Újabb, súlyos eszkaláció bontakozott ki a Közel-Keleten, miután az Egyesült Államok és Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán ellen – számolt be róla a CNN. Izrael vezetőket célzott Az izraeli közlés
Minden jel arra utal, hogy Charles Leclerc és menyasszonya, Alexandra Saint Mleux a hétvégén összeházasodtak, legalábbis ezt sejtetik azok a felvételek, amiken egy pofátlanul drága veterán Ferrariban tűnnek fel a monacói utcákon.
Bár éjszakánként még lehet enyhe fagy az ország egyes részein, holnap napközben már megközelítheti a húsz fokot is a nappali hőmérséklet. Csapadék nem várható, a néhol képződő éjszakai köd is hamar elillan reggel.
Orbán Viktor szerint ha a fideszesek a munka helyett csak spekulálnak, abból vereség lesz a választáson. A miniszterelnök-pártelnök ezúttal Esztergomban riogatta a híveit a Digitális Polgári körök "háborúellenes" nagygyűlésén. Azt mondta, hogy április 12-én egyszerre kell legyőzniük Magyar Pétert és a Tisza Pártot, valamint Zelenszkij ukrán elnököt
Szánj néhány percet erre a vegyes műveltségi kvízre, amelynél ha eléred a nyolcvan százalékos határt, minden bizonnyal a legokosabbak közé tartozol. Ébreszd fel az agytekervényeidet ezzel a remek kérdéssorral! A hazai művészettörténet nagyjai közül Hild József hivatását kell meghatároznod, eldöntve, hogy a mester építész, miniszter vagy festő volt-
Mestereként tekint Csákányi Lászlóra Németh Kristóf. A színész egészen kis kora óta ismerte a legendát, sokszor csodálta meg színpadon, majd kiskamaszként hatalmas lehetőséget kapott: egy egész nyarat forgathatott Csákányival. Az emlékek meghatározók voltak, így amikor sok évvel később egy antikváriusnál meglátott egy életnagyságú festményt a színé
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) laboratóriumi vizsgálatai során két, az Európai Unión kívülről rendelt ékszer esetében a megengedett határértéket jelentősen meghaladó kadmiumtartalmat mutatott ki. Az egyik termékben a kadmiumszint az előírt határérték 5200-szorosát, a másikban 3900-szorosát érte el – közölte a központ p
Ali Hamenei ajatollah, az iráni állam vallási vezetője meghalt a február 28-án kezdődött legújabb közel-keleti háborúban. A saját népét is kíméletlenül irtó, az iszlám vallás sajátosan erőszakosan értelmezett törvényein nyugvó államot irányító ajatollah folyamatos fenyegetést jelentett a nyugati világra. Amerika szerint. Nukleáris terveket szőtt és
Egy hároméves ikerpár egyik tagjánál, a kis Lizánál rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak - számoltunk be róla 2025 decemberében. A kislány állapota egyre súlyosbodott. Bár az egész ország összefogott, hogy a család összegyűjthesse a külföldi gyógykezelés több tízmilliós árát, Liza szervezete sajnos feladta a harcot.
A labdarúgó-NB I 24. fordulójában a listavezető ETO FC odahaza 2-1-re verte az Újpestet. A lila-fehérek a második félidő elején előnybe kerültek, de a győriek fordítani tudtak. Az ETO így – ideiglenesen legalábbis biztosan – hat pontra növelte előnyét a Ferencvárossal szemben.
Vasárnap este 18:55-től nyolc, versenyben maradt páros vág neki A Nagy Duett harmadik adásának, ahol a duók ezúttal magyar előadókat elevenítenek meg a színpadon, ám egy páros megtöri a sort, hiszen Elton John ikonikus dalát viszi színpadra. Extra produkcióként pedig a TV2 népszerű show-műsorának stúdiójában debütál majd Radics Gigi és az idén 30 é
Szabó Imre két és fél éve indult Kanári-szigetek felé, ám vihar és hajótörés miatt 8 napig sodródott a nyílt tengeren. A helyi szörfösök és a közösség segítségével túlélte a kalandot, és most lakóautóban élve folytatja a hajó javítását. Szeptemberben azonban újra nekivág a nagy álomnak, a Golden Globe földkerülő versenynek.
