Oroszország egy hónapra felfüggesztette az ammónium-nitrát-exportját, hogy a tavaszi vetési időszakban biztosítsa a belföldi ellátást. Ez a lépés komoly feszültséget okozhat a globális műtrágyapiacon, mivel az ország uralja a világ ammónium-nitrát-kereskedelmének akár 40 százalékát is - írta meg a Reuters.
Amikor lakáshitelről beszélünk, általában a 30-50 milliós átlagos összegek jutnak eszünkbe. Azonban létezik a piacnak egy szűk szegmense, ahol a hitelösszeg nem tízmilliókban, hanem százmilliókban mérhető, a havi törlesztőrészlet pedig egy autó árával vetekszik. Utánajártunk a hazai rekordoknak: a legnagyobb folyósított összegek itthon már a 300 mi
A márciusi ültetésű kasvirág minimális gondozást igényel napos vagy félárnyékos helyen. A szárazságot jól tűri, ráadásul gyógynövényként az immunrendszert is erősítheti.
Az amerikai elnök az Ovális Irodában azt állította, Irán elfogadta a feltételeket. Teherán hivatalosan tagadja a tárgyalásokat, miközben az USA új erőket telepít a térségbe.
Számottevően rövidült a munkakeresés kezdetétől az új állás betöltéséig szükséges átlagos idő a Profession.hu friss, reprezentatív felmérése szerint. Míg 2025 első negyedévében átlagosan valamivel több mint 5 hónapra volt szükségük a magyar munkavállalóknak egy munkahelyváltáshoz, addig mostanra ez az idő 3 hónapra és 22 napra csökkent. A tavalyiná
A segítségnyújtás legkritikusabb pillanatai sokszor nem a helyszínen, hanem a mentésirányító asztalánál dőlnek el. Debrecenben egy fiatal szülőpár élete legszörnyűbb perceit élte át, amikor észrevették, hogy az egy hónapos kislányuk nem lélegzik. A kétségbeesett hívást Illés-Nagy Fruzsina mentésirányító fogadta, aki azonnal felismerte a bajt, és mi
Az Ares Management korlátozta a tőkekivonást egyik vezető magánhitelalapjából, miután az első negyedévben a visszaváltási kérelmek elérték az alap eszközértékének 11,6 százalékát. A jelenség az egész szektorra jellemző, és egyre több vagyonos befektetőt érint - írja a Financial Times.
Ha sikeresek lesznek a tárgyalások, akkor Mette Frederiksen az eddigi felálláshoz hasonlóan több baloldali párttal, valamint a centrista Mérsékeltekkel közösen alakíthat kormányt.
A Dél-Zalai Területfejlesztési Társulás 692 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a "Mura térség aktív turizmus fejlesztése" című projekt megvalósítására, amelynek célja a térség aktív turisztikai hálózatának fejlesztése és természeti értékeinek fenntartható turisztikai hasznosítása - közölte a társulás az MTI-vel.
Szilasi gyászmunkát végez: az édesanyja mindennap érkező telefonhívásainak időpontja a cím, az ő halála után, immáron naplóba szedve olvashatóak az árván maradt (elő)hívásai. A jelen idejű beszámolók és az emlékezet kaleidoszkópjából szóra bírt élettöredékek arányaiban nyeri el a regény sajátos foglalatát. – Szilasi László [18: 48: telefon] című r
Létezik egy utca, amelyet szó szerint pár lépés alatt "bejárhatsz". Olyan rövid, hogy könnyű észre sem venni – mégis világrekorder. Skóciában, egy csendes kisvárosban található a világ legrövidebb utcája, amely mindössze 2,05 méter hosszú.
A TV2 Csoport tájékoztatása szerint 2025-ben a teljes, 7,7 milliárd forint állami tévés reklámköltésből 4,65 milliárd forint jutott hozzájuk, ami a teljes bevételük kevesebb mint 8 százaléka. Az RTL állami reklámbevételeiről egyelőre nincs friss adat: a Media1 több héttel ezelőtti közérdekű adatigénylésére nem érkezett válasz.
Donald Trump a Truth Social platformon közzétett bejegyzésében nyilvánosan kiállt Orbán Viktor mellett a közelgő 2026-os magyarországi parlamenti választás előtt.
A Viharsziget után ismét hátborzongató vállalkozásba kezdett Martin Scorsese. Megjelent az első hivatalos kép új filmjének forgatásáról, ami Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence főszereplésével, Prágában készül.
Megérkezett az első, tavaszi növényállapot-jelentés Európából. Ukrajna és Lengyelország nincs jó helyzetben, a magyarországi vetéseknek még van esélyük.
Tavaly kismértékben csökkent a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Magyarországon. A hagyományos járművek - vagyis a személygépkocsik, motorkerékpárok és kerékpárok - vezetői a korábbi évhez képest kevesebb balesetet okoztak. Ezzel szemben a mikromobilitási eszközök, különösen az elektromos rollerek esetében drámai a romlás. Az e-ro
Ha te is nosztalgiával tekintesz vissza a 2000-es évekre, vagy egyszerűen csak szeretnéd felfrissíteni a sminktáradat, fedezd fel magadnak újra ezeket a sminktrendeket.
Az AgriMaroc információi szerint a marokkói agrárágazat a 2026-os évben minden korábbinál jelentősebb bővülést érhet el: a kormány a március 12-i ülésén a termelési érték mintegy 15%-os növekedését vetítette előre, amit elsősorban a csapadék visszatérése és a javuló terméskilátások alapoznak meg. Aziz Akhannouch miniszterelnök „rekordnövekedésként”
Bukhatjuk a rezsicsökkentést, és megfizethetetlenné válnak az üzemanyagok árai a legrosszabb forgatókönyv szerint. Toldi Ottót, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatóját kérdeztük az új energiaválság hátteréről és arról, mi vár a benzin árára.
A globális pénzügyi piacokat hetek óta a Közel-Keleten dúló háborús feszültség alakítja: az olajár robbanásszerű emelkedése miatt inflációs félelem járja át a világot, ez pedig megnyilvánulni látszik a részvényekben, nemesfémekben és a kriptovalutákban is. Most azonban fordulat állhat be: bár hétfőn fals infónak tűnt, hogy béketárgyalásokat folytat
A Demokratikus Koalíció több választókerületben visszalépteti egyéni képviselőjelöltjeit – jelentette be Dobrev Klára, a párt vezetője a közösségi oldalán.
Emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 8,23 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 122 655,67 ponton zárt kedden.
A vadonatúj Mazda CX-5 hivatalosan is megérkezett az európai márkakereskedésekbe, ezzel új fejezetet nyitva a márka egyik legsikeresebb és legkedveltebb modelljének történetében. Az új generáció továbbfejlesztett formanyelvet, kifinomultabb menetdinamikát és fejlett technológiákat kínál, amelyek még magasabb szintű vezetési élményt tesznek lehetővé
Nagy Attila Tibor két cikket publikált egymás után: az egyikben Magyar Péter személyiségével, a másikban Orbán Viktor kormányzási teljesítményével számol le. A Párbaj podcastban mindkét írást kifejtette.