A sör több ezer éves története során a szén-dioxid mindig egy láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen összetevőnek számított. Egy kaliforniai sörgyár most kicsit módosít ezen a felfogáson: az Almanac Beer Co. forradalmi újításával nem ipari melléktermékként, hanem közvetlenül a levegőből nyerte ki ezt az alapanyagot. Mindez pedig jól bizonyítja a cég v
A megbízási szerződés az egyik leggyakrabban használt szerződéstípus, amely a mindennapokban sűrűn előfordul, de sok esetben nem is nevezik nevén a felek. E szerződés legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Udvardy Panna bejelentette, hogy csatlakozik az OnlyFanshez, ami sokaknál azonnal találgatásokat indított el. A teniszező szavai alapján azonban nem provokatív tartalomra készül: inkább egy olyan felületet keres, ahol önmaga lehet, és közelebb kerülhet azokhoz, akik követik az útját.
A Qs World University Ranking mezőgazdasági és erdészeti egyetemeket értékelő legfrissebb szakterületi rangsorában 97. helyezést ért el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Mindez jelentős mérföldkövet jelent a magyar felsőoktatás számára, hiszen korábban még egyetlen hazai egyetem sem került be saját szakterületének első száz helyezettje közé
A névadás izgalmas, érzelmekkel teli döntés, amely mögött hagyomány, divat, családi történetek és nyelvi szabályok egyaránt állnak. Bár Magyarországon az utónevek nemi besorolása hivatalosan egyértelmű, sok név első hallásra mégis elbizonytalanít. Kvízünkben ezekre a becsapós nevekre fókuszálunk.
A családbarátnak mondott Magyarországon egy pedagógus ellen indult eljárás, mert tiltakozott a gyerekeket félelemben tartó kormányzati plakátkampány ellen. „Ne gyűlölj, szeress!” – írta ki a kormányplakátra, most bűncselekménnyel gyanúsítják.
A Wall Street-i bónuszok összértéke 2025-ben minden rekordot megdöntött: a kifizetések teljes kerete elérte a 49,2 milliárd dollárt, miközben a szektor profitja és bevételei is jelentősen nőttek. A csúcseredmény mögött ugyanakkor aggasztó tendenciák is meghúzódnak: csökken a New York-i pénzügyi munkahelyek száma, és egyre több cég telepíti át a műk
Valódi ügyeket, valódi áldozatokat, valódi szakembereket köpött szembe az, aki szerint jó ötlet volt bedobni a gyermekpornográfia (hamis) gyanúját egy politikai okból indított titkosszolgálati akcióban. Dr. Gyurkó Szilvi gyerekjogi szempontból is bűnnek tartja mindazt, ami Szabó Bence nyomozó százados nyilatkozatában elhangzott.
Vintage Porschék, értékes bútorok, egyéb drága holmik: Matolcsy Ádám felszámolja budapesti vagyonát, és konténerekben szállíttatja Dubajba a legértékesebb darabokat. A 444.hu több forrásból értesült: vasúton indult el az Emirátusok felé a vagyon, miközben a volt jegybankelnök fia már milliárdos luxusvillát bérel és több ingatlant is vett a sivatagi
Az elmúlt években sokan gondolkodtak el napelemes rendszer telepítésén, majd ugyanennyien bizonytalanodtak el. Változtak a szabályok, átalakult az elszámolás, és sokféle információ kering a megtérülésről. Jogos tehát a kérdés: 2026-ban valóban megéri még belevágni? A rövid válasz: igen, de a döntés ma már tudatosabb tervezést igényel, mint néhány é
Veszprémben akkorára tágult a politikai gyomor, hogy abba a „gyurcsányista” és a „narancsbáró” is egyszerre belefér? Miközben a tévében megy a vérre menő sárdobálás, a díszletek mögött, a jutaspusztai asztal körül valami egészen más folyik. És nemcsak a pálinka.
Az élő adások varázsa abban rejlik, hogy a műsorvezetők és vendégeik természetes önmagukat adhatják, ám ez olykor váratlan helyzeteket is eredményezhet. Így történt ez az RTL Reggeli című műsorban is, amikor Peller Anna és Peller Mariann egy kedves bakiba futott bele.
A feltámadó szélnek köszönhetően némileg javult a fővárosi levegő minősége, de még mindig nem mondható egészségesnek. A Levegő Munkacsoport szerint a járművek 10 százaléka felelős a közlekedésből származó városi légszennyezettség 60-70 százalékáért.
A Zwack Unicum nemrég rukkolt elő új, pörgős reklámfilmjével, melyet vizuális és technológiai mérföldkőként jellemzett a márka. A grandiózus film készítésének kulisszatitkairól, a technológia sokféleségéről beszélgettünk Takács Ákossal, az M15 alapító ügyvezetőjével, aki arról is beszélt, hogyan lehet 60 másodpercbe sűríteni a brand alapértékeit, a
2026. március 25-i hatállyal Fekete Csabát nevezte ki vezérigazgató-helyettessé az Alteo, aki a termelésmenedzsmentért és üzletfejlesztésért felel majd, és tagja lett a társaság Executive Boardjának is.
A Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi, decemberi előrejelzéséhez képest magasabb inflációval és mérsékeltebb növekedéssel számol 2026-ban és 2027-ben friss Inflációs jelentésében.
Az izraeli Modiinban dolgozó magyar származású úszóedző, Kacsó Yvonne mesélt arról, milyen hatással van a háború az utánpótláskorú sportolók mindennapjaira. Mint mondja mostanában, nincs olyan nap, hogy ne szakítsa félbe légiriadó az edzéseket, a gyerekek pedig már nagyon jól tudják, ilyenkor mi a teendő. Csapatukat pedig egy háborús hősről nevezté
Egy friss elemzés szerint a lakossági felhasználók a predikciós piacokon átlagosan még a sportfogadóknál is rosszabbul teljesítenek. Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy ezek a platformok egyre nagyobb szerepet kapnak a politikai narratívák alakításában, például a Polymarket magyar vonatkozású piacain is, ahol Magyar Péter és Orbán Viktor
Két jelenleg még ellenzéki országgyűlési képviselő is visszalép a képviselő jelöltségtől a 2026-os választáson. Régen várt pillanat: Kabul rózsája az egyik leköszönő, a másik Szeged ellenzéki országgyűlési képviselője, Szabó Sándor.