A Lingvay Pincészet új birtokközpontja messziről kimagaslik Penc fölé. A hármas tagozódású épületcsoport oly otthonosan ül meg a Zsobrák dűlőben, mintha mindig is ott lett volna.
Szokatlan módon egyetlen képviselő, Vidó Attila interpellált a csütörtöki képviselő-testületi ülésen, igaz, ő három témát is szóvá tett. A közlekedéssel kapcsolatos esetek mellett nagyobb figyelmet kapott a Kossuth téren található Anamorfózis oszlop, mely Albrecht Dürer Ádám és Éva című rézkarcát tükrözi vissza a földön található, apró gránit kocká
Csődvédelmet kért az osztrák ADA Möbelwerke Holding AG, miután a vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A cég célja, hogy a csoportot csökkentett formában működtesse tovább, és nemzetközi befektetők bevonásával megőrizze a magyarországi és romániai gyártóbázisokat - írja a Hellovidék.
Halálos dózisú fentanilt kevert férje italába, miközben titokban egy másik férfival tervezte az életét. Kouri Richins-t végül bűnösnek mondta ki a bíróság, pedig a tragédia után még egy gyászról szóló gyermekkönyvet is kiadott. A gyilkosság miatt akár életfogytilani börtönbüntetést is kaphat.
A vegetációs időszak időjárása és az agrotechnika mellett a növények egészségi állapota is meghatározó tényező abban, hogy milyen szezont zárhatnak aratáskor a búzatermesztők.
Ez a kvíz játékos formában mutatja be az iskolai játékok sokszínűségét. Merülj el a világ udvaraiban, és fedezd fel, mennyi izgalmas hagyomány létezik a gyerekek játékában!
Csődvédelmet kért az osztrák ADA Möbelwerke Holding AG, miután a vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A cég célja, hogy a csoportot csökkentett formában működtesse tovább, és nemzetközi befektetők bevonásával megőrizze a magyarországi és romániai gyártóbázisokat - írja a Hellovidék.
Hétszeres a különbség: míg Horvátországban és Magyarországon 3-5 százalékkal nőttek az árak, Lengyelországban és Németországban 22-25 százalékos a dízel árnövekedése.
A volt nyomozót hivatali visszaéléssel gyanúsították meg a Direkt36-nak adott nyilatkozata után, és szinte azonnal átkutatták a házát, ahová még korábbi kollégáit is kivezényelték. Jogi képviselője szerint a férfi most szembesül a helyzet valódi súlyával, például hivatása elvesztésével, ami lelkileg nagyon megviseli.
Miért nem tudja, hogy kilépne-e az EU-ból? Miért nem álmodik arról, hogy Magyar Péterrel és Orbán Viktorral egy helyiségben izzasszák egymást? Összefoglaló a szerdai Toroczkai-interjúból.
António Costa, az Európai Tanács elnöke az Európai Parlamentben politikailag elfogadhatatlannak nevezte Magyarország álláspontját, és leszögezte: senki sem ejtheti túszul és zsarolhatja az Európai Uniót vagy használhatja fel eszközként a választási kampányban. Orbán Viktor erre azt válaszolta: "Magyarország álláspontja jogilag megalapozott, erkölcs
Egy friss kutatás szerint a születés utáni depresszió az apáknál nem várt időpontban köszönthet be. Az is megvan, hogy mikor - a gyerek életkorához köthető.
Orbán Viktor csütörtöki videójában példátlan váddal állt elő: a miniszterelnök szerint Zelenszkij elnök ukrán ügynökei „műveleti területté” változtatták Magyarországot, és közvetlenül beépültek a Tisza Pártba. A kormányfő felszólította az ukrán vezetést a kémtevékenység azonnali leállítására, miközben szerinte a magyar hatóságok gőzerővel dolgoznak
Csukás István eddig kiadatlan, egyben utolsó művét mutatja be a közmédia a szerző születésének 90. évfordulója alkalmából: a Süsüke világot lát című hangjáték április 2-tól hallható.
A Wwf Magyarország megbízásából készült országos reprezentatív kutatás rávilágít egy súlyos ellentmondásra: miközben a tűzifát használó magyarok többsége határozottan kiáll a védett erdők megóvása mellett, a legtöbben nem rendelkeznek információval arról, hogy az általuk használt tűzifa honnan származik - pedig sokuk tüzelője egykor épp védett terü
Tovább bővül a Debrecenből Wizz Air-járattal elérhető városok listája, a kelet-magyarországi légikikötőből július 1-jétől már Törökország legnagyobb városába, Isztambulba is el lehet jutni, a járatok hetente két alkalommal, szerdán és vasárnap közlekednek majd - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A Kreml fontolgatja, hogy újból bevezeti az üzemanyag-export korlátozását, ám ez nem feltétlenül jelent piaci beavatkozást, ugyanis a szállító-infrastruktúra jelentős része üzemképtelen lehet a dróncsapások miatt.
Senki sem szeretne hamisított futásteljesítményű vagy ismeretlen hibákat rejtő autót venni, ám használtjármű-választáskor nem csupán ezekre a tényezőkre érdemes figyelni. Egy olyan autó, amely gyakran váltott tulajdonost vagy több országban is forgalomban volt, szintén tartogathat kellemetlen meglepetéseket.
Hatalmas érdeklődés mellett zárult le az Otthoni Energiatároló Program (OETP) első pályázati szakasza: összesen 132 ezer támogatási igény érkezett be - közölte az Energiaügyi Minisztérium. A program ezzel nemcsak a lakossági energiatárolás iránti igényt igazolta vissza, hanem egyben új helyzetet is teremtett: miközben megkezdődik az értékelés, a má
Szolidaritásunkat fejezzük ki Päivi Räsänen mellett a Finnországban született felháborító és aggasztó döntés nyomán – írta közösségi oldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, annak kapcsán, hogy a finn Legfelsőbb Bíróság elítélte Päivi Räsänent egy több mint húsz évvel ezelőtt meg