Reszketett, majd elájult, és egy ideig lebénult a fél oldala, miután mérgező gázt lélegzett be: ezt mondta egy debreceni akkumulátorgyár dolgozója a Tisza helyi jelöltjének egy interjúban. A nő állítása szerint a baleset azért történt, mert szivárgás volt az üzemben. A gyárban vizsgálat indult, és bejelentették az esetet a hatóságoknak is.
A Csember FC sajtótájékoztatóján több váratlan fordulat is történt: hirtelen betoppant Norbi (Mészáros András), és az egész közönség előtt szerelmet vallott Tóninak (Lovas Rozi). "Nekem te vagy a minden, nélküled nincs értelme semminek! – mondta a férfi, és arra kérlelte párját, hogy ne utazzon el Nizzába. Ezután Sebastien lépett a sajtó képviselői
Sokan automatikusan meghámozzák a krumplit főzés előtt – pedig lehet, hogy épp ezzel rontják el az ízét. Egy spanyol szakács szerint a tökéletes, zamatos burgonya titka meglepően egyszerű: ne hámozzuk meg, és csak vízben főzzük meg. De miért működik ez a módszer, és miben lesz más az eredmény? Mutatjuk a trükköt, amely teljesen megváltoztathatja, h
Március végétől nem indítható új terápia, amely a földimogyoró-allergiás gyerekek szervezetét készítette fel a mogyoró tolerálására - hívta fel a figyelmet egy szülői csoport. A földimogyoró-allergia az egyik legsúlyosabb ételérzékenység, amely könnyen kórházi kezelést igénylő állapotot, vagy akár halált is okozhat az érintetteknél.
Tavaly összesen 35 milliárd forint állami támogatás érkezett Budapestről Románia magyarlakta területeire, ebből 5 milliárd forintot a Kelemen Hunor által vezetett RMDSZ alapítványai kaptak a fideszes kormányól.
Készülj fel egy igazi kőkemény agykarbantartó kvízre, amelyen tízből kilenc játékos elbukik, de egy kis odafigyeléssel neked meglehet a csodás nyolc pont. Bizonyítsd be a tájékozottságodat ezen a kihíváson is! Európa csodás fővárosait folyóik alapján azonosíthatod be, megkeresve a Szajna partján fekvő települést Bécs, Párizs és London hármasából. A
Igazi, kora tavaszt idéző időjárásra készülhetünk: a ködfoltok gyorsan feloszlanak, és többnyire derült vagy csak gyengén fátyolfelhős, száraz idő vár ránk. A délkeleti szél többnyire mérsékelt marad, élénk lökések csak elszórtan fordulhatnak elő. A nappali csúcshőmérséklet 11 és 17 fok között alakul, estére azonban jelentősen lehűl a levegő: -1 és
Vomberg Frigyes a TV2 Séfek Séfe hetedik évadát az eddigi legnehezebbnek tartja. A séf elmondása szerint a forgatások kíméletlenek voltak, az idei versenyzők pedig embert próbáló feladatok elé állították őt, gyakran a főzés helyetti botrányok miatt.
Az RTL Reggeli stúdiójában a Peller nővérek arról beszéltek, hogyan maradhatunk nyugodtak és fókuszáltak a változások és a kaotikus mindennapok közepette. Mariann gyakorlati tippeket adott arra, hogyan érdemes kezelni a stresszt, erősíteni a belső egyensúlyt, és hogyan találhatjuk meg az élet apró örömeit még a legőrültebb napokon is.
Nem árulta el Menczer Tamás, hogy mennyi munkája van miniszteri biztosként. A Fidesz kommunikációs igazgatóját az RTL Híradó kérdezte egy fórumán. Menczer havi csaknem másfél millió forintért felel a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért. A politikus elismerte, hogy ez a munka a kampány miatt most háttérbe szorult.
