Az almafa tavaszi metszésének elsődleges célja a vegetatív (hajtásnövekedés) és a generatív (terméshozatal) folyamatok közötti kényes egyensúly fenntartása.
Hajdú Péter és Fekete-Győr András a közösségi oldalaikon feszültek egymásnak, miután a műsorvezető korábban élesen kritizálta a Tisza Párt szavazóit. A momentumos politikus válaszposztjában Hajdú erkölcsi iránytűjét és politikai kötődéseit kérdőjelezte meg. Erre a tévés producer szakmai eredményeivel és a politikus népszerűséghajszolásával vágott v
Az iráni légicsapások miatt a közel-keleti légtér jelentős része továbbra is zárva van, azonban a nap folyamán már két menetrend szerinti járat is közlekedik Dubaj és Budapest között - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
Sok embernek vannak apró, furcsa szokásai, melyeket a környezete néha különösnek vagy idegesítőnek talál. A pszichológusok szerint azonban előfordulhat, hogy éppen egy ilyen viselkedés árulkodik a kimagasló intelligenciáról.
A kormány a csütörtöki Magyar Közlönyben szeptember 7-ig hosszabbította meg a migrációs válsághelyzetet. A rendkívüli jogrend így továbbra is lehetővé teszi a rendeleti kormányzást.
A REGIO JÁTÉK 2025-ben 25,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, miközben több európai piacon is elindította online áruházát. Egy év alatt 7 millió darab játékot értékesített, a forgalom nagyjából harmada pedig a karácsony előtti, hathetes időszakban realizálódott. A magyar vásárlók erős árérzékenysége és az egyre kiélezettebb online verseny el
A miniszter végigjárta Székelyföld több fontos állomását, a gondosan felépített körút végén egyetemi fórumot tartott, ahol váratlan kérdést szegeztek neki.
Megjelent a magyar kormány rendelete arról, hogy az öntözési, rizstermelési és halgazdasági vízhasználat 2026. évi mezőgazdasági vízszolgáltatási díját a mezőgazdasági vízhasználóktól átvállalja, és a központi költségvetésből fizeti ki. Mint írják, ez két részletben, 2026. június 15-ig és 2026. november 30-ig lesz biztosítva.
Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön este teljes szolidaritását fejezte ki a Orbán Viktor iránt az ukrán elnök, Volodimir Zelenskij magyar kormányfőt fenyegető kijelentései miatt.
Ki ez a törékeny, és mégis hajthatatlan francia nő? – sokak fejében megfogalmazódott ez a kérdés, amikor először hallottak a hírhedt Pelicot-ügyről. Gisèle Pelicot érzékenyen, tárgyilagosan, néhol gunyorosan írta meg, hogy mi történt vele, és hogyan lépett tovább az őt ért szörnyűségek után.
Visszatér a kínálatba a legmagasabb nyereménnyel és legjobb nyerési eséllyel rendelkező Sorsjegymánia új kiadása, a Sorsjegymánia Újratöltve. Az egyszerre összesen 16 játékot kínáló sorsjegy hosszantartó és változatos játékélményt nyújt 250 millió forintos főnyeremény és kétszáznál is több milliós nyeremény megnyerésének lehetőségével.
Bármilyen reakciót váltott ki az emberekből az elmúlt évek során, nem lehet tagadni: a tofu kiváló fehérjeforrás, nem mellesleg milliónyi remek receptben lehet alkalmazni. Mutatunk nektek most egy olyan menüt, aminek minden fogásában találtok tofut, ráadásul nem akármilyen kivitelezésben!
Negyvenhat éves korában elhunyt dr. Bodrogi Ferenc Máté irodalomtörténész, textológus, a Debreceni Egyetem BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet docense.
2026 januárjában az ipari termelés volumene 2,5 százalékkal csökkent, míg munkanaphatástól megtisztítva 0,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A svájci választópolgárok tavaly népszavazáson döntöttek arról, hogy a készpénz használatát alkotmányos szinten rögzítsék. A szavazást megelőző közvélemény-kutatások szerint a kezdeményezés valamilyen formában elnyerte a többség támogatását. Ez figyelemre méltó lépés egy olyan fejlett gazdaságban, ahol a digitális fizetések rohamos terjedése ellené
Magyar utasok ragadtak az MSC Euribia óceánjárón Dubajban a közel-keleti fegyveres konfliktus miatt. A régióban több ezer utas vesztegel, a magyar külügy a hazaszállításukról tárgyal.
