2026. március 1. vasárnap

márc. 1
19:15
Két kevéssé ismert kártevő fúrólégy (Magyar Mezőgazdaság)
A fúrólegyek (Tephritidae) a legveszélyesebb kártevő kétszárnyúak közé tartoznak. Olyan rettegett képviselőit ismerjük ennek a légycsaládnak, mint a nyugati dióburok-fúrólégy, .
márc. 1
19:15
Felhívtak, hogy holnap már nem kell jönnöd dolgozni, 47 év után rosszul esett (Telex)
2025 nyarán 2500-nál is több dolgozót rúgtak ki a dunaújvárosi Vasműtől. Három egykori dunaferres, Éva, László és Zoltán életét követtük végig a kirúgási hullám utáni napoktól, hogy bemutassuk, hogyan küzdenek meg a munkakereséssel és hogyan dolgozzák fel a Dunaferr elvesztését.
márc. 1
19:15
Teszt: Melyik a hozzád illő parfüm, ami igazán ellenállhatatlanná tesz? (Bien)
Sokak szerint a szaglás még a látásnál is fontosabb érzékszervünk, csak nem is tudunk róla, milyen nagy mértékben hagyatkozunk rá.
márc. 1
19:21
Örömhír: kikapott Felcsúton a Puskás Akadémia (444.hu)
A Nyíregyháza verte el Orbán Viktor szó szerint házi csapatát a saját stadionjában, ráadásul muszlimbarát pillanatok is voltak a meccsen.
márc. 1
19:21
Egy őszintén felvállalt pillanat, ami példaértékű lehet minden férfinak – Beszélgetés Fehérvári Gábor Alfréddal (Igényesférfi.hu)
Freddie egy tévés műsorban, az értékelése végén könnyeivel küzdve tett őszinte vallomást az önismereti útjáról, ami sokakban mély nyomot hagyott.
márc. 1
19:21
A rák nem igényel speciális étrendet! (Magyar Hírlap)
Új irányelv teremt egyértelműséget.
márc. 1
19:21
A hét karikatúrája: Tízéves mindkettő (Autószektor)
.
márc. 1
19:27
"Élhető várost az akkugyárak helyett!" – transzparenssel tüntettek a debreceni ultrák, majd pánikszerűen magyarázkodtak, hogy ők nem baloldaliak (SzMo)
A debreceni ultrák a DVSC–MTK meccsen transzparenssel kritizálták az akkugyárakat és az ázsiai vendégmunkásokat. Jobboldali ideológiájukat tisztázó közleményük éles reakciót váltott ki a Fradi-táborból.
márc. 1
19:27
Az iráni konfliktus megállítja a tengerjáró hajókat (Magyar Hírlap)
A közelmúltban drámaian eszkalálódott a helyzet a Közel-Keleten.
márc. 1
19:27
A Tisza Párt vak jelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon (Kontroll.hu)
Kátai-Németh Vilmos, a Tisza Párt vak csepeli képviselőjelöltje lefutotta a Gubacsi hídon közlekedő vonatot.
márc. 1
19:33
Irán volt elnöke is meghalt, Trump vészjósló üzenetet küldött az ország vezetésének (ATV)
Az amerikai elnök szerint közel félszáz fontos iráni vezetővel végeztek az elmúlt napokban.
márc. 1
19:33
54 évesen már felismerhetetlen a 80-as évek kedvenc énekesnője: egykor ő uralta a slágerlistákat és a férfiak szívét is (Femcafe)
A 80-as évek végén tinik milliói rajongtak érte, dalai pedig hetekig vezették a toplistákat: Tiffany Darwish neve egyet jelentett a fiatalos lendülettel és a megállíthatatlan sikerekkel.
márc. 1
19:39
Rengeteg magyarra hullhat a pénzeső márciusban: itt vannak a friss bejelentések - Ez jól fog jönni húsvét előtt (Pénzcentrum)
A hét lezárásaként összegyűjtöttök az év 9. hetének a legmeghatározóbb híreit. Ezek közül a legfontosabb volt, hogy Izrael és az Egyesült Államok február 28-án támadást indított Irán ellen, eszkalálva az eddigi konfliktust. Ezen kívül még számos belföldi és külföldi hír határozta meg február utolsó hetét. Ne maradj le a fontos döntésekről, hírekről
márc. 1
19:39
Megőrizte tavaszi veretlenségét a Nyíregyháza (Magyar Hírlap)
Felcsúton is győzött.
