Az új Ferrari Amalfi Spider egy 640 lóerős, V8-as motorral szerelt, 2+2 üléses kabrió, ami a sportos teljesítményt, a mindennapi kényelmet és a stílusos, nyitott tetős autózás élményét ötvözi.
A magyar kormány küldöttségét annyira kezelik partnernek Ukrajnában, amennyire Budapest Kijevet: semennyire. Az állandó orosz rakéta- és dróntámadások miatt aligha engedélyezik a magyar küldöttségnek azt, hogy megnézzék a brody olajszivattyú-állomást, de még Kijevben sem örülnek az előre nem egyeztetett látogatásnak.
A lengyel kormány az elnöki vétó ellenére is felhasználja az Európai Unió védelmi programjának forrásait - jelentette be Donald Tusk miniszterelnök a Reuters szerint. A kormányfő élesen bírálta az államfőt, akit a kabinet a nemzeti érdek elárulásával vádol.
Hogyan áll neki egy állami ünnepi szónoklatnak az ország vezetője? Orbán Viktor a közösségi médiában engedett betekintést a kulisszák mögé, és elárulta, milyen módszerrel készül a március 15-i beszédének megírására. A kormányfő szerint nincs egységes recept, van, hogy egyetlen, hirtelen jött mondat indítja el az egész folyamatot.
Tárkányi Zsolt szerint volt, amivel nem is vesződtek, csak kirakták az udvarra egy drótkerítés mögé. A cég belső vizsgálatot indított, a hatóságok pedig eljárásokat folytatnak a gyárban.
Szimbolikus helyszíneken, Iváncsán, Velencén, Komáromban és Gödön tartott gyűléseket a Tisza Párt csütörtökön. A rendezvényeken az akkugyárakról és az egészségügyről beszéltek a legtöbbet, és Magyar Péter azt ígérte, további dokumentumokat hoz nyilvánosságra.
Az előző évihez képest néhány százalékkal több szerződésváltást regisztráltak az alkuszcégek az idei lakásbiztosítási kampány első tíz napjában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) az eddigi tapasztalatokra alapozva arra számít, hogy a kampány végéig az ügyfelek 400-450 ezer lakásbiztosítást cserélnek le vagy dolgozta
Ezentúl az automata kutakon is lesz lehetőség olcsóbb, védett árú üzemanyag tankolására, ha a kút üzemeltetője meg tudja oldani a jogosultság ellenőrzését. Szintén új szabály, hogy a rendszám nélküli, de magyar honosságú járművek is jogosultak lesznek a kedvezményes áru benzinre és gázolajra.
Az előző évihez képest néhány százalékkal több szerződésváltást regisztráltak az alkuszcégek az idei lakásbiztosítási kampány első tíz napjában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége az eddigi tapasztalatokra alapozva arra számít, hogy a kampány végéig az ügyfelek 400–450 ezer lakásbiztosítást cserélnek le vagy dolgoztatnak.
Az MKIK 2027-től vezeti az egyéni vállalkozók nyilvántartását – az OPTEN adatai szerint évente több százezer vállalkozói státuszváltozás történik Magyarországon. Az Országgyűlés március 10-i döntése alapján 2027-től a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezeti az egyéni vállalkozók nyilvántartását, és egyablakos ügyintézési rendszerrel támogat
Aleksandar Vučić szerb elnök megerősítette, hogy Szerbia kínai gyártású CM 400 típusú szuperszonikus ballisztikus rakétákat vásárolt. A politikus a belgrádi közszolgálati televíziónak adott interjúban beszélt erről csütörtök este.
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy az ország CM-400AKG rakétákat vásárolt Kínától. A beszerzés felboríthatja a balkáni katonai erőviszonyokat, Zágráb a regionális stabilitást félti.
A kampány jelenlegi szakaszában a Fidesznél van a labda, de március 15-én a Tisza veheti magához, az összeesküvés-elmélet hívő ukrán "bácsinak" pedig jó eséllyel kevesen hisznek. Róna Dániel és Bódi Mátyás volt a Telex választási műsorának két vendége.
Ez az oldat antisztatikus filmréteget képez a háztartási üvegfelületeken, így lassítja a porosodást. Az autó szélvédőjén veszélyes fényszórást és káprázást okozhat.
