A videó tanúsága szerint akkora tömeg vett részt a Tisza Párt rendezvényén, hogy a menet végének két órába telt elhagynia a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt. Magyar Péter szerint félmillióan csatlakoztak hozzájuk.
Május 14-én kerül a hazai mozikba Damian McCarthy (Valami különös) új filmje, a Hokum, méghozzá a Különválás és a Városfejlesztési osztály sztárjával, Adam Scott-tal a főszerepben.Damian McCarthy, a Valami különös rendezőjének új filmje a Hokum, mely a South by Southwesten (SXSW), Amerika egyik legjelentősebb filmfesztiváljának Midnight szekciójába
Sulyok Tamás köztársasági elnök Karol Nawrocki lengyel elnökkel együtt ünnepli a lengyel-magyar barátság napját 2026. március 23-án Przemysl-ben – közölte a Sándor-palota hétfőn. Magyarország és Lengyelország parlamentjei 2007-ben nyilvánították március 23-át a két nép baráti kapcsolatainak ünnepnapjává. A megemlékezéseket minden évben felváltva ta
Milliónyi étel hozzávalói között felbukkan a citrom, de ritkán kap maximálisan főszerepet egy fogásban. Mi lenne, ha most az egész menüsor csak erről a kis gyümölcsről szólna? Ráadásul a frissessége és üdesége tökéletesen megidézi a tavaszt!
A rostok fogyasztása kimondottan nagy szerepet játszik az egészségünk megőrzésében. Hozzájárulnak ugyanis ahhoz, hogy jóllakottság érzést biztosítsanak, emellett segítik a vércukorszint szabályozását, valamint támogatják a bélflóra hasznos baktériumainak működését és a bélrendszer megfelelő mozgását. Tapasztalatok szerint amit kutatások is alátámas
A vásárlástérkép egy praktikus trükk, mellyel nem csak időt, de pénzt is spórolhatunk. A vásárlás megkönnyítése érdekében összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni erről a módszerről, és hogyan alkalmazhatjuk a gyakorlatban.
Az európai részvények pénteken tovább estek, ismét veszteséges hetet elkönyvelve, mivel a Közel-Keleten fokozódó konfliktus és az inflációs félelmek csökkentették a kockázati étvágyat. A páneurópai benchmark Stoxx 600 0,5%-kal csökkent, illetve minden regionális index is gyengült. Szektorok szintjén az alapanyag szektor vezette az esést 3,3%-os mín
"Azért állok itt, mert voltak, akik előttem jöttek, és óriások között lenni, az őseim között állni: köszönök mindenkinek ebben a teremben és otthon, aki támogatta a pályámat"
Orbán Viktor hétfő este 18 órától a kaposvári Kossuth téren indítja el a 2026-os választási kampány hajráját. A miniszterelnök bejelentése, miszerint újra közvetlenül az emberek közé megy, azonnal valóságos kommentháborút robbantott ki: miközben a támogatók bibliai idézetekkel buzdítják, a kritikusok kőkemény kérdéseket szegeznek a kormányfőnek az
Tedd próbára a tudásodat ebben a szórakoztató és változatos kérdéssorban, amelyben a logikádra, műveltségedre és gyors gondolkodásodra is szükség lesz. Ne feledd, a 8 pontos eredmény már igazi bajnoki szint!
Lezajlott a 98. Oscar-gála, az év legjobban várt filmes eseménye. A díjátadó gálát március 15-én, helyi idő szerint este 19 órától rendezték meg, ezúttal is a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Hiába szerzett újabb szabadrúgásgólt a Liverpoolban Szoboszlai Dominik, együttese, a Liverpool hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott a Tottenham ellen az angol futballbajnokságban. A Pool komoly esélyt szalasztott el a Bajnokok Ligájába-jutásért vívott harcban, a szurkolók csalódottak. Szoboszlainak viszont így is van minek örülnie, hiszen e
Lezajlott a 98. Oscar-gála, a vörös szőnyegen felbukkanó kreáció-kavalkád pedig legalább annyi okot ad a figyelemre, mint maguk a díjazottak. Ha kíváncsi vagy, kik azok a hírességek, akik 2026-ban tökéletes stílusérzékkel választották ki megjelenésüket, olvass tovább.
A világhírű színész szinte felismerhetetlen! Pedro pascal teljesen új külsővel jelent meg a 2026-os Oscar-gála vörös szőnyegén. Mi is csak második pillantásra jöttünk rá, hogy fotókon a The Last of Us sztárját látjuk.
Januárban a CES 2026-on még csak promózták, de a Superheat most végre már bemutatta az innovatív, 2000 dolláros elektromos vízmelegítőjét, amely beépített ASIC bányászgéppel van felszerelve. Ezzel lehetővé teszik a felhasználók számára a Bitcoin bányászását, miközben vizet melegítenek. Ez a kettős célú készülék hatékony megoldást kínál a kriptorajo
Az egyik módszer, amivel a tavaszi megújulásodat támogathatod, a különféle kristályok használata, amelyek hatékonyan segítenek az energiaszint növelésében, a feszültségek oldásában és az önbizalom erősítésében.
Az Egyesült Államok és Kína vezető gazdasági tisztviselői vasárnap Párizsban "figyelemre méltóan stabil" tárgyalásokat folytattak. A megbeszélések során a mezőgazdaság, a kritikus fontosságú nyersanyagok és a szabályozott kereskedelem terén is körvonalazták a lehetséges megállapodási pontokat a két államfő, Donald Trump és Hszi Csin-ping számára -
Magyarország számos olyan legendás személyiséggel büszkélkedhet, akik az élet különböző területein, mint művészet, sport, televíziózás vagy tudomány, maradandó nyomot hagytak. Most itt a lehetőség, hogy teszteld a tudásodat! Felismered a hölgyet a képen?
A válogatott Pergel Andrej négy góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 35-26-os győzelméhez a Tubos Aranda Villa de Aranda otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.
Készen állsz egy kis agytornára? Nem lesz könnyű, de ha képben vagy a hazai tévés legendákkal, talán sikerül eltalálnod! Most egy olyan kérdés következik, ami elsőre egyszerűnek tűnhet, de sokakat meglep. Vajon mikor született Palik László, a Forma–1 egykori kommentátora és a népszerű műsorvezető? Tedd próbára a tudod a jó választ?
Leonardo DiCaprio és a barátnője, Vittoria Ceretti a 2026-os Oscar-gálán együtt jelentek meg. A 27 éves szupermodell és az 51 éves színész kapcsolata 2023 augusztusában kezdődött, de ez volt az első alkalom, hogy együtt vettek részt egy ilyen rangos eseményen. A gálát a Los Angeles-i Dolby Színházban rendezték meg március 15-én, vasárnap, ahol DiCa
Újabb szakaszához érkezett a választási kampány, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a napokban folytatja az országjárást. A következő egy hét során hat különböző városban tartanak majd nyilvános fórumokat, ahol a kormányfő személyesen találkozik a választókkal.