Boráros Gábort - és a szerelmét, Dórát - ezúttal azért kezdték ki, mert sokan azt mondják, hogy Dóra anyukaszerepet játszik Zora mellett. A sportoló kikelt magából, és megvédte a szerelmét.
Csak a Fidesznek, a Tisza Pártnak és a Mi Hazánknak lesz minden választókerületben jelöltje a választáson. Az utolsó napon a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, a Jobbik, illetve a Szolidaritás és a Munkáspárt is nagyot hajrázott, de biztosan csak négy pártnak lesz országos listája. Nézze meg, kire szavazhat április 12-én!
Kifejezetten kemény diónak számít ez az agykarbantartó kvíz, amelyben a kitöltők csupán húsz százaléka képes legalább hat kérdésre hibátlanul felelni. A változatos feladatsor a kémiai reakcióktól a néprajzi érdekességekig alaposan megdolgoztatja a szürkeállományt. A kémia rejtelmeibe merülve rögtön azt a látványos reakciót vizsgáljuk meg, hogy vajo
A szegregátumokban nem ritkán a megélhetést biztosítja, ha valaki kábítószerrel kereskedik, a kevesebb erőforrással rendelkező társadalmi közegekben azonban egy ballépéstől is félre tud siklani egy fiatal élete – nyilatkozta az InfoRádiónak az MCC Drogkutató Intézet társadalompolitikai igazgatója. Forgács István szerint a prevenció össztársadalmi f
Szokatlan fordulattal indul A mi kis falunk jubileumi, 10. évada. A történetben a jól ismert pajkaszegi szereplők teljesen új helyzetekbe kerülnek: Gyuriból pap lesz, Karcsi pedig a kocsmát vezeti. A készítők egy különleges epizóddal játszanak el a gondolattal, mi lett volna, ha a falubeliek élete egészen más irányt vesz. Az abszurd és humoros jele
2018-ban még a Fidesz fő ellenfele volt a Jobbik, Vona Gábor távozása, Toroczkai Lászlóék kiválása és az ellenzéki összebútorozás után azonban mostanra oda jutottak, hogy az országos listaállítás se jött össze.
A Jobbik és civil szövetségesei nem tudnak országos listát állítani a választásokon idén tavasszal, mert nem sikerült az induláshoz szükséges 71 körzetben sikeresen jelöltet állítani – közölte a szervezet.
Az Irán elleni háború rávilágított a brit haditengerészet kétségbeejtő állapotára – ezt állítja több kommentátor annak kapcsán, hogy egy további hétbe telik, amíg egyetlen romboló megérkezik a rendeltetési helyére.
A közel-keleti konfliktus miatt lezárt légterek világszerte felborították a légi közlekedést, több magyar csoport pedig külföldön rekedt. Katmanduban egy húszfős társaság napok óta semmilyen információt nem kap arról, mikor indulhat haza, miközben Balin is sokan várják a járatok újraindulását. Izraelből és Jordániából egy honvédségi repülőgép 87 ma
Az 1,4 milliárdos költségvetési csalással vádolt egykori fideszes politikus szerint őt nem a pénz motiválja abban, hogy független képviselő legyen, csak Dél-Békés érdekli.
Jó fogásnak tűnt 700 ezer forintért az árverésen megszerzett rabszállító autó, ám a vevőnek leesett az álla a döbbenettől, amikor birtokba vehette a Volkswagen Transportert.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében annak járt utána, hogy öt uniós tagállamban hogyan befolyásolja a munkaerőpiacra lépést és milyen társadalmi megítélése van a sorkatonaságnak. A fegyveres konfliktusok, geopolitikai kihívások egyre több európai országot sarkallnak arra, hogy visszavezessék a sorkatonai szolgálatot, illetve komoly h
Leminősítette Budapest besorolását pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a magyar főváros és a kormány közötti viszony további romlásával indokolta a döntést, hangsúlyozva: ebben a helyzetben még tovább erősödött a Budapestet terhelő, eddig is jelentős likviditási stressz és romlottak a város költségvetési tervezési képességei.
Izlandon augusztus 29-én tartanak népszavazást arról, hogy megnyissák-e újból a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – jelentette be pénteken Katrín Gunnarsdóttir izlandi külügyminiszter.
Egyetlen döntés akár jelentős különbséget is jelenthet a nyugdíj összegében, ezért nem mindegy, mikor történik az igénylés. Cikkünkben bemutatjuk a 2026-os nyugdíjszabályok legfontosabb részleteit, a valorizáció hatását, valamint azt is, hogyan lehet akár plusz százalékokkal növelni a nyugdíjat.
Újabb intézkedések nehezítik meg a dohányosok életét Magyarországon. A 2026-tól életbe lépő változások ismét a cigarettázókat érintik a legérzékenyebben: drágul a dohányzás, és több nikotintartalmú termék után is magasabb adót kell fizetni. A döntés mögött hivatalosan egészségpolitikai célok állnak, sok dohányos azonban úgy érzi, ismét rajtuk csatt
A horvát kormány kutatási és kitermelési engedélyt adott az INA horvát olajipari vállalatnak két új szárazföldi szénhidrogén-kutatási területre, a Sava-10/1 és a Drava-02/02 blokkokra - közölte pénteken a vállalat.
Koszovóban ismét elszabadult a politikai káosz: miután a parlament nem tudott új elnököt választani, Vjosa Osmani államfő feloszlatta a törvényhozást. Albin Kurti és az Önrendelkezés Mozgalom szerint azonban az elnök elhamarkodott és alkotmányellenes döntést hozott, ezért az ügyet az Alkotmánybíróság elé viszik – miközben más politikusok már az elő
A Nemzetközi Nőnap alkalmából a WHC, Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatója a magyar munkaerőpiac egyik régóta fennálló kihívására, a nemek közötti bérkülönbségre hívja fel a figyelmet. A szakértők szerint a jelenség mögött több tényező áll, köztük a karrierutak eltérései, a gyermekvállalással összefüggő karrierszakaszok, valamint az úgynevezet
Az Erste Bank közleményben értesítette ügyfeleit arról, hogy márciusban előre tervezett leállásokra kell számítaniuk, ami több szolgáltatásukat érinti.
George Russell nagy előnnyel az élre állította a Mercedest a Forma–1-es szezonnyitó hétvége harmadik szabadedzésén, a csapat másik autójával viszont nagy balesetet szenvedett Kimi Antonelli. Húsz perc csúszással kezdődött az utolsó melbourne-i szabadedzés, miután az 5-ös kanyar védőkorlátjának helyreállításán még folyt a munka az eredetileg terveze
A kaliforniai Sophia Space Inc. startup tízmillió dolláros, azaz közel 3,2 milliárd forintos magvető tőkebevonást hajtott végre – többek között az Alpha Funds, a KDDI Green Partners Fund és az
A Digital Hungary Klub februári alkalmának egyik fénypontja egy új formátum és egyben kísérlet volt, ahol 9 perces fikciós esettanulmányokat mutattak be, teljesen MI által vezérelt vagy optimalizált érték- és értékesítési láncokról. A történetek kitaláltak voltak, a használt eszközök viszont nagyon is valósak. Az előadásokat Mondovics Péter opponál
Kevés olasz ételhez fűződik annyi történet, mint a risotto alla milaneséhez, azaz az aranyszínű sáfrányos rizottóhoz. A népszerű fogást sokan egy 16. századi tréfához kötik, amely állítólag Milánó egyik lakodalmán született. A történet hangulatos, de a gasztronómiai kutatások szerint a valóság jóval összetettebb.
Országszerte fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon március 9. és 15. között - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.