Egyre többen próbálják a reggeli kávéjukat úgy felturbózni, hogy az ne csak éberséget biztosítson, de a fogyást is segítse. A megszokott csípős vagy egzotikus fűszerek helyett azonban létezik egy kevésbé ismert megoldás is, amely meglepően hatékony lehet.
Az inváziós spanyol csupaszcsiga megkezdte tavaszi rajzását Magyarországon. A frissen kelt lárvák azonnali veszélyt jelentenek a zsenge palántákra, napok alatt letarolva az ágyásokat.
AWS adatközpont kiesés, tűzeset az Egyesült Arab Emírségekben, robbanások több öböl-menti városban – a Közel-Keleten eszkalálódó katonai konfliktus árnyékában az Amazon Web Services (AWS) két egymást követő incidensről számolt be térségi infrastruktúrájában.
A 4iG védelmi üzletága tulajdonosi tranzakcióba kezdett a cseh CSG Defence-szel, melynek létrejötte esetén a cseh vállalat lehet a Rába új nagytulajdonosa.
Vádat emeltek egy hévízi cég tulajdonosai ellen, akik éveken át engedély nélkül, több százmillió forint értékben végeztek pénzváltást. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatást végző párosra.
Lesérült játékkarakterek, melanoma (ki)szűrés, mémekkel edukált fiatalok, tabudöntögető köztéri szobor egyaránt szerepeltek a tavalyi versenyek legsikeresebb kampányai között – mutatjuk a top 10-et!
Hétfő reggel nemzetbiztonsági egyeztetésen kapott jelentést a kormányfő a vezeték állapotáról. Azt ígéri, a műholdfelvételeket nyilvánosságra hozzák, hogy mindenki lássa az igazságot.
A legfejlettebb mesterséges intelligenciák egy friss kutatás szerint jóval hamarabb nyúlnának nukleáris fegyverhez, mint az emberek – legalábbis szimulált geopolitikai válsághelyzetekben. A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a modellek döntéshozatali logikája eltérhet attól, ahogyan az emberek a kockázatot és a következményeket mérlegelik.
Műholdfelvételek bizonyítják, hogy a vezeték újraindításának nincsen semmilyen technikai akadálya, a miniszterelnök pedig elmondta, mi vár az ukrán elnökre, ha tovább zsarolja Magyarországot
Ha dinoszauruszra gondolunk, legtöbbször hatalmas, félelmetes óriások jutnak eszünkbe. Pedig volt köztük olyan is, amelyik alig volt nagyobb egy csirkénél. Argentínában most egy ilyen apró állat szinte teljes csontvázát találták meg, és a kutatók szerint ez a lelet teljesen új kérdéseket vet fel az evolúcióról.
Az iráni bajnokság leállt, a fociszövetség elnöke nem táplál nagy reményeket a vb-részvétel iránt. Katar lemondta az argentin–spanyol meccs megrendezését.
Távol címmel debütál egy magyar háborús film az HBO kínálatában: Laudon Andrea rendezése az I. világháború idején játszódik az olasz fronton, ahol magyar honvédek mindennapjait követi.
Akár 5-50 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a mikro- és kisvállalkozások márciustól, fix évi 3 százalékos kamattal, saját erő nélkül, egyszerűsített feltételekkel. Az állam 100 százalékban átvállalja a kezelési költséget, valamint - a legtöbb esetben - a garanciadíjat is, így a konstrukciók valódi, kiszámítható és alacsony költ
A legfrissebb adatok és előrejelzések alapján Magyarország költségvetési pozíciója régiós összevetésben továbbra is az egyik legkedvezőbb. Az eredményszemléletű hiány tavaly a kormányzati várakozások szerint 5 százalék alatt alakulhatott, melyet megerősít a Magyar Nemzeti Bank friss, 4,7 százalékos hiányról szóló közlése is. Részben a költségvetés
Megállapodás született a német koalícióban: a farkas bekerül a vadászati törvény hatálya alá. A módosítás még a legeltetési szezon előtt életbe léphet.
Közepes és magas a mikotoxin-kockázat a legfontosabb takarmányalapanyagokban. A Közép- és Dél-Európára vonatkozó adatok különösen figyelemreméltók: a kukoricában rekordszintű aflatoxin B1-értékeket mértek, az árpa pedig az összes vizsgált gabonaféle közül a legveszélyesebbnek bizonyult.
Major Veronika egyéniben légpisztolyban, valamint a hagyományos csapatversenyben Fábián Sára Ráhellel és Jákó Miriammal aranyérmet nyert az örményországi Jerevánban zajló 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságon. A 25 méteren olimpiai bronzérmes Major Veronika az InfoRádióban azt mondta, hogy élete egyik legnehezebb versenye volt a mostani, és a nag
Újabb aggasztó fejlemények jelzik a közel-keleti helyzet eszkalálódását, miközben katonai akciók, diplomáciai figyelmeztetések és belpolitikai feszültségek egyszerre formálják a térség biztonsági helyzetét.
Véget ért A Bridgerton család negyedik évada, Benedict és Sophie szerelmi története pedig megkapta a maga boldog befejezését. A finálé után a rajongók már rögtön az ötödik évaddal kapcsolatos kérdésekre fókuszálnak, mégpedig, hogy visszatérnek-e a korábbi szereplők, illetve szükség lesz-e újboli castingra.
Megdöbbentően nemes gesztust tett az Egyesült Arab Emírségek kormánya a Dubajban rekedt valamennyi turista számára. Több mint 20 ezer turista rekedt Dubajban a háború kitörése miatt, köztük ezer magyar, rajtuk segít önzetlenül segít az Egyesült Arab Emírségek. Mint ismert, Irán szombat hajnalban drón-és rakétatámadást indított Izrael, valamint Duba
Az iráni legfelsőbb vezető, Ali Khamenei halála és az Egyesült Államok Irán elleni légicsapásai dollárszázmilliókat mozgattak meg az online predikciós piacokon, ahol már hetekkel korábban gyanúsan nagy tétek érkeztek a támadások időpontjára és Khamenei hatalomból való távozására - a fogadások most jogi és etikai vihart kavarnak az Egyesült Államokb
Hogyan kapcsolódik össze a politika és a foci? Miért akasztották fel Szűcs Sándor válogatott újpesti labdarúgót 1951-ben a kommunisták? Hogyan lett korábban focistákból miniszterelnök? És miért lettek az Aranycsapat győzelmei egyben a rendszer sikerei? Csillag Péter könyvéből kiderül,
A hétvégén kirobbant közel-keleti konfliktus súlyos gazdasági következményekkel járhat a térségben. Az ING Bank friss elemzése szerint Magyarország az egyik legnagyobb vesztes lehet. Az energiaárak hirtelen megugrása gerjesztheti az inflációt, a forint jelentős gyengülés elé nézhet, mindez pedig a jegybanki kamatcsökkentési ciklust is megakaszthatj