A dán Xellia mintegy 28 milliárd forint értékben automatizált gyógyszergyártó üzemet épít Szigetszentmiklóson, amely beruházás igen fontos nemcsak a hazai gyógyszergyártás, hanem az Európai Unió gyógyszerellátásának biztonsága szempontjából is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a városban.
A véleményformáló szerint a magyar kormányfő az ukránozással takarja el az ország bajait. Zelenszkij pedig Orbánra keni az elmaradt uniós csatlakozást.
A Fővárosi Törvényszék szóvivője szerint 6 nappal elkésett az Index jogorvoslata a Tisza Párt által indított sajtóper ügyében, ezért az jogszabályi előírások miatt nem vehető figyelembe, az Indexet elmarasztaló ítélet tehát az alperesi újság állításával szemben igenis jogerőre emelkedett.
Ha egy gyors, mégis látványos vacsorára vagy brunch-ötletre vágysz, ez a ropogósra sült, sajtos-virslis tortillaháromszög tökéletes választás. A belsejében olvadt sajt, roppanós virsli és friss zöldségek rejtőznek, a tetején pedig lágyra sült tojás koronázza meg az egészet. Air fryerben pillanatok alatt elkészül, és egy friss, citromos-fokhagymás m
A jó burger nem Budapest-függő műfaj. Sőt. Egyre több vidéki hely bizonyítja, hogy a minőségi hús, a rendes buci és az átgondolt feltétek nem csak a főváros kiváltságai.
Teljessé vált a 2025-ös európai GDP-növekedési rangsor. Bár az európai gazdaság összességében ellenállónak bizonyult, Magyarország továbbra is a mezőny végén áll, miközben több régiós ország jóval gyorsabban növekedett, írja a Portfolio.
A szexuális fantáziák olyan mentális képek, amelyek elősegítik az együttlétre való ráhangolódást, fokozzák a szexuális élményt sőt, még az orgazmus elérésének esélyét is növelik.
Máris elkezdődött a medvehagyma szezonja itthon. A több, mint egy hete tartó gyönyörű napos, tavaszi meleg idő idejekorán előcsalogatta a szezonális növényt. Érdemes azonban odafigyelni, mindig legyünk óvatosak és bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban medvehagymát szedtünk, mielőtt elfogyasztanánk.
A szignók érvényességét ugyanakkor még ellenőrzi kell, és a Jobbik már közölte is, hogy saját számításaik szerint nincs nem lesz meg 71 körzetben a sikeres jelöltállítás.
Az Ukrajna ellenségeit nyilvántartó Mirotvorec nevű civil honlap pénteken felvette listájára Hajdu Jánost, a magyar Terrorelhárítási Központ főigazgatóját. Az oldal szerint a TEK vezetője ukrán állampolgárok elrablásában és állami pénzeszközök eltulajdonításában vett részt.
A magyar teniszezőt az ukrán Anhelina Kalinyina elleni negyeddöntő előtt zsarolták meg. A külügy a török hatóságokhoz fordult, a meccset pedig nézők nélkül játszották le.
Retro levesek 4 fő alapanyagából kellett főzniük a versenyzőknek, viszont a piros csapat tagjaira lett bízva, hogy kiválasszák, hogy kinek, melyik leves összetevőit adják oda.
Újabb jelentős üzemanyag-drágulás jön Magyarországon, miközben a piacon már az ellátási feszültség jelei is megjelentek. Egyes kisebb benzinkutak mennyiségi korlátozásokat vezettek be. A háttérben nemzetközi piaci sokk, gyengülő forint, valamint a hazai finomítói kapacitások szűkülése áll.
A Hír TV, a Magyar Nemzet és a PestiSrácok közismert műsorvezetői, publicistái és influenszerei közös országjáráson vesznek részt. A Nemzeti Kör névre keresztelt fórumsorozat 18. alkalmát Gyöngyösön tartották meg.
Míg a kicsik a biodiverzitást, a nagyüzemek az árualapot adják: Mosonmagyaróváron kiderült, hogyan alakul át a hazai öko-szektor szerkezete és hol vannak a kitörési pontok.
