2026. március 15. vasárnap

márc. 15
6:33
"Én örülnék neki…" – ezért nem igazol az NB I-be a legjobb magyar játékos, aki ledöntötte a fradistákat a trónról (Mandiner)
Ráadásul nemsokára pályára léphet a zöld-fehérek ellen.
márc. 15
6:33
Félmeztelenül táncoló Petőfi és történelmi mémek: így hódít a magyar történelem az interneten (rtl.hu)
Félmeztelenül táncoló Petőfi, rappelve felidézett versek és mémekké alakított történelmi alakok – egy fiatal tartalomkészítő így próbálja közelebb hozni a magyar történelmet a közösségi médiában. A humoros, rövid videók főként a fiatalok körében népszerűek, és sokak szerint segíthetnek abban is, hogy érdekesebb legyen a történelem.
márc. 15
6:33
Női csontváz vagy Petőfi maradványai? A barguzini expedíció máig vitákat kavar (rtl.hu)
Több mint három évtizede tart a vita arról, vajon Petőfi Sándor földi maradványait találták-e meg Szibériában, Barguzinban. A Morvai-féle expedíció egy csontvázat tárt fel, amelyről egyes kutatók azt állították, akár a költőé is lehet, mások viszont élesen vitatták az eredményt. Az ügy azóta is a magyar történelem egyik legnagyobb rejtélye.
márc. 15
6:33
Túrós csusza, puliszka és bor – így ehettek Petőfiék a reformkorban (rtl.hu)
Üres hassal nem lehet forradalmat csinálni – ezt a márciusi ifjak is tudták. Bár nem biztos, hogy 1848. március 15-én mit ettek a Pilvaxban, Petőfi Sándor kedvenc fogásairól több forrás is beszámol: a túrós csuszától a puliszkán át egészen az éticsigáig sokféle étel került az asztalára a reformkorban.
márc. 15
6:33
Tuningcsodák és Forma-1-es autók - Lamborghini traktorok is érkeztek az autós show-ra (rtl.hu)
Már hagyomány, hogy március végén nemcsak a virágok nyílnak ki, hanem a motorháztetők is. Csillogó luxusverdák és a legendás versenyautók látványa fogadta a Fókusz riporterét Magyarország egyik legnagyobb autós rendezvényén. Lamborghini traktoroktól a bakelit lemezekből épített csomagtartón át itt minden megtalálható. A rendezvény sztárvendége, Lui
márc. 15
6:33
Sosem jutna eszünkbe enni belőle, pedig böjt alatt is kiváló fehérjeforrás (Vince)
Az egyház álláspontja szerint böjti ételnek számít ez a különlegesség. A nagyböjt a keresztény világ egyik legfontosabb időszaka, hamvazószerdától Húsvétvasárnapig tart. A katolikus hagyomány szerint ez idő alatt a hívők
márc. 15
6:33
Milyen betegséget jelző tünetek fordulhatnak elő a nyelven? Bizonyos jeleknél jobb, ha orvoshoz megy! (EgészségKalauz)
Nyelvünk állapota tükröt tart egészségünk elé: megjelenése és elszíneződése az orvosok számára is beszédes diagnosztikai támpont, amely alapvető információkat árul el szervezetünk belső folyamatairól.
márc. 15
6:33
Ezekre a rendezvényekre számíthatunk a nemzeti ünnepen Budapesten (Kontroll.hu)
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján idén is több politikai párt tart megemlékezést és vonulást Budapesten. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb rendezvényeket, azok helyszínét, időpontját és programját.
márc. 15
6:35
2788 utca viseli Petőfi nevét – fotósok járták végig őket az országban (rtl.hu)
Magyarországon 2788 közterület viseli Petőfi Sándor nevét. Kilenc magyar fotós most bejárta az országot, hogy megnézze, hogyan élnek az ott lakók. Falvakban, nagyvárosokban és családi házaknál is jártak, miközben arra keresték a választ: mit jelent ma az embereknek Petőfi neve.
márc. 15
6:35
Egy poloska (utó)élete - egy éves Orbán Viktor hírhedtté vált beszéde (Kontroll.hu)
Egy éve annak, hogy Orbán Viktor eltaposandó rovarnak titulált mindenkit, aki nem értett egyet vele. Miért és hogyan kormányozta magát a miniszterelnök az elhíresült beszéddel egy nagyon trükkös helyzetbe? Véleménycikk.
márc. 15
6:39
Osztrák felmérés: szinte minden válaszadó ellenzi Ukrajna gyors EU-csatlakozását (Demokrata)
100 százalékhoz közelít az Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását ellenzők száma.