Az Audi Revolut F1 Team a március 8-i Ausztrál Nagydíjon debütál a Forma–1-ben, a pilóták mögött pedig rengeteg mérnök dolgozik a siker érdekében. Soraikban több olyan szakembert is találunk, akik a győri Széchenyi István Egyetemen szerezték diplomájukat, vagy jelenleg is az intézmény hallgatói. Az Audi Forma–1-es csapata a bahreini teszten (Fotó:
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyakorlatilag halálosan megfenyegette Orbán Viktor kormányfőt, Magyarországot azonban nem lehet zsarolni, akárhogyan is fenyegetőznek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sopronban.
Kínában él a legtöbb dollármilliárdos a világon, megelőzve a tavaly még listavezető Egyesült Államokat – áll a Forbes magazinhoz hasonló profilú sanghaji Hurun Report című kínai havilapban.
A mesterséges intelligencia (MI) óriási energiaigénye mellett összességében jelentős gazdasági és környezeti megtakarításokra is képes, a kulcs azonban a tudatos felhasználás – hangzott a Portfolio Green Transition & ESG 2026 konferencián, ahol a szakemberek arra is rámutattak: az AI a szerverparkokból hamarosan edge szerverekre, vagyis akár az iro
A 40 esztendős Laura Bajaras még 2024 nyarán vásárolt tilápia halat San Jose városában, az egyik piacon. A családanya nem is gondolta volna, hogy az étel megkóstolása kis híján végzetes következményekkel jár majd.
A Magyar Péterről szóló fideszes képregény annyira gagyi és buta, hogy még ötletes kormánypropagandának is kevés. Rendes képregényeseknek pedig egyenesen sértő.
Az OpenAI és az Amazon hosszú távú stratégiai partnerséget jelentett be idén február végén azzal a céllal, hogy világszerte felgyorsítsák a mesterséges intelligencia innovációk terjedését a vállalatok, startupok és az egyéni felhasználók számára. Ennek alapján az Amazon 50 milliárd dollárt fektet be az OpenAI-ba. 15 milliárdot első részletként, tov
A Debrecen Egyetem Klinikai Központjában bevezették az R-PAS pszichodiagnosztikai módszert, amely a több mint százéves Rorschach-teszt továbbfejlesztett, modern változata. Ez az új rendszer gyorsabb és pontosabb diagnózist tesz lehetővé, támogatva a hatékonyabb betegellátást és a tudományos bizonyítékokon alapuló gyógyítást.
A párkapcsolatok egyik legnagyobb kihívása, hogy felismerjük, mikor a probléma nem a partnerrel van, hanem a saját személyes határaink nincsenek rendben.
Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió 27 tagállama tavaly összesen 4,3 millió tonna sertéshúst és mellékterméket exportált harmadik országokba. Ez enyhe növekedést jelent a 2024-es 4,2 millió tonnához képest - tudósított a Pig Progress.
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása az elmúlt héten alapjaiban rázta meg a piacokat. Eközben a hagyományos menedékeszközök – mint az amerikai államkötvények, az arany, a japán jen és a svájci frank – sorra csődöt mondtak. A befektetők számára szinte egyedül a dollár kínált védelmet. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a megszokott piaci összefüggé
A Netflix felvásárolta Ben Affleck mesterséges intelligencián alapuló, filmgyártási technológiákat fejlesztő cégét, az InterPositive-ot. Ez a streamingóriás első akvizíciója azóta, hogy tavaly kiszállt a Warner Bros. Discovery stúdiójáért és streamingüzletágáért folytatott versenyből.
Erős napot zárt a Mol csütörtökön, közel 2 százalékos emelkedéssel. A következő ellenállás közel van, a 30 napos mozgóátlag 3741 forint. A BUX és az OTP is emelkedéssel zárta az előző napot.
Levágta a nyomkövetőjét, majd megszökött a bűnügyi felügyeletből egy ceglédi férfi, akit lopás miatt ítéltek el. A rendőrök két órán belül elfogták egy Albertirsán megálló vonat mosdójában.
Útban van a magyar nemzeti kormány és "el akarják takarítani", hogy az áprilisi választáson Magyarországon egy ukránbarát kormány alakuljon, amely teljesíti Ukrajna követeléseit - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.