Szlovákiában a rendőrség nyomozást kezdett Robert Fico ellen, több bűncselekmény gyanújával. Az ellenzéki beadvány az Ukrajnának szánt vészhelyzeti áram leállítását jelöli meg okként.
Nehezebben büszkélkedhet a kormánypárt a friss munkaerőpiaci adatokkal, mint négy, nyolc vagy akár tizenkét éve. 2010-ben pedig a rekord-munkanélküliség is segíthetett az első kétharmad elérésében.
A kutatások szerint nemcsak az ismert termékek, hanem a hétköznapi élelmiszerek is szerepet játszanak az erdőirtásban. A globális és helyi mezőgazdaság együtt gyorsítja az erdők eltűnését. Ez azt jelenti, hogy a mindennapi döntéseink is befolyásolják a bolygó jövőjét.
Ukrajnának jelenleg nincs valódi alternatívája a Magyarországon keresztül érkező gázra, amely az ország teljes ellátásának a felét teszi ki – mondta Jurij Korolcsuk, az ukrán Energiastratégiai Intézet vezetője.
Mélissa Da Costa Az ég minden kékje című regénye Magyarországon a legnagyobb példányszámban eladott külföldi könyv volt 2025-ben. Mutatjuk, miről fog szólni a szerző legújabb könyve.
Ha te is rajongtál az ikonikus tinisorozatért, most valóra válhat egy nagy álmod. Pár napra ugyanis akár te is átélheted, milyen lehet Hannah Montanaként élni.
A 2026 élő műsorának vendége a Policy Solutions vezetője volt, aki beszélt a Szabó Bence-ügy jelentőségéről, a magyar választás nemzetközi megítéléséről, és arról is, mi lehet a realitása a Mi Hazánk jelöltjei visszalépésének.
Lefordult a magyar tőzsde, a blue chipek a Richter kivételével esnek, de igazán nagy mozgások a midcap részvények piacán vannak, különösen a 4iG esik, amely a második legnagyobb forgalmú részvény ma a magyar tőzsdén.
A magyarországi védett üzemanyagár valóban az alacsonyabbak közé tartozik a régióban, de nem a legalacsonyabb. Bulgáriában és Szlovákiában még mindig olcsóbb a tankolás. Egyébként a magyar "piaci" ár pedig már drasztikusan elrugaszkodna a régiótól, inkább a nyugati országok szintje felé tendálna.
Veszélybe kerülhet a digitális életed, mert egy most felfedezett technikai rés, a DarkSword néven emlegetett kártékony kód lehetővé teszi, hogy illetéktelenek láthatatlanul, a tudtod nélkül hozzáférjenek a névjegyeidhez, a fotóidhoz és a jelszavaidhoz. A Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet (NKI) riasztást adott ki, ezért érdemes azonnal kizárni a fenye
Miért március 15-e lett az a nap, mely mindig ünnepnek minősült az elmúlt százhetven évben – tette fel a kérdést Pelyach István történész, az Országház Könyvkiadó vezetője. A Múzeumi Szabadegyetem legutóbbi előadásán sorra vette az 1848-as, tavaszi európai forradalmi eseményeket, melyek közül egyedül a magyarországi események zajlottak erőszak nélk
Egy kirándulás remek alkalom arra, hogy kiszabadulj a város zajából, és újra rátalálj a természet nyugalmára. De vajon mitől lesz igazán feltöltő egy tavaszi kiruccanás?
Vannak akik csak este jutnak hozzá egy étkezéshez, egy hosszú nap után, és sok esetben még egy kis nassolásra is kerítenek alkalmat, mindezt lefekvés előtt. Új kutatások azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az étkezések időzítése kimondottan nagy hatással lehet az egészségünk alakulására. A kutatásban résztvevőknél a vizsgálatok szerint, akik
A Magyar Államkincstár megkezdte a 2025. évi agrárkárenyhítő juttatások kifizetését, így már szinte valamennyi érintett gazdálkodó hozzájuthatott a neki járó forráshoz. Ezzel ugyanis csaknem 16 ezer termelő részesül összesen 45,4 milliárd forint kárenyhítő juttatásban – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Izgalmasnak ígérkezik a Graphisoft Park április 29-i közgyűlése, ugyanis a részvényeseknek egy fontos kérdésben kell döntenie: a tavalyi ingatlanértékesítésből származó egyszeri nyereség felhasználásáról. Jelen állás szerint két lehetőség van: az egészet kifizetik a részvényeseknek, akiknek így a szokásos osztalékon felül busás rendkívüli kifizetés
Abbász Aragcsi szerint Iránnak partmenti államként jogában áll nem átengedni a Hormuzi-szoroson az Egyesült Államok, Izrael, illetve szövetségeseik hajóit.
Az S&P Global legfrissebb energetikai elemzése a mostani háború és a globális LNG piac összefüggéseit tárta fel. Az elemzést átvette az amerikai Center on Global Energy Policy, egy amerikai egyetemi kutatóintézet is, amelynek az amerikai döntéshozatalra is komoly befolyása van.
Észtország, Lettország és Litvánia pénteken felszólította a NATO-t, hogy erősítse meg a térség légvédelmét, miután a napokban több drón hatolt be a balti országok légterébe és zuhant le a területükön.
Az érelmeszesedés (atherosclerosis) a fejlett világ egyik leggyakoribb krónikus betegsége, amely hosszú éveken, évtizedeken át zajlik tünetmentesen. A folyamat során az artériák falában zsír- és gyulladásos lerakódások, úgynevezett plakkok alakulnak ki.
Ahogy azt korábban sejtettük, nem csak Matolcsyékról beszélt, amikor azt emlegette, hogy a "Dinasztia menekíti a lopott szajrét". A Tisza Párt elnöke szerint azért hagyják el a "süllyedő hajó fedélzetét", mert már az "orbáni maffia pontosan látja, hogy vége van".
Nagyanyám egyszerű, de nagyszerű krumpli salátája mindig ott volt a húsvéti asztalon, és jó eséllyel ő volt az, akire mindenki számított, amikor a vendégek megérkeztek. Nem fogok receptet részletezni itt, inkább arról írok, miért működik ez a fogás, miért kerül vissza újra és újra a tálaló közepére, és milyen emlékeket ébreszt a családunkban. Most,
A Kontroll riportere csütörtökön végigjárta Verpeléttől Pásztón át Lőrinciig Magyar Péter országjárásának helyszíneit, és közben meg-megállt több Mátra-aljai településen is, ahol megtudhatta, mit gondolnak a közelgő választásról a helyiek.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő információi szerint Somlai Bálint érdekeltségei távol-keleti vendégmunkásokat alkalmazhattak az MNB székházának felújításán, akik akár napi 14 órát dolgozhattak alacsony, mindössze néhány ezer forintos órabérért.
"Nem adom szavazatom ilyen emberekre, mert nem tudnék gyermekeim, unokáim szemébe nézni" – mondta a fideszes jelölt Becsó Zsoltról Orosz István, aki most "a változásra" szavaz.