Egyre több a vesebetegek száma, hazánkban ma minden 9-10. ember érintett. A Békés Vármegyei Központi Kórház békéscsabai tagkórházában rendezett, csütörtöki világnapi rendezvényen az aggasztó adatokra hívták fel a figyelmet. Húsz évvel ezelőtt, hazai kezdeményezésre fogadták el a nemzetközi szervezetek, hogy minden március második csütörtökje a vese
Sokan otthon érzik magukat az autó anyósülésén, azonban fontos, hogy nem szabad elbliccelni a biztonságot. Könnyen fájdalmas baleset lehet a vége a felelőtlen lazaságnak. Egyszerre vicces és kínos az a videó, amely hétfőn jelent meg az Instagramon. A kisfilmen egy fiatal, ránézésre alig huszonéves nő látható, amint lábait szétterpeszti és a műszerf
Robbie Keane jó munkája, amely a külföld számára leginkább a Ferencváros Európa-liga-szereplésében csúcsosodik ki, újabb és újabb helyeken emeli az ír szakembert az edzőjelöltek közé. Ezúttal egy szívének nagyon kedves klubbal, a Celtickel hozta hírbe a Guardian.
Magyarországon működő bankoknál alkalmazott mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) személyes adatokat érintő adatkezeléséről tett közzé jelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Figyelemmel a téma fontosságára, illetve a futótűzént terjedő mesterségesintelligencia-felhasználásokra, cikkünkben a tanulságokat
A 2024 májusában elhunyt művész végrendeletében a gyógykezelésére összegyűlt adományok sorsáról is rendelkezett. A Tompos Kátya Alapítvány ma is a daganatos betegek gyógyulását támogatja.
Tényleg racionálisabbak a férfiak? Vagy csak évszázadok óta ők azok, akik meghatározhatják, mi számít logikusnak? Egy ma is élő, masszív előítéletről ír Mózes Zsófi annak apropóján, hogy a "hisztéria" szó közel 150 alkalommal jelenik meg az Epstein-fájlokban, hogy érvénytelenítsék a nők tapasztalatait.
Szabó Stein Imre író és kulturális producer az Indexen megjelent véleménycikkében reagált arra, hogy Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója élesen kritizálta a Nobel-díjas magyar írót, Krasznahorkai Lászlót. Szabó Stein Imre szerint a művész nem „országimázs-kampányfelelős”, és a kultúrának a hatalomtól függetlenül kell működnie
Ahogy a tavaszi hónapok beköszöntenek, az esküvőszezon is kezdetét veszi. A menyasszonyok izgatottan keresik a tökéletes ruhát, amely egyszerre elegáns, stílusos és személyre szabott.
Bár az európai burgonyaágazatra a korábbi években a szűkös kínálat és a magas árak voltak jellemzőek, most megfordult a trend: a szektorban jelenleg a túltermelés és csökkenő jövedelmezőség okoz gondokat. Ez pedig egyre nagyobb feszültséget kelt a termelők körében - írta meg a FruitVeB.
Szike és altatás nélkül operálni? Bizony, a jövő a lábunk előtt hever! A Japánban már teljesen megszokott módszert ezúttal a szomszédos Szlovákiában, egy nagyszombati kórházban próbálták ki először.
Óriási lehetőség előtt áll a Ferencváros a labdarúgó-Európa-ligában. Robbie Keane csapata csütörtök este 2-0-ra nyert a Braga elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a szerdai visszavágót. A szokatlan időpont miatt sok szurkoló lemaradhat az összecsapásról, ám egy különleges igazolásnak hála akár élőben követhetik a sor
Hétszázmilliós áfacsalás és számlagyár ügyében öt békés megyei gyanúsított letartóztatását rendelte el Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség közleményben az MTI-vel pénteken.
"Az elsősorban falusi és kisvárosi egyesületeket támogató program akkor folytatódhat tovább, ha Magyarország kormánya továbbra is stratégia fontosságú területként kezeli a magyar sportot."
A mezőgazdaságban a tavaszi legelőkarbantartás nem rutinmunka, hanem a gyep hozamát, a takarmányminőséget és a legeltetés sikerét meghatározó beavatkozás.