Orbán Viktor a szabad Magyarországra támadt, amikor a Tisza Párt lejáratása érdekében bevetette a titkosszolgálatokat is – mondta Magyar Péter országjáró körútjának hétfői, karcagi állomásán. A Tisza Párt elnöke a közszolgálati dolgozóktól azt kérte, hogy tartsák és tartassák be a törvényeket.
Ázsiában ugyan negatív hangulatban telt a kereskedés ma reggel, de Európában pozitív hangulatban indulhat a mai nap és Amerikában is pozitív nyitás várható, miután nemrég olyan hírek érkeztek, hogy már a Hormuzi-szoros újranyitása nélkül is befejezné a háborút az USA. Ma kifejezetten sűrű lesz a menetrend: itthon a februári ipari termelői árak és
Hideg, esős időben is nagy érdeklődés kísérte a Nak első Vetési Napját Mezőfalván, ahol a különböző vetéstechnológiai rendszerek gyakorlati bemutatói kerültek fókuszba.
Elfyn Evans bár 2023-ban már tudott nyerni a Horvát Rallyn, szerinte idén nincs könnyű helyzetben senki a felkészülés során, hiszen most új pályák várnak a mezőnyre.
Gulyás Gergely egy friss interjúban keményen bírálta Magyar Péter szerepét, "hazugságnak" nevezve a korábbi állításait, és kiemelte, hogy alkalmatlannak tartja őt kormányzati feladatokra.
A szántóföldi vadvirágos sávok nemcsak a beporzó rovarokat támogatják, hanem idővel fajgazdag élőhelyekké alakulhatnak. Egy többéves kutatás kimutatta, hogy a vetett és spontán betelepülő növényfajok együtt alakítják ezeket a közösségeket, növelve a biodiverzitást és az agrártájak ökológiai értékét.
Az energiahordozók globális piacán már nem a szerződések, hanem a pillanatnyi árak döntik el, hova jut el a szállítmány. Európa egyre inkább valós idejű versenyben veszíti el az ellátását Ázsiával szemben, miközben a rendszer strukturális sérülékenységei is egyre látványosabbá válnak.
Ha a különféle, szívó szájszervű rovarok csoportja növénytermesztői körökben szóba kerül, akkor általában szinte mindenki elsőként a levéltetvekre, vagy a különféle invazív címeres poloska fajokra gondol először. Netán a szőlőben kialakult fitoplazma mizéria okán a kabócákra.
Négy megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Magyarországon széllökések veszélye miatt. Elsődleges veszélyforrást az jelenti, hogy a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.
Az iráni parlament biztonsági bizottsága jóváhagyta azt a tervet, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókra vámot vessenek ki, ez nemzeti valutában, rialban történne - jelentette az IRIB iráni állami rádió- és televízió képviselői beszámolók alapján.
A Hormuzi-szoros gyakorlatilag megbénult forgalma nemcsak az energiaárakat hajtja fel, hanem kulcsfontosságú ipari alapanyagok ellátását is veszélyezteti, ami az autóipartól a vegyiparon át a logisztikáig számos ágazatot érinthet.
Albánia az elmúlt években egyre több utazó figyelmét keltette fel. A balkáni ország lenyűgöző tengerpartjai, változatos tájai és kedvező árai mind-mind hozzájárultak népszerűségéhez. Ha idén mi is hasonló helyszínen pihennénk, akkor a következő válogatás nekünk szól.
A mai nap erősödéssel kezdi a napot a forint, miután Donald Trump amerikai elnök olyan megjegyzést tett, hogy befejezné a háborút, akár anélkül is, hogy a Hormuz-i szoros fel lenne szabadítva. De ahogy a háború óta megszokhattuk, Trump és a piaci hangulat is gyorsan változhat. A mai nap európai inflációs és amerikai konjunktúra adatok jönnek.
Rendszeresen közöl részletes statisztikákat a rendőrség a közúti balesetek kapcsán, a 2026 februárjáról készült beszámolóból pedig egyértelműen kiderült, milyen okból történik a legtöbb karambol hazánkban.
A brit lap forrásai szerint az amerikai védelmi miniszter brókere az Irán elleni amerikai támadás előtt több millió dollárt próbált fektetni egy védelmi ipari alapba, a Pentagon mindent tagad.
