A Hormuzi-szoros lezárása miatt jelenleg hélium és alumínium sem jut ki a térségből. Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője az InfoRádióban elmondta: a válság nagyon sok alaptermék árát befolyásolja – a vegyipar különösen érintett –, Európának pedig ázsiai beszerzőkkel kell versenyeznie ugyanazokért a szállítmányokért.
Néhány napja az Európai Parlament több bizottsága közös meghallgatást tartott a menopauzáról. Itt elhangzott, hogy azoknak a nőknek az ellátása az EU-ban meglehetősen egyenetlen, akik menopauza okozta egészségügyi problémával fordulnak orvoshoz, sőt sok nő nem kap megfelelő kezelést.
Utoljára 2003-ban volt ilyen kevés lakáshitele a magyaroknak; a hitelfelvételek száma elmarad az évezred átlagától, az új lakáshitelek volumene pedig még csökkent is nyolc év alatt. Őrültségnek hangzik, ugye? Pedig csak szemüveget váltottunk: a megszokott nominális számok helyett reálértéken vizsgáltuk a 2025-ös hitelpiaci folyamatokat. Éppen ez a
Sokkoló árakkal indult a holland üvegházi szezon: a 4 eurós paprika és a 3 eurós paradicsom hátterében a tartós gázfüggőség és a fényhiányos tavasz áll.
Van egy pillanat, amikor a barátnő, akivel együtt küzdöttünk az egyetemi vizsgákon, vagy akinek hajnalig hallgattuk a párkapcsolati dilemmáit, hirtelen egy új szintre lép. Előléptetik, eljegyzik, külföldön kap ösztöndíjat, vagy csak egyszerűen sugárzik, mert végre jól érzi magát a bőrében. És bennünk valami megmozdul. Öröm, igen. De valami más is.
Az amerikai–izraeli hadművelet Irán ellen nemcsak katonai, hanem geopolitikai és energiapiaci szempontból is új korszakot nyithat. A konfliktus hatása az olajárakra, Európa ellátásbiztonságára és a globális gazdasági erőviszonyokra is kiterjed.
39 és 42 milliméteres méretben, a GMT kiadásból ismert elemekkel frissült a Longines Hydroconquest. A Longines Hydroconqest 2007-es bemutatása óta stabil pont a középkategóriás svájci búvárórák választékában. Mint egy jó
Egy emberi hiba nyomán derült fény az Anthropic új MI-modelljére. A Claude Mythosról egy véletlenül nyilvánossá tett blogbejegyzés rántotta le a leplet.
Létezik egy híd Japánban, amelyről készült fotók láttán sokunk elsőre azt hiheti, egy átverős optikai csalódással van dolgunk. Az Eshima Ohashi azonban nagyon is létezik: a Nakaumi-tó fölött ível át, és első ránézésre úgy hat, mintha egy autóút hirtelen a levegőbe emelkedne, majd ugyanilyen meredeken bukna vissza a túloldalon. Nem véletlen, hogy a
2025 őszén az előző évhez képest nagyobb területen vetettek őszi kalászosokat és őszi káposztarepcét a magyar gazdák: az őszi búza vetésterülete csaknem elérte az egymillió hektárt, a repcéé pedig meghaladta a 153 ezer hektárt is. Ezt követően egy hűvös és csapadékos tél köszöntött Magyarországra, ám a február vége és a március már eléggé száraz és
A MÁV-csoport fegyveres biztonsági dolgozói is megkapják a fegyverpénzt: egyedi miniszteri döntés alapján hathavi többletjuttatás érkezik mintegy 370 munkavállalóhoz. Az extra kifizetést a megnövekedett biztonsági kockázatokkal indokolták, és április elején utalják ki.
Nem csupán egy étel, hanem életérzés. Kevés reggeli fogás mondhatja el magáról, hogy egyszerre elegáns, időtlen és világszerte ikonikus. Ráadásul amelyik annyira összeforrt volna a brunch fogalmával, mint az Eggs
Annak ellenére, hogy Magyarországon rekordszámú ATM üzemel, a készpénzfelvételek gyakorisága folyamatosan csökken. Egy-egy alkalommal azonban egyre nagyobb összegeket veszünk fel.
Ausztrál kutatók 53 ezer felnőtt ember egészségügyi adatait vizsgálták meg. Arra jutottak, hogy a napi rutin minimális megváltoztatása is jelentős mértékben csökkentheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.