Egy nő 2019-ben kereste meg azzal az FBI-t, hogy a nyolcvanas években Jeffrey Epstein és Donald Trump is megerőszakolta. A nő akkor még kiskorú volt. Az erről szóló anyagok azonban eltűntek az Epstein-akták januárban nyilvánosságra hozott dokumentumai közül. Vajon miért és hol lehetnek?
Az Európai Unió és India a nemrég megkötött szabadkereskedelmi megállapodás részeként öt évre biztosítja egymásnak a legnagyobb kedvezmény elvét. A pénteken nyilvánosságra hozott szövegtervezet értelmében a felek vállalják, hogy nem kínálnak kedvezőbb vámfeltételeket harmadik partnereknek - közölte a Reuters.
Félidőhöz érkezett az aláírásgyűjtés a 2026-os országgyűlési választásokra. A Nemzeti Választási Iroda oldalán jelenleg elérhető adatok szerint eddig a két nagy párt mellett a Mi Hazánk állíthat országos listát, a DK erősen lemaradt, a Kutyapárt pedig gyakorlatilag még el sem rajtolt.
Jim Carrey hosszú idő után lépett a nyilvánosság elé a barátnőjével, Minzivel, akivel már évek óta együtt vannak. A 64 éves színész a 2026-os César-díjátadón, amelyet február 26-án tartottak a párizsi L'Olympia színházban, életműdíjat vehetett át. Megható beszédében külön köszönetet mondott a szeretteinek, köztük Minzinek is.
Az énekesnő, Király Linda a születésnapját megelőző napon vadonatúj számmal és videóval lepte meg a közönséget. A Korona nélkül királynő című szerzemény kimondottan mély tartalommal bír: elmondása szerint ez a dal olyan gondolatokat közvetít, amelyet minden nőnek érdemes meghallgatnia!
Túl az ajánlásgyűjtés felén eddig a Fidesz–KDNP és a Tisza mellett a Mi Hazánk Mozgalomnak sikerült szinte biztosan teljesíteni az országos listaállítás feltételeit. A Választási Iroda adatai szerint a DK a szükséges 71-ből eddig 30 képviselő ajánlásait adta le. A pártelnök viszont azt mondja, megvan a megfelelő számú aláírásuk. A Kutya Párt és a J
Sokan úgy gondolják, hogy a farmerdzseki egy bizonyos kor után már nem való a gardróbba – pedig ez hatalmas tévedés. 60 felett is lehet stílusos, sőt kifejezetten fiatalos választás, de csak akkor, ha megfelel egy fontos feltételnek. Megmutatjuk, mire érdemes figyelni fazon, szín és kombinálás terén, hogy a farmerdzseki ne öregítsen, hanem magabizt
Dühösek az amerikai törvényhozás tagjai az iráni csapások miatt, „a Kongresszus által nem engedélyezett háborús cselekményekként” hivatkoznak arra, hogy Donald Trump parancsot adott Irán megtámadására.
Jelentősen az átlagos piaci ár alatt, kilónként mindössze 3199 forintért bukkantak nemespenészes szalámivégekre az egyik budapesti Lidl üzletben. Bár a csomagolás kevésbé esztétikus, a termék címkéje szerint a Pick termékéről van szó, ami a jelenlegi, 10 ezer forint feletti átlagárak mellett rendkívül kedvező alternatívát kínál - tudósított a Pénzc
Interjút adott a Partizánnak Bese Gergő bukott római katolikus pap, akit 2024 őszén azután függesztettek fel, hogy meleg szexbotrányba keveredett. A mintegy háromórás interjúban a korábban a Karmelita és a Megafon irodáit is megáldó Bese Gergő azt állította, hogy csapdába csalták és egy videóval zsarolták. A felfüggesztett pap részletesen beszélt a
Eric Dane, a Grace klinika ikonikus sztárja február 19-én hunyt el, 53 éves korában, mindössze tíz hónappal azután, hogy nyilvánosságra hozta: amiotrófiás laterális szklerózisban (ALS) szenved. A színész halála mélyen megrázta a rajongóit és a kollégáit. A Grace klinika készítői egy érzelmes jelenettel emlékeztek meg róla a legutóbbi epizódban, ami
Ha valaki azt gondolná, hogy Fenyő Miklós kizárólag a rock’n’roll királya volt, érdemes újragondolni: 1984-ben, a breaktánc magyarországi hullámának idején, Miki egy merész lépést tett: kipróbálta a rap és break műfajt. A "Jól nézünk Miki" című albuma nem csak egy kísérlet volt, hanem komoly sikert aratott, aranylemez minősítést kapott.
