Egy nemrég nyilvánosságra hozott fotó újabb hullámokat vetett a Jeffrey Epstein körüli botrányban. Az amerikai igazságügyi minisztérium által közzétett dokumentumok között szereplő képen András egykori yorki herceg, Peter Mandelson, az Egyesült Királyság volt washingtoni nagykövete és Epstein látható, amint fürdőköpenyben ülnek egy asztalnál.
A gyönyörű influenszer fiatalkora ellenére elképesztő sikereket tudhat a magáénak. A követői imádják az örök optimizmusát és a pozitív kisugárzását., viszont az ő élete sem fenékig tejfel. Zsigmond Angi most személyes drámájáról vallott.
A CIB Bank karbantartási és rendszerfejlesztési munkálatokba kezd márciusban, ami miatt szolgáltatáskiesés, leállások, valamint lassulás lesz tapasztalható.
Az Aurrigo International engedélyt kapott rá, hogy földi kiszolgáló szolgáltatásokat nyújtson az angliai East Midlands repülőtéren (EMA). A fejlemény lendületet ad az autonóm repülőtéri technológia logisztikai alkalmazásának – állítja a
Az OpenAI új alkalmazásbiztonsági megoldást mutatott be, amely mesterséges intelligencia segítségével azonosítja a szoftverprojektekben meglévő sérülékenységeket.
Gasztronómiai szempontból az elmúlt évek egyik legnagyobb sztárja egyértelműen a dubaji csoki, azt azonban már kevesebben tudják, hogy az édességet egy künefe nevű közel-keleti finomság inspirálta. Mi most nem a klasszikus receptet mutatjuk meg, hanem egy könnyen elkészíthető, pohárdesszertként tálalt változatát.
Ha minimális mértékben is, de már csökkent januárban a babaváró hitel állománya, amire eddig nem akadt példa a támogatott konstrukció eddigi, hat és fél éves történetében – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A babaváró-portfólió zsugorodásában a fokozatosan csökkenő érdeklődés mellett szerepet játszhat az
Ha ma végigsétálunk a Forum Romanum romjai között, könnyen azt gondolhatjuk, hogy Róma mindig így nézett ki. A valóság azonban jóval összetettebb. Amikor a 19. században a régészek ásatásokat kezdtek a területen, egy egész, évszázadok óta elfeledett városrészre bukkantak a föld alatt. Az idők során ugyanis a város szintje több mint tíz méterrel eme
Egy apró dél-koreai szigetcsoport az utóbbi években különös okból került fel a turisták térképére. A települések szinte minden négyzetméterét lilára festették: a házakat, a hidakat, az utakat, sőt még az éttermek tányérjait is. A látványos turisztikai projekt mögött azonban egy jóval kevésbé derűs történet húzódik meg.
Sokan választják a banánt gyors és egészséges snackként, különösen fogyókúra alatt. De nem mindegy, hogy zöld vagy sárga banánt eszel. Az érettség ugyanis jelentősen befolyásolja a gyümölcs cukortartalmát, az emésztésre gyakorolt hatását és azt is, mennyire segíthet a fogyásban. Az egyik típus például valódi „cukorbombának” számíthat, míg a másik h
A vegyszermentes konyhakert titka nemcsak a gondos ápolásban, hanem a jól megválasztott növénytársításokban is rejlik. Ha a veteményesben nemcsak haszonnövények, hanem virágok és fűszernövények is helyet kapnak, azzal a kert természetes védekezőképességét erősíthetjük. Egyes növények ugyanis mágnesként vonzzák a hasznos rovarokat, amelyek természet
Bár az országban lepkehálóval fogják a pedagógusokat, Babóton villámgyorsan megoldódni látszódik a munkaerőhiány. Az álláshirdetésükre, melyben Maldív-szigeteki álomutazással csábítottak az általános iskolába tanítót közel százan jelentkeztek, így a településen még válogatni is tudnak a jelentkezők között. Nyikos Gábortól a település polgármesterét
George Russell ellenállt az ismét remekül rajtoló Ferrarik által jelentette nyomásnak a Kínai Nagydíj sprintversenyén, így újabb győzelmet húzott be a 2026-os szezon kezdetén a Mercedesszel.
Izgalmasan alakult a Forma–1-es Kínai Nagydíj sprintfutama. A győztes George Russell óriási küzdelmet vívott a ferraris Lewis Hamiltonnal, míg csapattársa, Andrea Kimi Antonelli időbüntetést is kapott. A verseny vége előtt még a biztonsági autónak is pályára kellett gurulnia, ami tovább fokozta az izgalmakat.
A digitális infrastruktúra manapság már a gazdasági fejlődés egyik meghatározó tényezője. A gigabitképes internet elérhetősége a vidéki térségekben ugyanúgy alakítja a közösségek jövőjét, mint a nagyvárosokban, a Tarr Kft. pedig olyan térségekben is megerősíti ezt az infrastruktúrát, ahol eddig korlátozottabbak voltak a nagy sávszélességű kapcsoló
Töltsétek az időt a szabadban a nemzeti ünnepünk hétvégéjén – ezzel kezdődik a HungaroMet időjárásjelentése, de azt is elmondták, hogy jön a hidegörvény!
Izgalmasan alakult a Forma–1-es Kínai Nagydíj sprintfutama. A győztes George Russell óriási küzdelmet vívott a ferraris Lewis Hamiltonnal, míg csapattársa, Andrea Kimi Antonelli időbüntetést is kapott. A verseny vége előtt még a biztonsági autónak is pályára kellett gurulnia, ami tovább fokozta az izgalmakat.
A Spirit FM-en futó Több-kevesebb című gazdasági beszélgetőműsor vendége ezúttal Argyelán József volt, a Bankmonitor elemzési igazgatója. A műsorban az Otthonstart hitelprogram szabálymódosulásairól beszélgettek Rónai Egonnal.