márc. 15
6:39
A 444 és az elvek (Mandiner)
Vajon ki vádolja előszeretettel a Fradi szurkolókat ezzel? Csak nem a 444?
márc. 15
6:39
"A gyűjtők örök gyerekek" – Sváby András megható történeteket hoz az RTL-re (rtl.hu)
Március 23-án indul az RTL új műtárgy-felfedező műsora, amelyben különleges tárgyak és azok történetei kerülnek a középpontba. A műsort Sváby András vezeti, aki az országot járva szenvedélyes gyűjtőkkel találkozott. Az rtl.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, miért hisz abban, hogy egy tárgynak akár "pozitív vagy negatív kisugárzása" is lehet.
márc. 15
6:39
Táncsicsot kiszabadították ugyan március 15-én, de később halálra ítélték, nem találták, ezért a névtábláját lógatták fel helyette (Telex)
Pár évvel később éppen március 15-én tartóztatták le, mert meg akart emlékezni a forradalomról, és Budán ugyanott börtönözték be, ahonnan 1848-ban a márciusi ifjak kiszabadították. A kiegyezéskor amnesztiát kapott, parlamenti képviselő lett, végül elszegényedve halt meg.
márc. 15
6:45
Ezt csak nagyon kevesen tudják a mai ünnepről! Meséld el a gyermekednek is! (Agroinform)
Habár azt gondolnánk, hogy mindent tudunk már a mai ünnepről, ez nem így van! Még mindig tudunk újdonságokat kideríteni róla, ráadásul ha ezt elmeséljük a gyermekünknek, biztos meg lesz a jutalma a suliban!
márc. 15
6:45
Kyle Larson leiskolázta a mezőnyt a bűn városában (USAracing)
credit: Sean Gardner/Getty Images Zsinórban harmadik O’Reilly-győzelmét ünnepelhette a Jr Motorsports szombaton, Las Vegasban. Tették...
márc. 15
6:45
Cellából lakosztály: Melbourne egykor hírhedt börtöne ma már luxusszállodaként üzemel (Femcafe)
Kevés épületnek van olyan sötét múltja, mint ennek az ausztrál komplexumnak. A vastag kőfalak között egykor az ország legveszélyesebb bűnözői töltötték napjaikat – ma pedig pezsgőspoharak koccannak ugyanott, ahol valaha bilincsek csörögtek.
márc. 15
6:45
Valósággal újjászületik a bélrendszered ezektől az italoktól (Glamour)
Az utóbbi években egyre többet hallhatunk arról, mennyire fontos a bélrendszerünk egészsége – nem véletlenül. Az emésztésünk, a közérzetünk, az energiaszintünk, sőt még a bőrünk állapota is szoros kapcsolatban áll azzal, mi zajlik odabent. Ha a bélflóra egyensúlya felborul, azt gyakran az egész testünk megérzi.
márc. 15
6:45
Teher alatt nő a megfelelési kényszeres, önmagával sosem elégedett, pihenni képtelen pálma (WMN)
Tényleg teher alatt nő a pálma? – Tóth Flóra személyes élményei a megfelelési kényszer és perfekcionizmus csapdájáról.
márc. 15
6:45
A "vándorló kövek" rejtélye (Magyar Hírlap)
Hogyan mozognak maguktól a Halál-völgy sziklái?.
márc. 15
6:45
Kvíz: a magyarok fele nem tudja ezekre a helyes választ (Promotions)
Mennyire gazdag a szókincsed? Teszteld a tudásod a legszebb magyar szavak szinonimáival! 10 kérdés, ami megmutatja, mennyire ismered anyanyelvünk árnyalatait.
márc. 15
6:45
Ingatlanpiac: a vevők nemet mondanak a magas árakra (MMonline)
Éles váltás történt a lakáspiacon: Budapesten a tavaly decemberi csökkenés után februárban ismét lefelé mozogtak az árak. A fővárosban ugyanis 0,5 százalékkal mérséklődtek az árak januárhoz képest, míg az év első hónapjában még 2,9 százalékos volt a drágulási ütem. Éves összevetésben pedig már csak 14,6 százalékos áremelkedéssel zárta a februárt a
márc. 15
6:45
Nem akárki pofozta fel Karácsony Gergelyt, erre senki sem számított (Mandiner)
Ezt egész biztos, hogy nem teszi zsebre a főpolgármester.