Az energiaszektorban működő cégek jó része egyszerre lehet alanya két jövedelemadó-típusnak: a társasági adónak (tao) és energiaellátók jövedelemadójának (úgynevezett Robin Hood adó), ha az adózó az energiaellátók jövedelemadójának szabályai szerinti energiaellátónak minősül. A két adónem adóalapja, illetve az adóalap-módosítások és az adókedvezmén
Nyakunkon a húsvét, így valószínűleg már ti is azon agyaltok, mennyi sonkát vegyetek, és hányféle sütit kellene összedobni a hétvégére. Egy dolog biztos: korgó gyomorral nem lehet rákészülni az ünnepekre. De nyugi, mi nem hagyjuk, hogy a célegyenesben egyhangú kajákon tengődjetek!
A Balatonon kardinális jelek segítik a hajósokat abban, hogy elkerüljék a sekély részeket, homokpadokat és medertöréseket. Ezek a bóják égtájak szerint mutatják, merre található a biztonságos víz és merre a veszély. A Balatonon jelenleg 8 kardinális jel van, 1 északi, 3 déli, 4 nyugati. Északi kardinális jelekJelentése: a veszély délre, a biztonság
Azt gondolod, csak az számít, hogy ne fázz? Valójában az otthoni hőmérséklet sokkal többet befolyásol: az alvásodat, a közérzetedet, sőt még az egészségedet is. És a legtöbben teljesen rosszul állítják be.
Nemzetközi szinten is egyedi játékmenettel rendelkező játékot vezet be március végétől a Szerencsejáték Zrt. A Lutri alapjaiban értelmezi újra a klasszikus lottóélményt. A játék egyik különlegessége, hogy akár négy napig is eltarthat, miközben naponta kerülnek döntési helyzetbe a játékosok, akik – eltérően az eddig megszokottól -akkor örülhetnek ig
Orbán Viktor szolnoki országjáró fórumán a közelgő választások tétjét, a háborús helyzetet és Magyarország gazdasági-energetikai jövőjét állította középpontba, miközben a zuhogó esőben is sikeresen mozgósított.
A húsvéti ünnepek közeledtével nem kell mélyen a zsebedbe nyúlnod, ha igazán ízléses és hangulatos dekorációval szeretnéd feldobni otthonodat! Ráadásul gyorsan el is készülsz velük!
A születési kövek széles körben ismertek, de a születési hónap virágai ugyanolyan jelentőségteljes hagyománnyal bírnak, amely a történelemben és a szezonalitásban gyökerezik. A virágok már régóta hordoznak szimbolikát a szépségükön túl, megünnepelve a mérföldköveket és kifejezve az érzelmeket oly módon, ahogyan a szavak néha nem képesek.
Lukács Péter tehetséges gyerekként indult, de a diagnosztizálatlan ADHD, a szorongás és a depresszió lassan kisiklatták az életét. Londonba ment szerencsét próbálni, néhány hónap múlva már az utcán élt. Története a hajléktalanság "halálzónájáról" és a visszakapaszkodás esélyéről szól.
A fúziós energia évtizedek óta az energiaszektor egyik legnagyobb ígérete: a kutatók szerint szinte korlátlan mennyiségű, szén-dioxid-kibocsátás nélküli energiát adhatna. Most egy japán vállalat öles lépést tett a nukleáris fúzió
Az ünnepek lehetőséget adnak, hogy megálljunk a hétköznapok rohanásában, és felfedezzük a kis örömök varázsát. A húsvéti dekorációk pedig emlékeket és boldog pillanatokat adhatnak, amik éveken át velünk maradnak.
A NASA Crew-11 legénységének egyik tagja, Michel Fincke produkált aggályos egészségügyi tünetet, és a szakértők még mindig nem tudják, mi állhat a jelenség hátterében.
Egyre többen hallanak a digitális hitelről, de kevesen értik, mi is az valójában. A digitális hitel egyszerre ígér Bitcoin-kitettséget és rendszeres hozamot — de valóban érdemes belevágni? Képzeld el, hogy egy értékpapír egyszerre kínál rendszeres hozamot és közvetlen kitettséget a világ legelismertebb kriptovalutájához, a Bitcoinhoz. Mindezt tőzs
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a hírek szerint komolyan elgondolkodott rajta, hogy különleges katonai egységeket küld Iránban, hogy megszerezze az ott tárolt több mint 450 kilogramm dúsított uránt.
Rőth Richárd, a Ronin Security tulajdonosa nyilatkozott cége részvételéről az Orbán Viktor győri fórumán történt incidensben. Azt állítja, egy baráti felkérésre dolgoztak, de amikor rájöttek, hogy nem jogszerű munkát végeznek, azonnal távoztak.