jogutódlással a gazdaságátadó helyébe lép. A jogutódlás tényének Kincstár általi hivatalból történő rögzítése után áttekintésre kerül valamennyi agrártámogatási jog
Oross Dániel politológus szerint a fiatalok részvétele nőhet a következő választáson, de a kormánypárt kommunikációja nem szól hozzájuk, ezért egy esetleges Fidesz-győzelem „ifjúsági apátiát” és erősödő kivándorlást hozhat.
Meglepő felvétel került ismét a figyelem középpontjába Petőfi Sándorról. A több mint 180 éves kép egészen más arcát mutatja a költőnek, mint amit a legtöbb történelemkönyv illusztrációin megszoktunk.
A Michelin-csillag a gasztronómia egyik legnagyobb presztízsű elismerése. A világ legjobb séfjei és éttermei évtizedek óta versengenek érte, és vannak olyan városok, ahol különösen nagy sűrűségben találunk kitüntetett éttermeket. Ezek a helyek ma már egyszerre turisztikai célpontok és a globális gasztronómia meghatározó központjai is.
Mit jelent ma a művészet és a tudomány autonómiája, és milyen kihívások érik a kulturális szféra intézményi autonómiáját a digitalizáció legújabb korszakában? Hogyan alakul át a kreatív munka feltételrendszere és intézményi beágyazottsága? – Ezekre a kérdésekre keresi a választ a KDFI nyolcadik konferenciája.
Az április 12-i országgyűlési választáson elkezdhetik megírni az emberek az 1848 eszményeihez visszataláló Magyarország történetét – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videójában.
A nyári időszakban nagyon népszerűek a kültéri pezsgőfürdők és a felfújható jakuzzik, amelyek könnyen beszerezhetőek és egyszerűen telepíthetőek. De vajon mennyiben különböznek és milyen élményt kínálnak egy prémium masszázsmedencéhez képest? Mennyire hasonlítanak egymásra és mik az eltérések a két termékcsalád között? Ezeket szedtük most össze 5 p
Ledöbbent a világ, amikor hat év házasság után Priscilla Presley elhagyta Elvis Presley-t. A nő most maga mögött hagyja a szupersztár férje árnyékát, és teret ad a saját szólamának. Részlet az Élet Elvis után című könyvből.
A 19 éves pilótának ez pályafutása első futamgyőzelme, mögötte pedig a Melbourne-ben egy hete diadalmaskodó csapattársa, a brit George Russell ért célba másodikként. A dobogó alsó fokáért a két Ferrari küzdött egymással nagyot az 56 körös viadalon, ebből a csatából pedig a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton jött ki győztesen és ő lett a harm
Für Anikó, a népszerű színésznő, lassan közelít a nyugdíjkorhatárhoz, de a visszavonulás gondolata egyáltalán nem foglalkoztatja. Mindazonáltal izgatottan várja azt a pillanatot, amikor havonta kézhez kapja a nyugdíját. A színésznő továbbra is aktívan dolgozik, és élvezi a színpad és a kamera adta lehetőségeket.
A projekt egyik hosszabb távú kérdése, hogy az mRNS-alapú technológia alkalmas lehet-e arra, hogy az űrutazás idejére átmenetileg fokozza a DNS-javító fehérjék termelődését.