márc. 15
6:45
Bridger néven mutatta be új városi Suv tanulmányát a Renault (Autószektor)
A kevesebb mint négy méter hosszú koncepciómodell egy új városi SUV-irányt vetít előre a B-szegmensben, amely a praktikumot és a kalandvágyó karaktert ötvözi. A modell célja, hogy a Renault még szélesebb közönséget szólítson meg világszerte a kompakt, mégis sokoldalú városi szabadidő-autók piacán. A Bridger Concept megjelenése kifejezetten karakte
márc. 15
6:45
Kyle Larson leiskolázta a mezőnyt a bűn városában (Racing)
credit: Sean Gardner/Getty Images Zsinórban harmadik O’Reilly-győzelmét ünnepelhette a Jr Motorsports szombaton, Las Vegasban. Tették...
márc. 15
6:45
Gisèle Pelicot: Himnusz az élethez (Telex)
Gisèle Pelicot könyve egyszerre memoár és kiáltvány: a túlélés, a bátorság és a hangját visszaszerző nő története, aki a csend megtörésével igazi változást indított el. Olvasson bele!
márc. 15
6:45
Ezek a világ legjobb úti céljai nyárra a hőség elől menekülőknek (Roadster)
Több, a szomszédban található nagyszerű hely is felkerült a toplistára.
márc. 15
6:45
A családalapítás ma már stresszforrás: Ezért szorong egyre több nő a gyerekvállalás miatt (Bien)
A gyerekvállalás kérdése egyre több nő számára okoz szorongást a mai világban. A társadalmi elvárások és az anyagi bizonytalanság egyaránt hozzájárulnak a stresszhez.
márc. 15
6:47
Újranyitott a világ egyik leggyönyörűbb útja (Roadster)
Szerpentin, buja zöld hegy, alul a tó – mi kell még?
márc. 15
6:51
Sok a pollen és feltartóztathatatlanul közeledik a hidegfront: ezt javasolja a nemzeti ünnepre a humánmeteorológus (Blikk)
Ragyogó, napos idővel folytatódik a hétvége vasárnap, így ideális körülmények várják azokat, akik a szabadban szeretnék tölteni a napot. Az előrejelzések szerint az ország nagy részén derült, száraz idő lesz, csapadékra egyáltalán nem kell számítani.
márc. 15
6:51
Példátlan jelentés érkezett a magyar diákokról, aggasztó a helyzet (ATV)
2025-ös kompetenciamérés riasztó eredményeket hozott, minden ötödik diák érintett lehet.
márc. 15
6:51
Különös lény bukkant fel Erdélyben, a Netflix nézői egyszerre horkantak fel a látványtól, veszélyben a magyarok (Promotions)
Sosem látott felvételeket mutattak be, a félvilág erről az esetről beszél.
márc. 15
6:51
Egyre többen szoronganak ahogy közeledik a nyugdíjazásuk - 55 év körül még van megoldás (KKV Magazin)
Minden negyedik magyar tart attól, hogy nyugdíja nem lesz elég a megszokott életszínvonal fenntartásához – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. felméréséből.  A szorongás megoldása az lehet, ha legkésőbb az 55. születésnapunk körül megkezdjük a hosszú távú pénzügyi öngondoskodást a nyugodt, békés időskorunk érdekében.
márc. 15
6:51
Ausztriában is fogy a nafta, és a türelem is (Demokrata)
"Akkor kevesebbet kell autózni! " – jelentette ki az OMV vezérigazgatója, miután az egekbe szöktek az üzemanyagárak.
márc. 15
6:51
"Be kell fejeznünk, amit elkezdtünk" – Irán kazettás bombákkal sem tudja megtörni az izraelieket (Telex)
Miközben Izrael légi csapásokat hajt végre Iránban, az iráni rezsim a civil lakosságot sem kímélő fegyvereket használ a háborúban. Az izraeliek nagy többsége a katonai célok eléréséig mindenképp folytatná a hadműveletet.
márc. 15
6:51
A legjobb barátnőd nem az, akinek kiadja magát (Telex)
Ha hiányzott a Hatalmas kis hazugságok, akkor megérkezett a műfaj új darabja Elizabeth Moss főszereplésével. Zoë Kravitz és Austin Butler thrillere és az egyik legszórakoztatóbb animációs sorozat a heti streamingajánlóban.
márc. 15
6:51
Vigyázat ezekkel a növényekkel: napfény hatására súlyos bőrreakciót okozhatnak (Magro)
Vannak olyan növényfajok, amelyek bizonyos körülmények között kellemetlen bőrreakciókat válthatnak ki. Ezeket nevezzük fototoxikus növényeknek. A jelenség lényege, hogy a növény nedve vagy bizonyos hatóanyagai a bőrre kerülve, majd napfény hatására irritációt, gyulladást vagy akár hólyagosodást okozhatnak.
