A vitát ezúttal nem elsősorban gazdasági, hanem geopolitikai érvek fűtik. Az orosz fenyegetés, Kína térnyerése és Donald Trump "Amerika az első" külpolitikája rávilágított arra, mennyire kiszolgáltatottak a kisebb gazdaságok a nagyhatalmi vetélkedés korában. Mi történt? Svédország most már a NATO teljes jogú tagja és az uniós partnereink mellett e
Rendőrök várták Molnár Gusztávot a Liszt Ferenc repülőtéren, amikor Ciprusról Budapestre érkezett. A színész ellen a Gödöllői Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot egy korábbi ügyben. A körözést időközben visszavonták.
A bíróság bűnösnek mondta ki azt a fiatal férfit, aki három éve luxusautójával halálos balesetet okozott Debrecenben. Az ügyészség szerint a megengedett sebesség legalább kétszeresével hajtott, majd a szemközti sávban érkező autónak ütközött. A vétkes sofőr mindent tagad, így az ítélet nem jogerős.
A januári havazás után szinte ellepték a kátyúk Budapest útjait. Volt olyan nap, amikor 2500 új lyuk keletkezett, sok helyen 7–20 centi mély ütőkátyúk veszélyeztetik az autósokat és a rollereseket. Miközben folyamatosan foltozgatják őket, a teljes úthálózat felújításához a jelenlegi tempóban több mint egy évszázad kellene.
A kűrjükkel még a németeket is megelőzve lettek harmadikak, de a rövidprogramból hozott hátrányukat nem tudták ledolgozni. A japánok az ötödik helyről, fantasztikus kűrrel lettek olimpiai bajnokok.
Korfu legszebb strandjai között mindenki megtalálhatja a számára ideális partszakaszt, legyen szó homokos, családbarát öbölről vagy sziklák közé rejtett, eldugott tengerpartról. Görögország legzöldebb szigete buja erdei és kristálytiszta vize miatt is különleges, a korfui strandok pedig a nyugodt pihenésre vágyóknak és az aktív kikapcsolódást keres
Ma egy igazi zsenik kvíze vár rád, amelyben már a 4/8 is átlag feletti teljesítmény. A földrajzi tájékozódástól az orvosi technológián át a görög mitológiáig számos területen kell helytállnod, ha szeretnéd megjavítani ezt az átlagot. Budapest egyik legszebb panorámáját nyújtó pontját keressük, amikor arra kérdezünk rá, melyik hegyen áll az Erzsébet
Csehország "aktívan szeretne hozzájárulni" az utóbbi időben a visegrádi csoporton (V4) belül észlelhető feszültségek csökkentéséhez - jelentette ki Petr Macinka cseh külügyminiszter hétfőn Varsóban a lengyel hivatali partnerével, Radoslaw Sikorskival közös sajtótájékoztatóján, megbeszélésük után.
Az Ázsia Expressz korábbi győztesei, a Bódi tesók ezúttal A Nagy Duett vadiúj évadában szerepeltek, ahol az énekhangjukat csillogtatták meg. Péterffy Lili Lelle oldalán álltak színpadra, ám nagyon kevés pontot kaptak a zsűritől. Hunor és Megyer nem vették jó néven a kritikákat, sőt, kiborultak a negatív vélemények miatt.
Újabb kínos részletek láttak napvilágot András herceg múltjából, miután az amerikai igazságügyi minisztérium róla készült fotókat is közzé tett. A képek és levelezések Jeffrey Epstein aktáiból származnak, és a brit előkelőség többek között egy fiatal modell társaságában látható egy tizenhat évvel ezelőtti, adófizetők által finanszírozott látogatás
Elhunyt a 18 esztendős olasz kerékpáros, Francesco Mazzoleni. A fiatal sportolót edzés közben érte a halál, amikor egy autó gázolta el. Tragédiája az egész kerékpársportot megrázta.
Épségben megtalálták azt az eltűnt személyt, akit Farmos külterületén kerestek a rendőrök, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat és több partnerszervezet. A történet még február 12-én éjszaka kezdődött, ugyanis az illető akkor adott magáról utoljára életjelet. Az ügyben a rendőrség február 15-én hajnalban kérte a kutató-mentők bevonását, miután
A Budapest Central European Fashion Week a régió egyik legnagyobb divateseménye, ahol minden évben ízelítőt kapunk a következő szezon trendjeiből. Február 9. és 15. között ismét a magyar és regionális tervezők kerültek reflektorfénybe, és ahogy azt már megszokhattuk, az idei program bemutatói is tele voltak izgalmas új trendekkel és látványos megol
Az ügyet az Átlátszó tárta fel. Mi történt? Súlyos jogsértést állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság azoknál a meghívásos tendereknél, amelyeket a Grep Zrt. és az Oriental Lux Kft. nyert el különböző önkormányzatoknál, és amelyekről már 2024-ben tudni lehetett. A közvilágítás-korszerűsítésre vonatkozó eljárásokat már eleve a két cégre szabtá
Molnár Áron a legutóbbi tüntetésen is hallatta a hangját. Az aktivista a tőle jól megszokott módon beszédet mondott hétvégén, amikor az egyik résztvevő egy kedves ajándékkal lepte meg. A színész az utóbbi években eseményeken és videóiban is kiáll társadalmi ügyek mellett, határozott véleményét pedig sokszor kompromisszumok nélkül vállalja.