Azt hitték, hogy csak a szomszéd zajong – erről beszélt az RTL Híradónak egy Abu Dhabiban élő magyar nő, miután Irán az Egyesült Arab Emírségek ellen is válaszcsapásokat hajtott végre. Izraelben óvóhelyeken várják a magyarok a légicsapások végét. Van, aki arra számít, hogy busszal viszik majd őket Egyiptomba, ahonnan majd hazarepülhetnek. A Külügym
2026 márciusban új pénzt vezetnek be, ami bár nem lesz fizetőeszköz, valószínűleg sokat fog érni A Magyar Nemzeti Bank időről időre különleges emlékérméket ad ki, amelyek általában valamilyen fontos évfordulóhoz vagy eseményhez kapcsolódnak. Ezeket többnyire névértéken lehet megvásárolni, így bárki hozzájuthat a kibocsátáskor. Fontos tudni, hogy ez
Az iráni média korábban közölte, hogy támadást indítottak Dubaj ellen is, bár nem egyértelmű, mi volt a célpont: egy ötcsillagos hotelt rakéta ért, a tüzet sikerült megfékezni.
Menczer Tamás Pilisjászfalun tartott lakossági fórumot pénteken. A térség országgyűlési képviselője újrázni készül a választókerületben, így beszélnie kellett a települést felforgató akkumulátorhulladék-feldolgozó ügyéről is. A politikus kijelentette: nem lesz feldolgozó üzem, egész egyszerűen azért, mert ő így döntött. Azt azonban nem árulta el, h
Várkonyi András, a Barátok közt népszerű Vili bácsija, karrierje kezdetén majdnem más pályára lépett: a Malév földi utaskezelőjeként dolgozott volna. Bár végül a színművészetit választotta, nyugdíjasként is aktív, színpadon játszik, szinkronizál, és tanít. Egy különleges gyógynövény-keverék segített neki legyőzni az ízületi gyulladást, így újra fia
Az 1900-as évek elején mázsaszámra dobták ki az üvegnegatívokat – a Néprajzi Múzeum azonban megmentette ezeket, hogy megőrizze az eltűnő paraszti világ emlékeit. Ezekből kiderült, az első világháború idején különös fotós trükkökkel "pótolták" a frontra vitt vagy elesett családtagokat a képeken. A megszínezett, montírozott családi fotók így nemcsak
Úgy tűnik, a linóleum és a laminált padló ideje lejárt. Egyre több magyar dönt egy jóval tartósabb, időtállóbb és látványosabb burkolat mellett, amely nemcsak modern megjelenést ad az otthonnak, hanem hosszú távon is megéri a befektetést. De mi ez az anyag, amiért most mindenki lelkesedik? Megmutatjuk, miért hódít, és mire érdemes figyelni választá
Az iráni-izraeli háború eszkalációja nemcsak a térség biztonsági helyzetét forgatta fel, hanem a polgári légiközlekedést is megbénította. A kialakult helyzet következtében több ország, köztük a Perzsa-öböl menti államok is, ideiglenesen lezárták légterüket, járatokat töröltek, repülőterek teltek meg veszteglő utasokkal. A Hírextra értesülései szeri