márc. 15
6:57
Csődlavina – 20 percenként csődbe megy egy német cég (Demokrata)
A 24 ezer vállalati csőd azt jelenti, hogy minden tizedik vállalatot fizetésképtelenség fenyeget.
márc. 15
6:57
Mi akkor is kérdezünk! (Telex)
Amíg olvasóinkban van kíváncsiság, bennünk is lesz elszántság, hogy nap mint nap nekifussunk a valóság feltárásának. Március 15. nemcsak a szabadság, hanem a sajtószabadság ünnepe is, ebben a mindent elöntő zajban pedig az újságírás szerepe nem csökken, hanem nő.
márc. 15
6:57
1848. és 2026. március 15.: amikor Pest negyede utcára megy (Kontroll.hu)
178 évvel ezelőtt ezen a napon a fővárosban a magyar polgárok közel egynegyede az utcára ment a regnáló hatalom ellen. Akkor az a megmozdulás nagyon gyorsan elvezetett az úgynevezett áprilisi törvények megalkotásáig. Véleménycikkünk szerzője, Timár Gábor szerint a mai Nemzeti Menetnek is hasonló hatása lehet.
márc. 15
7:03
A szerb elnök is előkapta az ellenzéki megmozdulásokat külföldről szervezik kártyát (Piac és Profit)
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök visszautasította Aleksandar Vucic szerb elnök azon vádját, amely szerint a horvát állami vezetés és a hírszerzés szerepet játszott a szerbiai diáktüntetésekben.
márc. 15
7:03
Döntöttek: elmaradnak az F1-es futamok (Blikk)
A Forma–1 és az FIA hivatalosan bejelentette, hogy a közel-keleti konfliktus miatt törlik a 2026-os szezon áprilisra tervezett Bahreini és Szaúd-arábiai Nagydíját. A döntés értelmében a világbajnokság programja 24 helyett 22 futamos lesz, és a két versenyt nem pótolják. A lépés hátterében a térségben zajló háborús események állnak, amelyek ellehete
márc. 15
7:03
Váratlan húzás rombolhatja szét Magyar Péter és a Tisza Párt kampányát (Mandiner)
Magyar Péter is zavarában azt mondta, hogy hozzá viszik a hívei dedikálni a könyvet.
márc. 15
7:03
Ezért jó, ha tormát eszel – nem csak húsvétkor érdemes az asztalra tenni (Babanet)
A torma sokunknál elsősorban a húsvéti sonka mellől ismerős, pedig ez a csípős zöldség jóval többet tud, mint azt elsőre gondolnánk. A magyar konyhában régóta jelen van, és nemcsak az íze miatt: a népi gyógyászat emésztést segítő és immunerősítő hatást is tulajdonít neki.
márc. 15
7:03
Választaniuk kell: Gyógyszer vagy fűtés? Sokkoló számok láttak napvilágot a nyugdíjasokról! (Hóvége)
Sokaknak választani kell a gyógyszer és a fűtés között. A nyugdíjemelés elmaradt a várttól. Rengeteg idős ember él a létminimum alatt!
márc. 15
7:09
Kiemelten ellenőrzi a benzinkutakat a NAV (ProfitLine)
Kiemelten ellenőrzi a védett árú üzemanyagokra vonatkozó szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a benzinkutakon és a telephelyeken. A szabályszegők akár 15 millió forintos bírságra is számíthatnak - közölte a hivatal az MTI-vel pénteken.
márc. 15
7:09
Orbán válasza Juscsenkónak: Fogadd el, hogy nem küldünk sem pénzt, sem fegyvereket, sem katonákat a háborútokba (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 15
7:09
Szívtelen és számító növények (is vannak) (Magyar Mezőgazdaság)
A növények nem olyan védtelenek mindig, mint gondolnánk, némelyiknek van sötét oldala. Együttműködési álca, bosszúállás, rabszolgatartás, rovargyilkosság…
márc. 15
7:09
Rengeteg pénzt termel egy politikai hírlevél (Médiapiac)
Évi több mint 4 millió dolláros bevételt termel egy amerikai politikai hírlevél annak ellenére, hogy tartalmának döntő részét ingyenesen teszi elérhetővé az olvasók számára. A Tangle Media modellje a közönségre épített, tagságközpontú üzleti stratégia egyik figyelemre méltó példája lett a digitális médiapiacon.
márc. 15
7:15
Reggeli F1-futamtól éjjeli NASCAR-ig – sport a tévében (Infostart)
Ebédre magyar-argentin kosármeccs, uzsonnára paralimpiai hokidöntő, vacsorára Lipcse-meccs. Mutatjuk a teljes vasárnapi tévés sportkínálatot.

Keresés