Ahogyan nő az életkor, úgy terveznek a magyarok egyre nagyobb havi megtakarítással a nyugdíjra. Az 55 év felettiek hetede már havi 100 ezer forint felett tenne félre.
Drámai hegyvonulatok, lankás rétek, buja erdők és aranyszínű tengerpartok: Európa rendkívül változatos tájakat kínál, amelyeket a hosszabb vonatos utazások különösen jól megmutatnak. Ezek az útvonalak nemcsak közlekedési lehetőséget jelentenek, hanem önálló élményt is adnak. Cikkünkben most Európa leglátványosabb vasúti útvonalai közül ajánlunk néh
Az ING legfrissebb felmérése szerint a vizsgált európai országok többségében csökkent a megtakarítással rendelkező háztartások aránya az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel párhuzamosan egyre nő azok száma, akik nem akartak válaszolni erre a kérdésre - derül ki az ING által közzétett adatokból.
A bruttó átlagkereset 846 600 forint volt januárban Magyarországon. A nettó átlagkereset pedig 585 700 forint – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A bruttó átlagkereset 846 600 forintra, a nettó átlagkereset pedig 585 700 forintra emelkedett januárban Magyarországon – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 26,3, a nettó átlagkereset 28,0, a reálkereset pedig 25,4%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hat
Januárban 26,3%-kal nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. Valójában azonban az "átlagember" fizetésemelkedése a harmadát sem éri el ennek az ütemnek. Mi történt a bérekkel az év elején?
A brit lap forrásai szerint az amerikai védelmi miniszter brókere az Irán elleni amerikai támadás előtt több millió dollárt próbált fektetni egy védelmi ipari alapba, a Pentagon mindent tagad.
Az idei tél régóta nem látott hideg időjárást hozott, ez pedig rávilágít a lakóházak fűtésének problémájára is. Néhány hétnyi fagypont alatti hőmérséklet nem fogja rögtön megváltoztatni az ingatlanpiaci preferenciákat, de növelheti például a megújuló energia alapú fűtési megoldások népszerűségét. Az újépítésű lakásoknál már most is egyre nagyobb sz
A Netflix legújabb horrorsorozata, a 'Nagyon rossz előérzetem van', egy életre elveszi a kedvünket a meggondolatlan házasságkötéstől. A sorozat a házasság, szerelem és családi átok köré épül, és mély pszichológiai rétegeket feszeget.
Az én forrásom a gyerekkorom volt, a 90-es évek vége, 2000-es évek eleje. Ebből a hangulatból merítettem, amikor a kötet írása beindult két könyv párhuzamos olvasásának hatására. Borbély Szilárd Bukolikatájban című könyve volt az egyik, az Ulysses a másik – Három kérdésünkre a hét írója, Seres Lili Hanna válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle o
Országjárás közben rendre találkozom érdekes helyzetekkel, személyekkel, tárgyakkal, épületekkel, természetformáló emberi alkotásokkal, amik és akik nagyon fontos és nagyon pontos mintáját adják annak, mivé is vált ez az ország az elmúlt 16 év alatt. Nemes György írása.
A Régiók Bizottsága 49 millió eurós felújítást tervez brüsszeli székházán. A Politico által megszerzett dokumentumokból azonban kiderül, hogy egy 3,6 millió eurós, 450 férőhelyes konferenciaterem tervét elhallgatták a nyilvánosság elől. A szakszervezetek és a munkatársak emiatt átláthatatlansággal vádolják az intézményt.
Április 20-án tartja éves rendes közgyűlését a CIG Pannónia. A 4 milliárd forint körüli tavalyi nyereség dacára tavalyhoz hasonlóan idén sem tervez osztalékot fizetni a biztosítótársaság, inkább a fejlesztésekre, a működés racionalizálására és a potenciális akvizíciókra koncentrál.
Az AI nem veszi el a munkát. Csak átalakítja. De nem feltétlenül úgy, ahogy gondolod. Ha nem vigyázol, az áhított hatékonyság helyett túlterhelés és kiégés lehet a vége. Gerlei Béla, a Metropolitan Egyetem Viselkedéstervező szakképzésének szakvezetője hívja fel a figyelmet az AI használat kockázataira.