Az erős szélben gyorsan terjedtek a lángok, de lakott területeket nem veszélyeztetett a tűz és a hatalmas füst. Az RTL híradónak nyilatkozó, édesvizek kutatásával foglalkozó professzor azt mondta, egy februári tűz elsősorban nem a nádasra jelent nagy veszélyt, hanem a körülötte lévő élővilágra.
A norvégok topfavoritja kiesett férfi műlesiklásban, így ma nem nyertek érmet, de így is toronymagasan vezetik az éremtáblát. Mögöttük még mindig az olaszok, a harmadik helyre pedig az Egyesült Államok jött be egy újabb arannyal.
Különleges akciót hirdetett egy légitársaság: tavasztól őszig a 11 év alatti gyerekek teljesen ingyen utazhatnak járataikon. Bizonyos feltételek mellett a felnőttek is jelentős kedvezményekre számíthatnak. Érdemes sietni, mert az akciós jegyeket február 19-ig lehet lefoglalni.
Ismét egy remek agykarbantartó kvíz érkezett. Bár a kérdések elsőre egyszerűnek tűnhetnek, az emberek többsége átlagosan 5 választ tud a 8-ból helyesen megjelölni. A természettudományok, a történelem és a gasztronómia kedvelői is találnak majd kedvükre való feladványt ebben a nyolcas csokorban. Az állatvilág különlegességei közé tartozik a vombat,
A TV2 A Nagy Duett című műsorának idei első adásában Stana Alexandra és Galambos Lajcsi köszönt el a nézőktől. Az egyik legismertebb magyar mulatós zenész csalódottan vette tudomásul, hogy búcsúzniuk kellett.
A rákos megbetegedéseknek már csak a gondolata is gyakran kelt félelmet és bizonytalanságot, hiszen könnyen úgy érezhetjük, kevés befolyásunk van arra, mi történik a testünkkel. Éppen ezért különösen fontos minden olyan tudományos eredmény, amely azt mutatja: a mindennapi döntéseinknek igenis lehet jelentőségük a hosszú távú egészségünk szempontjáb
Felejtsük el a gyúlékony lítiumot: megérkezett a papírgyártásban is használt, cellulózrostokból készült, ollóval vágható akkumulátor, amely nem robban fel és teljesen lebomlik. A szingapúri innováció tökéletesen illeszkedik az EU új zöldstratégiájába, így hamarosan európai gyárakban is megjelenhet.
Magyarország és Szlovákia nemhogy nem csökkentette a függését az orosz kőolajtól az orosz–ukrán háború kezdete óta, de még jelentősen növelte is. Mi történt? Magyarország és Szlovákia nemhogy nem csökkentette a függését az orosz kőolajtól az orosz–ukrán háború kezdete óta, de még jelentősen növelte is, számolt be a Telex. Mindez nem is meglepő, me
Ha szereted a csillogást, a pénzszagot, a nagy egókat és a még nagyobb drámákat, akkor a Budapest Luxe garantáltan a te sorozatod lesz. A produkció bepillantást enged a budapesti luxusingatlanok világába, ahová hétköznapi halandók ritkán tehetik be a lábukat. Íme 4 nyomós érv, amiért nem érdemes kihagynod az RTL+ legújabb reality-jét.
Lázár János Battonyán tartott lakossági fórumán nemcsak a munkájáról beszélt, hanem a kormányzás több fontos kérdését is érintette. Egy helyi lakos kérdésére válaszolva azt is kijelentette, hogy Pintér Sándor belügyminiszter 2026-ban vonul nyugdíjba.
Idén is díjazzák a televíziós szakma legjobbjait: március 18-án adják át a Televíziós Újságírók Díját. A legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján odaítélt elismerést a 2025-ben képernyőre került szórakoztató műfajú televíziós műsorok és személyiségek nyerhetik el.
A Valentin-napot David és Victoria Beckham is megünnepelték - ráadásul nem is akárhogyan. A romantikus randevúra Victoria egy mélyen dekoltált, skarlátvörös estélyit választott a saját kollekciójából, ami úgy festett rajta, mintha ráöntötték volna, a sztárfocista pedig egy elegáns szmoking mellett tette le a voksát.
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Mi történt? Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett bérfejlesztéssel előzetesen, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55%-a számol ezzel. Ezzel szemben a munkavállalók döntő többsége (82%) arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni f
Telt házas Aréna-koncerttel ünnepelte 20 éves pályafutását a BSW. A garázsban rappelő gimnazistákból országos produkció lett, Matyi és Gaben pedig ma is tökéletes összhangban egészítik ki egymást. A jubileumi show nemcsak a zenéről, hanem a két évtizedes barátságról is szólt.
"Miért ne lehetne párosítani a rózsaszínt a pirossal? Az öltözködés felszabadít" – állítja Molnár Edina tartalomgyártó. Bár Edina szerint a kiegészítők mágikus erejét nem lehet elvitatni, a belőle áradó báj és a természetéből fakadó szerénység valójában sokkal többet nyomnak a latban az outfitjei és a videói összhatásában. Edina szerint az élete a