A magyar teniszezőt az ukrán Anhelina Kalinyina elleni negyeddöntő előtt zsarolták meg. A külügy a török hatóságokhoz fordult, a meccset pedig nézők nélkül játszották le.
Újabb fordulat jöhet a brit királyi család történetében: a hírek szerint Iii. Károly király azt fontolgatja, hogy a windsori Royal Lodge birtokot ajánlja fel Harry hercegnek és feleségének, Meghan Markle-nek.
Egy új tanulmány szerint a klímaváltozás jelentősen növeli az erdőket érő károk kockázatát. Az erdőtüzek, viharok és kártevők egyre gyakoribbá válhatnak, miközben a fajgazdag erdők ellenállóbbnak bizonyulnak.
A Babák azért is letaglózó film, ahogyan a Szőlő utca mellé masszívan felsorakoztatja az elmúlt évek gyermekvédelmi ügyeit. És míg a legszörnyűbb bántalmazásokról beszélnek a megszólalók, látod a miniszterelnök korábbi nyilatkozatát is, mely szerint "az állami gondozásban lévő gyerekek ellátása rendben van". Ez az a pont, ahol már nemcsak belülről
A Most jó! legújabb epizódjában az azonos nemű szexről, sztereotípiákról, tényekről és tévhitekről beszélgettünk. Szabó Anna Eszter vendégei ezúttal Milanovich Domi, a WMN főszerkesztője és Nyáry Luca modell, író, videós szerkesztő.
Exkluzív részleteket árult el lapunknak a TV2 egykori műsorvezetője. Joshi Bharat lerántotta a leplet az indiai szertartás titkairól, és kiderült, hogyan fogadnak majd örök hűséget egymásnak Kiss Virággal.
Visszatér a kínálatba a legmagasabb nyereménnyel és legjobb nyerési eséllyel rendelkező Sorsjegymánia új kiadása, a Sorsjegymánia Újratöltve. Az egyszerre összesen 16 játékot kínáló sorsjegy hosszantartó és változatos játékélményt nyújt 250 millió forintos főnyeremény és kétszáznál is több milliós nyeremény megnyerésének lehetőségével.
A Together for Safer Roads (TSR) egy nemzetközi közlekedésbiztonsági szervezet, amely vállalatokkal, flottákkal, járműgyártókkal és szakmai partnerekkel dolgozik együtt bizonyítékokon alapuló, gyakorlati megoldásokon. Kutatási programjai (például a járműfülke kialakítását vizsgáló Cab for All), képzési rendszerei és szakmai fórumai azt célozzák, ho
Tovább száguld az olajár. Péntek este már több mint 10 százalékos emelkedésben van a Brent jegyzése, a West Texas Intermediate (WTI) pedig már közel 15 százalékkal emelkedett, miután Kuvait bejelentette, hogy megkezdi a termelés visszafogását. Ez tovább erősítette a pánikhangulatot. A mostani áremelkedéssel egyébként egészen 2023 szeptember óta nem
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében ezúttal egy mulard kacsa állományban azonosította a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét; az érintett állomány felszámolása folyamatban van.
22 partner sok? És ha mind tíz éve történt? A bodycount körüli vita forróbb, mint valaha – de van egy tényező, amiről alig beszélünk. Pedig mindent átír.
A Revolut bemutatta az Audi Revolut F1 Team hivatalos bankkártyáját. A limitált kiadás történelmi mérföldkő, hiszen a csapat idén debütál a Forma–1 rajtrácsán.A Revolut-ügyfelek feliratkozhatnak a várólistára, hogy elsőként értesüljenek a limitált kártya elérhetőségéről.A letisztult, aerodinamikus ihletésű dizájnnal készült kártyát ugyanazzal a pré
Senkinek nem fogjuk engedni, hogy beleprovokáljon minket ebbe a háborúba, az ukránoknak sem, Zelenszkij fenyegetése pedig minden határt átlépett – jelentette ki a Gondolának nyilatkozva Vejkey Imre, a Kdnp országgyűlési képviselője. – olvasható a Kdnp oldalán. Orbán Viktor miniszterelnökön kívül nincs más olyan erős vezető hazánkban, aki biztons