márc. 1
19:45
Napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok körül alakul (SzMo)
Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kialakulhatnak. Hajnalban még mínuszok lesznek, de délután már 20 fok közelébe is mehet a hőmérséklet.
márc. 1
19:45
Hős vagy pusztító? – Íme, James Cook kapitány végzetes útja és ellentmondásos öröksége (WMN)
James Cook kapitány jóval több volt történelmi jelentőségű felfedezőnél. Az ő hajóin kerülte el egyedül a skorbut a tengerészeket. Olyannyira nyitott volt más kultúrákra, hogy szemrebbenés nélkül megevett bármit, amit a bennszülöttek az orra alá dugtak. De közben a világ számos részén elterjesztett járványokért, a szigetlakók nemi betegségeiért is
márc. 1
19:45
XVII. Duna-Tisza közi Agrár Expo (Agrofórum)
2026. március 28-29-én kerül megrendezésre a Xvii. Duna-Tisza közi Agrár Expo Gasztronómiai és Mezőgazdasági fesztivál, amelynek Kiskőrös város sportcsarnoka ad otthont.
márc. 1
19:45
Miért van szükség a bértranszparenciára? Minden második munkavállaló nem támogatja a fizetések átláthatóságát (KKV Magazin)
Ketyeg az óra: az Eu bértranszparencia-irányelve hamarosan élesedik, miközben a cégek háromnegyede (75%) és a munkavállalók fele (51%) ma még nem támogatná, hogy a bérek mindenki számára nyilvánosak legyenek. Az alacsony elfogadottság azonban nem feltétlenül tudatos: sokan nincsenek tisztában az új szabályozás valódi tartalmával – a cégek mindössze
márc. 1
19:45
A kutatók hatalmas felfedezést sejtenek egy marsi vulkán alatt (Magyar Hírlap)
A Hecate-hegy.
márc. 1
19:45
A Mazsihisz támogatja az iráni fenyegetés elleni határozott fellépést (Demokrata)
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége csatlakozott az EJC és WJC álláspontjához.
márc. 1
19:45
Stressz, mint rendszerhiba és nem csak egyéni probléma (Karrier Trend)
Ha egy munkahelyen sok a stresszes, fáradtak, ingerültek a dolgozók, az nem elfogadható reakció, hogy meg kell tanulniuk azt jobban kezelni. A különböző módszerek alkalmazása ugyan nem rossz, de a probléma gyökerét nem kezeli.  A munkahelyi stressz döntő többsége nem egyéni gyengeség, hanem rendszerszintű jelzés. A stressz nem a dolgozó fejében lét
márc. 1
19:45
Ennyi műanyag lehet az agyadban – Képes lehet befolyásolni a gondolkodásodat? (Bien)
Képzeld el, hogy minden egyes korty vízzel, minden egyes falattal, amit megeszel, apró műanyagszemcsék is bekerülnek a szervezetedbe. Ez már önmagában elég nyugtalanító…főleg, hogy a mikroműanyagok az agyba is eljuthatnak.
márc. 1
19:45
Az Antarktisz olvadása mégsem segít a klímaváltozás ellen, a tudósok meglepő felfedezést tettek (PlanetZ)
Sokáig úgy hitték, hogy az Antarktisz olvadó jége segítheti az óceánok szén-dioxid-megkötő képességét. Az új mérések azonban azt mutatják, hogy a gleccserek jóval kevesebb vasat juttatnak a tengerbe, így az algák szénmegkötő hatása kisebb lehet a vártnál.
márc. 1
19:51
Erőszakosan tukmáló Mozartokkal háborúzik Bécs, májustól kitiltják őket a turista-csomópontokról (444.hu)
A Stephansdom környékén kritikus a helyzet, a parókások levakarhatatlanok.
