Egy washingtoni szövetségi bíró megerősítette, hogy Horvátországnak közel 236 millió dollárt, mintegy 80 milliárd forintot kell fizetnie a Mol Nyrt.-nek egy évtizedes jogi vita lezárásaként. Amennyiben a horvát állam továbbra is megtagadja a fizetést, az amerikai hatóságok elrendelhetik a horvát állami vagyonelemek lefoglalását. A döntés tovább ter
Erősödött a forint kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. A magyar fizetőeszköz több mint egy százalékkal javított a kora reggeli jegyzésekhez képest.
A Zwack Unicum idén tavasszal vizuális és technológiai mérföldkőhöz érkezik. A márka legújabb reklámfilmje nem csupán egy reklám, hanem egy generációkon átívelő, moziélményt idéző utazás, amelyben a 2000-es évek kalandfilmjeinek misztikuma találkozik a legmodernebb AI-technológiával.
Március 10-én ünnepélyes keretek között átadták a Fekete Gábor-díjat a hazai e-közigazgatásban elért kiemelkedő szakmai teljesítményekért. A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács és a Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület által alapított díj a hazai elektronikus közigazgatási szolgáltatások, fejlesztések, és a területen dolgozó szake
Utasítottam a NAV-ot és a fogyasztóvédelmet, hogy teljes körűen ellenőrizze - például próbavásárlássokkal - az üzemanyagok védett áron történő értékesítését - írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedd esti Facebook-bejegyzésében.
Eredményesen zárult az építési közbeszerzés a Budai fonódó villamoshálózat déli meghosszabbítására, így jó esély nyílik arra, hogy megkezdődjön az új villamosvonal kivitelezése a Szent Gellért tér és a Budafoki út között – derül ki Vitézy Dávid Facebook-bejegyzéséből.
Ahogy egyre jobb az idő, egyre többet vagyunk kint a kertben. A fű pedig egyre gyorsabban kezd el nőni. Ilyenkor azonban könnyen elkövethetjük azt az óriási hibát, hogy nekiesünk a fűnyírásnak!
Huszadik alkalommal rendezi meg a Magyar Cukrász Ipartestület a Magyarország Tortája versenyt, amelyet az augusztus 20-i nemzeti ünnephez, Szent István napjához kapcsolódva szerveznek meg minden évben. A szervezet közlése szerint a verseny 2025-ben a Magyar Értéktárba is bekerült mint kiemelkedő nemzeti érték.
Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a Facebook-oldalán megosztott egy videót, ahol a 2026 májusában Budapesten megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája-mérkőzésre történő felkészülésről beszélt.
Amerikai hírszerzési források szerint Irán néhány tucat tengeri aknát telepített a stratégiai vízi úton. A lépés azonnal megmozgatta a globális energiaárakat, és fegyveres konfliktussal fenyeget a térségben.
Sallai Roland csapata, a Galatasaray hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A törököknél a magyar válogatott szélső nem volt tagja a kezdőcsapatnak, és csak a kispadról figyelhette, amikor a hetedik percben csapattársa, a gaboni Mario
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara feladatai az Országgyűlés döntése alapján 2027. január 1-től több kulcsfontosságú területen bővülnek: a kamara fogja vezetni az egyéni vállalkozók nyilvántartását, hatósági feladatokat kap a felnőttképzésben, szolgáltatásfelügyeleti hatásköre pedig a villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartásával bővül.
Megidézte Bill Clinton egykori amerikai elnököt mesterséges intelligencia segítségével a népszerű Family Guy sorozat alkotója: Seth MacFarlane paródiát készített.
Spanyolország 9 millió eurós (3,4 milliárd forint) humanitárius segélyt nyújt Libanonnak - jelentette be az ország külügyminisztere a kormány keddi ülését követően Madridban.
Nem elméleti válaszokat, hanem leleményes és gyakorlatias megoldásokat hoznak a jövőnket alakító kérdésekre a Samsung Electronics és az EdisonKids közös versenye, a Megoldások a holnapért kihívás idei döntősei. A 6. évadához érkező program fináléjában 8 csapat mérheti majd össze tudását, akik az e-rollerek biztonságától az AI sokrétű kiaknázásán át
Feloldotta a madárinfluenza miatti korlátozó intézkedéseket a Nébih egy nagyobb, összefüggő alföldi területen. Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében jelentősen csökkent a korlátozott terület nagysága, míg Jász-Nagykun-Szolnok vármegye a feloldást követően mentesül a korlátozó intézkedések alól. A madárinfluenza veszélye továbbra is fenn
Egy 5,9 magnitúdójú földrengés pattant ki kedden, nem sokkal éjfél után, az epicentrum Capri szigetének közelében volt. Habár ez viszonylag erős földrengés volt, mégsem okozott problémát a Nápolyi-öböl területén élőknek, alig érezték a földmozgást. Nagyobb távolságban viszont többen érezték. Ennek oka a földrengés kipattanási mélysége: 414 kilométe
1415-ben az agincourt-i csatában a francia lovagok betartották a hadviselés lovagi szabályait, az angol íjászok viszont nem. A történet vége mészárlás lett. A globális ipari versenyben ma valami hasonló történhet. Ha csak egy régió veszi komolyan a klímaszabályokat, könnyen azok kerülhetnek hátrányba, akik valóban zöldebben termelnek.
