Magasságából adódóan akár modell, vagy kosárlabdázó is lehetett volna Ács Fruzsina, aki bár pszichológiai tanulmányokat folytatott, a stad up-ban találta meg a számításait.
Kocsis Alexandra izgalmas hírrel érkezett rajongóinak. Egy olyan tevékenységhez tért vissza, ami előző évében meghatározó szerepet töltött be. Nézd meg, mit kezd újra a Sztárbox versenyzője!
"Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja (SDR), a Megváltós Nővérek magyar rendtartománya az örök élet és a feltámadás reményében tudatja, hogy Balogh M. Kinga SDR nővér életének 88., szerzetesi fogadalmának 58. évében, 2026. február 24-én Rómában szentségekkel megerősítve elhunyt" – szól a rendi értesítő. – írja a Vatican News. Nek
Vannak olyan személyek, akik látszólag kedvesek és támogatóak, ám valójában élvezik, ha rosszul mennek a dolgaid. Ismerd meg, milyen jelek utalnak erre!
Végre megérkezik az igazi fordulat: március első hetében a hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 18 Celsius-fokot is. A tavaszias napsütés azonban csalóka lehet. A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis a derült éjszakák miatt a hajnalok továbbra is csípősek maradnak, sőt, a Dunántúlon kisebb záporok is kialakulhatnak a hét első felében.
Minden második magyar munkavállaló keveselli a fizetését, vagy kifejezetten kevésnek tartja, miközben ezzel párhuzamosan túl soknak érzik a munkahelyi stresszt és a feladatokat.
"Az Opel Corsa abszolút bestseller. Kicsi, agilis és rendkívül praktikus - tartós siker évtizedek óta az Opel számára. A három betű, a "GSE" pedig az akkumulátoros elektromos nagy teljesítményt és a csúcsdinamikát jelenti. Az új Corsa GSE tehát két világot ötvöz: népszerű kisautónk új, teljesen elektromos csúcsmodellje, amely tisztán elektromos, íg
A milánói téli olimpián most először szereplő magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a következő években áttörést érhetnek el - fejtette ki az InfoRádiónak a magyar szövetség gyorsasági ágazati sportigazgatója. Bánhidi Ákos arról is beszélt, hogy a Liu-fivérek Kínába igazolása és a Jászapáti-testvérek sérülése miatt jócskán át kellett alakítani a vál
Végül valóban eladták a Breaking Bad sorozatból ismert házat az amerikai, új-mexikói Albuquerque-ben. Rajongók hada pályázott rá éveken át, s most egy streameré lett.
Európa békés szándékú védernyője, az EU, az EP, az európai keresztény civilizáció megmentője, a béke őre, a szabad vallásgyakorlás védője, hirtelen előlépett egy agresszív, háború párti, a kétezer éves keresztény civilizáció szétrombolójává, a háttér s pénzhatalmi erők konfrontatív központjává, Európa etnikai, kulturális értékeinek szétverőjévé.
Rowan Atkinsonról sokan nem tudják, de háromgyermekes édesapa: a színész idősebbik lánya, Lily azonban egyáltalán nem ápol jó viszonyt apjával, és még a nevét is megtagadta.
Néhány napja kiakasztotta a rajongókat, amikor Benny Blanco mosdatlanul és koszos lábakkal jelent meg egy interjún. Selena Gomez férje ezenfelül még gusztustalanul is viselkedett.
ellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kiala
John Healey brit védelmi miniszter szerint a brit légvédelem lelőtt két olyan iráni rakétát, amely a Cipruson működő brit katonai támaszpontok felé tartott.
A honvédelmi miniszter paksi látogatására azután került sor, hogy a kormány döntött a katonai jelenlét megerősítéséről a kritikus energetikai létesítményeknél.
A skandináv krimik népszerűsége túljutott a csúcson, a cosy crime tarol – mi történt a krimivel azóta, hogy Poe gyilkos orangutánja kimászott az ablakon? Irodalmi nyomozás a klasszikusoktól napjaink kedvenceiig.
A cél a vásárlók tájékoztatása volt, ezért a hústartalom számítását is egységesítették. Kicsit könnyebben lehet majd érteni, hogy mi történt az üzemben a kolbásszal.