márc. 1
19:51
Műholdas kapcsolat érkezik a Galaxy modellekre (Mínuszos)
A Samsung bővíti műholdas kommunikációs támogatását Galaxy készülékein Észak-Amerikában, Európában és Japánban, több szolgáltatóval együttműködve
márc. 1
19:51
Ön is teljesen ingyen juthat hozzá 10 farab facsemetéhez (Magro)
A Nemzeti Faültetés Napja alkalmából a "10 millió Fa" közösség nagyszabású akciót hirdet.
márc. 1
19:51
A floppytól az örökkévalóságig: megtalálták a civilizációkat túlélő adattárolás titkát (ICT Global)
Míg néhány évtizede még a mágneslemezek jelentették a csúcsot, ma már olyan technológiákról beszélünk, amelyek évezredekig, sőt, akár az emberi civilizációt túlélve is képesek megőrizni adatainkat. Tudósok egy csoportja új módszert fedezett fel az adatok konzerválására, amely alapjaiban írhatja át az emberiség digitális örökségének jövőjét.
márc. 1
19:57
Ezért egyen pisztáciát (Magyar Hírlap)
A pisztácia vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz.
márc. 1
20:03
NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow (Agrofórum)
Folytatódik a hagyomány – 2026. június 3-4. között újra jön a Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva!
márc. 1
20:03
Trump szerint Irán már ma tárgyalásokat kér az Egyesült Államoktól (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államok elnöke bejelentette 48 iráni magas rangú tisztviselő halálát.
márc. 1
20:09
Növekedéssel indult az év a budapesti repülőtéren (ProfitLine)
Januárban 1 338 120 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 3,4%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A hónap legnépszerűbb úti céljai London, Isztambul, Tel Aviv, Párizs és Milánó voltak.
márc. 1
20:09
Léket kapott egy teherszállító uszály Vámosszabadinál (Magyar Hírlap)
Uszadékfával ütközött.
márc. 1
20:15
Putyin tehetetlenül nézi, ahogy sorra szedik le a legfontosabb szövetségeseit (444.hu)
Damaszkusz, Caracas, Teherán – a tömeggyilkos diktátorok mind Moszkvából várták a segítséget, de az ukrajnai háborúban meggyengült Putyin csak szavakkal dobálózik.
márc. 1
20:15
Gyilkosság okoz felfordulást a francia politikában (Demokrata)
A francia elnök közigazgatási kinevezésekkel és politikai manőverekkel igyekszik bukása utánra is bebiztosítani hatalmát. Eközben brutális politikai erőszak sokkolja a franciákat.
márc. 1
20:15
Ezektől lett még durvább a Top Gear fenevada (Autószektor)
Eddig sem kellett szégyenkeznie, hiszen a Batman fazonú McMurtry Spérling Pure első nekifutásra leverte az egész hiperautó-mezőnyt és megdöntött minden korábbi rekordot. Az évente megrendezett goodwoodi Festival of Speed hegyi felfutóján minimális különbséggel, de a McMurtry Automotive Spérling nevű elektromos versenyautó 39,08 másodperces idővel m
márc. 1
20:15
Zamatos turbolya – kezdődik a szezon (Magyar Mezőgazdaság)
A tavaszi erdők egyik legkorábbi és legillatosabb hírnöke a zamatos turbolya. Bár sokan csak francia petrezselyemként emlegetik, de ez a méltatlanul háttérbe szorult fűszernövény sokkal többet tud egy egyszerű díszítőelemnél.
márc. 1
20:15
Arcformád szerint ilyen alakban vidd fel magadnak a pirosítót (Bien)
Az alaptézis, miszerint a pirosítót az arc almácskáira kell felvinni, nem minden esetben igaz, hiszen az arcforma is befolyásolja, hol mutat a legjobban, ráadásul vannak olyan arcformák, melyek esetében érdemes például a halántékra is tenni belőle. A megfelelő hatás elérésének érdekében mutatjuk, hogy melyik arcformához hova kellene felvinni ezt a
márc. 1
20:21
5. Tiszaalpári Traktoros Nap (Agrofórum)
2026. június 6-án Tiszaalpári Traktoros Nap. A mezőgazdaságban használatos gépek felvonulása Tiszaalpár utcáin.