A filmvilág ikonja, Chuck Norris, eredeti nevén Carlos Ray amerikai színész és harcművész ma ünnepli a 86. születésnapját. Közel tizenöt éve már, hogy visszavonult a rivaldafénytől, és egy farmon tölti a nyugdíjas éveit a feleségével. Két éve a Jónak lenni jó! jótékonysági rendezvényén a feleségével együtt videóüzenetet küldött a magyaroknak, illet
30 milliárd forint hiányzik a Fővárosi Vízműveknél - a főpolgármester szerint egyebek között ez állhat a sorozatos budapesti csőtörések hátterében. Karácsony Gergely a közösségi oldalán megosztott írásában úgy fogalmazott: Budapestnek azért is adóznia kell a kormánynak, mert ivóvizet biztosít a budapestieknek, ez a magyar adórendszer talán legabszu
Hétfőn lezárult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető vasútvonal pályázatán az ajánlattételi szakasz, most a kiértékelési szakasz követi – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airport igazgatóságának elnöke.
Újabb csapás érte Eliana Sachs 24 éves izraeli modellt és üzletfejlesztési szakértőt, nyolc hónappal azután, hogy egy iráni rakéta megölte édesanyját és testvérét Be'er Shevában. A támadás során a lakásához közeli épületeket érte találat, és a robbanás ereje teljesen tönkretette otthonát.
Közel négyszázezren foglaltak előre helyet, de a szervezők szerint ennél is többen állnak sorban Assisi bazilikájánál, ahol március 22-ig láthatók Szent Ferenc földi maradványai, amelyeket halála nyolcszázadik évfordulója alkalmából állítottak ki.
Az ukrán médiában is egyre több kérdés merül fel az úgynevezett aranykonvoj-ügy kapcsán. Egy televíziós műsorban például arról beszéltek, hogy nehezen érthető, miért tartózkodhatott egy titkosszolgálati tábornok egy pénzszállító járműben, amikor a protokoll ezt szigorúan tiltja.
Négy mérkőzést rendeznek kedd este a Bajnokok Ligájában: este háromnegyed héttől a Galatasaray a Liverpoolt fogadja, majd este kilenc órától következik az Atlético Madrid–Tottenham, a Newcastle–Barcelona és az Atalanta–Bayern találkozó. A legjobb nyolc közé jutásért három párban is angol és spanyol csapat csatázik.
Drámai felvételek láttak napvilágot arról, hogyan kényszerítik az iráni női labdarúgó-válogatott játékosait arra, hogy felszálljanak a hazájukba tartó repülőgépre Ausztráliában. A focistákat korábban – a rezsim elleni tiltakozásuk miatt – halálosan megfenyegették. Az ügyben már az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is megszólalt.
Arnold Schwarzenegger a hét végén megrendezett Arnold Sports Festivalon több meglepő bejelentést tett jövőbeli filmes terveiről, amelyek között három ikonikus akciófilm folytatása is szerepel. A 78 éves színész elárulta, hogy ismét visszatérhet Dutch, John Matrix és Conan szerepébe, bár a projektek részletei egyelőre homályosak. Schwarzenegger hang
Az amerikai elnök egyetlen napon belül képes azt mondani, hogy lényegében befejezték az Irán elleni háborút és azt, hogy a támadásoknak még egyáltalán nincs vége. Az olajár pedig fel és le száguldozik.
Quentin Tarantino nem az az ember, akit a nyilvánosság előtt érdemes lenne cseszegetni. Amikor egy sajtótájékoztatón megkérdezte tőle egy riporter, miért olyan kevés szöveg jutott Margot Robbie karakterének a Volt egyszer egy... Hollywood című filmben, nem volt hajlandó belemenni a játékba, ott mindenki előtt kikérte magának a hímsovinizmus sugalma
Polgár László egy nap elhatározta, hogy zsenit nevel a gyerekeiből – és végül három világhírű sakkozó került ki a családból. A Polgár lányok története ma is az egyik legismertebb példája annak az elképzelésnek, miszerint a kiemelkedő teljesítmény nem csupán veleszületett tehetség kérdése. Mondjuk, mi az a 3 dolog, ami szükséges hozzá!
A BYD Blade akkumulátorának második generációja hatévnyi fejlesztőmunka eredménye. Az új akku kulcsfontosságú a FLASH gyorstöltés lehetőségeinek kiaknázásában. A hagyományos szerkezetű akkumulátoroknál a nagy energiasűrűség és a megfelelő gyorstöltési képességek általában nem egyeztethetők össze műszaki szempontokból, a BYD mérnökeinek azonban sike
A közlekedési miniszter erről tegnap este beszélt Gödöllőn. A Parlament kormánypárti többsége ma kivételes eljárásban hozott törvényt arról, hogy a NAV vizsgálja a pénzszállítók ügyét. Annak idejére pedig visszatarthatják a 30 milliárd forintnyi valutát és aranyat. Jámbor András ellenzéki képviselő szerint utólag akarnak lepapírozni egy törvénytele
Az RTL Híradó úgy tudja, részegen dühöngött. A bíróság szerint lehet, hogy megint rátámadna a feleségére, ezért nem engedték szabadon. Vasárnapra virradóra egy majdnem 20 centis késsel, féltékenységből szúrhatta meg a feleségét és annak barátnőjét.
A folyamatos vércukormérők (CGM) egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, nemcsak cukorbetegek, hanem egészségtudatos emberek körében is. Ezek a szenzorok a bőr alatti szövetben mérik a glükózszintet, és az adatokat folyamatosan továbbítják mobilalkalmazásokra, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy valós időben követhessék vércukorszintjük vál