Az ír hatóságok egy hosszú ideje lezártnak hitt ügyben értek el új eredményt: sikerült hozzáférniük egy olyan bitcoin-tárcához, amelyről korábban azt gondolták, hogy a hozzáférési kulcsok elvesztése miatt örökre elérhetetlen maradt. A fejlemény nemcsak bűnügyi szempontból jelentős, hanem jól mutatja azt is, milyen összetett feladat a digitális vagy
A Panyi-gate tanulsága, hogy a győzelem után hivatalba lépő hatodik Orbán-kormány elsőrangú feladata lesz a szuverenitásvédelmi törvény új, hatékony formájának kidolgozása.
Januárról februárrla nagyot emelkedett az amerikai export és importinfláció, ami feltehetőleg a vámok hatásait tükrözik. Az iráni háború nagyjából egy hónapja indult, annak hatásai majd csak márciusi, de inkább áprilisi adatokban fognak tükröződni.
Az összesen 625 millió forintos uniós támogatású fejlesztések két kulcsterületre koncentrálnak, az erdei vizes élőhelyek megőrzésére, valamint a természetvédelmi kezelési infrastruktúra fejlesztésére
A szokásos időben, csütörtökön 10 órakor ismét lesz Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő részvételével.
Úgy tűnik, hogy az ukrán titkosszolgálatok tudatosan beépültek a Tisza Párt struktúrájába, vagy, látva, hogy alakul ez a párt, és ki vezeti, elkezdték felrakni a bábukat a Tiszának nevezett sakktáblára.
Egy idegen drón hatolt be szerdára virradóra Észtország, és két másik Lettország légterébe a két balti EU- és NATO-tagállam keleti részén, mindhárom drón lezuhant, emberekre nem jelentettek veszélyt – közölték szerdán a tallinni és rigai hatóságok.
A Közel-Keleten kirobbant háború nemcsak az energiapiacokat, hanem a használt autók nemzetközi kereskedelmét is megzavarta. Japánból exportált több száz jármű, köztük Lamborghini és Ferrari modellek rekedtek a tengeren, majd Sri Lankán, mert a szállítási útvonalak megbénultak, írta a Reuters.
A Politico és egy uniós tisztviselő március 3-i beszélgetését rögzítették és tették közzé. A lap belső vizsgálatot indított, a kilencperces hanganyagon a Barátság-vezeték is téma.
Szigorúbb és összetettebb revízióra számíthatnak idén a vállalatcsoportok Szintet lépett az adóhatóság a transzferárak ellenőrzésében: a NAV 2026-ban már nemcsak a dokumentációt kéri számon, hanem automatizált rendszerekkel elemzi a cégcsoporton belüli pénzmozgásokat. A transzferár – vagyis az egymással kapcsoltsági viszonyban álló cégek közötti e
Az egyedi gyártású, MS BOAT C10 típusú szolgálati hajó Lengyelországban készült 2026-ban. Az alumíniumötvözetből épített, 10,5 méter hosszú és 2,6 méter széles jármű feltöltött állapotban mintegy 6,5 tonna tömegű vízi jármű, kialakításának köszönhetően egész évben alkalmazható. A hajó multifunkcionális feladatellátásra alkalmas: több személy egyide
Ismét csapás érte Iránban a busehri nukleáris erőmű területét, folytatódik az orosz személyzet evakuálása – jelentette be szerdán Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója.
Montenegró kormánya a 4iG Csoportot választotta a rendvédelmi szervek technológiai fejlesztését, valamint a kormányzati adatközpont és kapcsolódó infrastruktúra kialakítását célzó projektek megvalósítására, a beruházások a csoport első nagyszabású külföldi kormányzati megbízását jelentik a digitális infrastruktúra-fejlesztés területén - közölte a 4
A rádiós őszintén vallott a fájdalomról, amit akkor élt át, amikor megcsalták. Most az is kiderült, mit tett, amikor egy félrelépése miatt majdnem örökre elvesztette a szerelmét.
Ha reggel a kávégép oázis, akkor este a múzeumpedagógiai tér, tele alkotni vágyó olvasókkal, Galápagos, itt a türelem nem átmeneti, nem a túlélést segíti, itt most szabad, teknősnek, fókának, pingvinnek kíváncsinak lenni – A Petőfi Irodalmi Múzeum blogjának naplóját a múzeumpedagógus Hirsch Máté írta.
Növekvő globális termelés és emelkedő árak jellemzik a tojáspiacot az elmúlt időszak adatai alapján. Míg az Egyesült Államokban a termelés és a fogyasztás is bővül, az Európai Unióban jelentősen megugrott az import. Magyarországon eközben visszaesett a tojás külkereskedelme. A hazai csomagolóhelyi árak azonban az európai trendekhez igazodva mérséke
Megjelent az előzetes becslés, már Horvátország is megelőzött minket. Mi történt? Szerdán megjelent az Eurostat előzetes gyorsbecslése a vásárlőerő-paritáson mért 2025-re vonatkozó GDP-adatokról. Részletek. Elég jelentős különbségek vannak a tagországok vásárlóerő-paritás alapú összehasonlításában. Az adatok szerint Görögországban és Bulgáriában az
A győri Audi egyik volt szakszervezetise a vád szerint több mint 600 milliót sikkasztott, és nyolc lakást vásárolt, a másikuk tízmilliós összegeket tehetett zsebre.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett országos templomi gyűjtésből, valamint a Katolikus Karitász adománygyűjtő csatornáin keresztül több mint 133 millió forint támogatás gyűlt össze a kárpátaljai és a háború sújtotta területeken élők javára.
A magyar vállalkozások továbbra is óvatosan tekintenek a gazdasági kilátásokra: a cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását - derül ki a Niveus legfrissebb, közel 600 fős mintán végzett felméréséből. A kutatás eredményei szerint bár a vállalkozások gazdasági vár
A kertben álló fák nemcsak árnyékot adnak, hanem látványos díszítőelemek is lehetnek, ha megfelelő kúszónövényekkel kombináljuk őket. A fák törzsére és koronájába kapaszkodó növények romantikus hangulatot teremtenek, miközben újabb virágzási hullámot hoznak a kertbe.
Budapesten már csak a lakótelepek negyedén találni egymillió forint alatti átlagos négyzetméterárat, a vidéki nagyvárosokban még a 700–900 ezer forintos ár a jellemző – derült ki a Duna House friss elemzéséből.