márc. 1
20:21
Iráni rakéta csapódik be egy német tengerjáró hajó közelében (Magyar Hírlap)
A Mein Schiff 4 jelenleg Abu Dhabi kikötőjében horgonyoz.
márc. 1
20:21
Orbán arcképével kampányolnak Svájcban a közmédia költségvetésének csökkentése ellen (Kontroll.hu)
A magyar miniszterelnök arcképével kampányol Svájcban egy civil szervezet a közmédia finanszírozásáról szóló népszavazás előtt. A kampány a magyar miniszterelnököt – Vlagyimir Putyin és Donald Trump mellett – az autokratikus politika példájaként mutatja be, arra figyelmeztetve, hogy a független sajtó gyengítése az ilyen rendszerek egyik bevett eszk
márc. 1
20:27
"Wtf?" – Majka nem finomkodott, szerinte Putyin alternatív valóságban él, amikor az iráni diktátor megölését cinikus gyilkosságnak nevezi (SzMo)
Majka nem rejtette véka alá a véleményét, miután meghallotta az orosz elnök szavait az iráni vezető haláláról. A rapper egyetlen, de annál erősebb angol rövidítéssel tette helyre a dolgokat.
márc. 1
20:27
Fokozódott a terrorveszély Németországban (Demokrata)
Irán zsidó, illetve izraeli létesítmények elleni terrorcselekmények elkövetésére használhatja németországi hálózatait.
márc. 1
20:27
Donald Trump: Gyorsan haladunk előre! (Demokrata)
"Irán új vezetése tárgyalni akar" – húzta alá az amerikai elnök.
márc. 1
20:27
Elképesztő hőhullámot jósolnak, ezt a terménypiacok is megérzik (Agrárszektor)
Az átlagosnál jóval forróbb nyárra és több hőhullámra készül India a márciustól májusig tartó időszakban. A rendkívüli meleg komoly veszélyt jelent a mezőgazdaságra, különösen a téli vetésű növények, így például a búza várható terméshozamára - jelentette a Portfolio.
márc. 1
20:33
Katonai védelem alá helyezték a nyíregyházi repülőteret, megemelték a terrorfenyegetettségi szintet (ATV)
Katonaság védi a nyíregyházi repülőteret, és több más kiemelt fontosságú létesítményt. A kabinet ezzel válaszolt a Barátság kőolajvezeték ukrán elzárására. Egyúttal megemelték a terrorfenyegetettség készültségi szintjét is.
márc. 1
20:33
Egy őszintén felvállalt pillanat, ami példaértékű lehet minden férfinak – Beszélgetés Fehérvári Gábor Alfréddal (Igényesférfi.hu)
Freddie egy tévés műsorban, az értékelése végén könnyeivel küzdve tett őszinte vallomást az önismereti útjáról, ami sokakban mély nyomot hagyott.
márc. 1
20:33
Háztűzben életét vesztette egy ember Üllésen (Magyar Hírlap)
Vasárnap délután érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy az ott lakót napok óta nem látták.
márc. 1
20:39
A három első helyezésével történelmet írt a Publicis Groupe Hungary az idei M-listán! (Márkamonitor)
A Publicis Groupe Hungary történelmet írt a hazai kreatív iparban. A tegnapi M-lista díjátadón egyszerre nyerte el az Év Reklámügynöksége, az Év Médiaügynöksége, illetve az Opellának készített Fájdalom nagykövetek projektjével az Év kampánya címeket – a hazai piacon először fordult elő, hogy ügynökség mind a három fő kategóriában képes dominálni. E
márc. 1
20:45
A stabilitást és a békét nem lehet fegyverekkel felépíteni (Magyar Hírlap)
Erkölcsi felelősségvállalásra szólította fel az iráni konfliktusban részt vevő feleket vasárnap XIV. Leó pápa.
márc. 1
20:45
Ebben nem lesz köszönet: a közel-keleti háború iszonyúan megdobhatja az olajárakat, mutatjuk, mit jelentene ez itthon (Helló Magyar)
Félő, hogy nemsokára a benzinkutatok fogjuk érezni a közel-keleti háború hatását, nem is akárhogyan:

Keresés