Ebben a vegyes kvízben aki legalább 5 pontot szerez, az joggal nevezheti magát kvízgurunak. A kérdések a drágakövektől a biológián át a történelemig számos izgalmas témát felölelnek. Lássuk, sikerül-e megugranod a szintet ebben a változatos kihívásban. A kérdések között szerepel például egy ásványtani feladvány, ahol tudnod kell, milyen színű a rub
Tiszás-aktivistáknak és bűnőzöknek állítja be a Lázár ellen tüntető cigányokat egy, a Fidesz által készített videó. Orbán Viktor bandába verődött bűnözőknek nevezte a roma demonstrálókat.
Kürt Péter fiatal kora ellenére elszántságával és jó ötletével, a minőségi motoros ruházatokkal egyből lenyűgözte a Cápákat. A befektetők sorra osztották meg motoros élményeiket, eközben Csillag Péter egy szokatlan szenvedélyéről is szó esett. A vállalkozó végül nem csak befektetést, hanem a Raiffeisen Bank Jövő vállalkozója különdíjának jelölését
Kocsis Dénes először egy Dzsungel könyve előadáson randevúzott feleségével, és azóta is nagy rajongója a darabnak. Jelenleg az István, a király című musicalben játszik, amely január 18-án debütált Székely Kriszta rendezésében az Arénában. De egy másik István, a királyban is játszik Veszprémben. A két szerep megformálásáról és kisfiával töltött idej
Márciusra lehetetlenné válhat a betegek ellátása a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben, miután két év alatt 15 orvos távozott, és jelenleg is több orvos már csak a felmondási idejét tölti. 40 szakorvos írt alá petíciót. Híradónknak egyikük azt mondta, a kórház egy olyan országos csúcsintézmény, ahol a betegek a legkiszolg
Fokozódik az izgalom A Nagy Ő villájában: elérkezett az újabb rózsaceremónia, amely előtt Kiss Krisztáról mesélt Stohl András Lékai-Kiss Ramónának. A feleségjelölt közben a közösségi oldalán vallott arról, mennyire izgult a sorsdöntő pillanat előtt.
Február nem kopogtat, hanem rárúgja az ajtót az időjárásra. Az elmúlt napokban már látszott a minta: lehűlés, enyhülés, csapadék, aztán megint egy csavar. És ez a játék a hónap elején is folytatódik Magyarországon, úgyhogy most tényleg érdemes résen lenni.
Hajszál híján az életével fizetett egy fotóért egy kínai nő, aki egy síparadicsomban akart hópárduccal szelfizni. A nő éppen a festői Hszincsiang-Ujgur autonóm területen található Koktokay üdülővárosban síelt, amikor megpillantotta a veszélyes ragadozót a közeli erdős területen. Úgy döntött, közelebbről is megörökíti a pillanatot.
Ha burkolót hívunk, akkor legtöbb esetben lelki szemeink előtt megjelenik egy középkorú férfi, kitérdelt, poros kantáros nadrágban. Ezért aztán senkit nem lehet kárhoztatni azért, hogy leesik az álla, amikor Janka toppan be hozzá: a fiatal lány bizony legalább olyan jól megfogja a munka végét, mint férfi társai.
Emléke ápolásának részeként Posztomusz Életműdíjban részesíti az MTK labdarúgócsapata egykori edzőlegendáját, Garami Józsefet. A fővárosi együttessel két bajnoki címet és ugyanennyi Magyar Kupát nyert korábbi szövetségi kapitány tavaly áprilisban hunyt el 85 éves korában.
Kajdi Csaba egy egészen szokatlan szerepben tér vissza a képernyőre: egy különleges call centert irányít, ahol hírességek veszik fel a telefont és civilek legőszintébb kérdéseire válaszolnak. A VIASAT új saját gyártású műsora egyszerre humoros és megható, miközben tabutémákat, élethelyzeteket és kimondatlan dilemmákat hoz felszínre. A produkció egy
Bármilyen hihetetlen, Morena Baccarin idén június elején ünnepli 47. születésnapját. A héten a Prime Video legfontosabb premierjében, A bontóbrigád című akciómoziban láthatjuk Jason Momoa és Dave Bautista oldalán.
Pafos-Slavia összefoglaló: Egy óra játék után még szoros volt a meccs, de Boril kiállítása után a ciprusiak simán nyertek - így is kiestek. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Fehér rózsák és szakadó eső kísérte Jákli Mónika utolsó útját csütörtök délelőtt az alistáli temetőben. A 31 éves influenszert és fitneszmodellt családtagjai, barátai és ismerősei búcsúztatták, köztük volt gyermeke édesapja, Boráros Gábor is. A gyászszertartáson csendben, zongoraszó mellett helyezték el a virágokat és koszorúkat.
Árpa Attila nyerte az Év műsorvezetője díjat a Big Picture Awards 2026-on, de ő Sebestyén Balázsnak szurkolt. Megosztotta gondolatait az Árulók című krimi-realityről és a műsor különleges hangulatáról. Interjú az rtl.hu-n.
Korántsem indult unalmasan az idei év a hazai agrárium szereplői számára, hiszen a tejpiacon és a sertéspiacon is jelentős áresést tapasztalnak a szereplők. De vajon hogyan befolyásolja mindez az érintett cégek működését és megakadhatnak-e emiatt a tervezett ágazati fejlesztések? Erről és a Mercosur-megállapodás kapcsán kialakult helyzetről beszélt
Megérkezett a napi kvíz, amely az irodalom, a földrajz és a csillagászat világát ötvözi egyetlen izgalmas tesztben. Ez a sokszínű összeállítás garantáltan kizökkent a hétköznapokból, és lehetőséget ad arra, hogy felfrissítsd a tudásodat. Kapcsolódj ki egy pár percre, és töltsd ki hibátlanul a feladatsort. A teszt során kiderül, mennyire ismered Rob
“„Álljunk ki a cigány honfitársaink mellett!” – tüntetést tartanak az Építési és Közlekedési Minisztérium előtt. A demonstrációt Lakatos Ádám roma aktivista szervezi.
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a legendás Hungária alapítója és frontembere, a hazai rock and roll stílus megteremtője. A szomorú hírt a zenész közösségi oldalán közölte a család.
Tüntetők várták Lázár Jánost csütörtökön a gyöngyösi fórumán. A lemondását követelték a romákról tett kijelentése miatt. Lázár János azt mondta, ő pozitív értelemben beszélt a cigányokról, amikor azt mondta, a vonatmosdók takarítására kellene alkalmazni őket. Ahogy fogalmazott, azért mondta mindezt, mert még nem foglalkoztak velük eleget és nem adt
A Blikk hozzájutott azokhoz a fényképekhez, amik Koltai Jánosról készültek élete utolsó nyarán. A legendás művész január közepén hunyt el, és még túl a kilencvenen is aktívan részt vett a róla szóló portréfilm elkészítésében. Az alkotás rendezője, Nagybaczoni Nagy Kati lapunknak azt mondta: azon a napon, amikor ezek a fényképek készültek, mint egy
Erősen felhős, borult idő várható pénteken, többfelé gyenge csapadékkal. Napközben jellemzően eső, egyes térségekben havas eső lehet, ám a hegyvidéki területeken kisebb havazás is előfordulhat. Estétől észak felől egyre több helyen válthat havas esőre a csapadék, miközben a hőmérséklet fokozatosan csökken. A hidegfront az arra érzékenyeknél fejfájá
Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel január 31-én. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.
A legjobb sztorik nem salátaevéssel kezdődnek, tartja a mondás, ezt pedig mi sem támasztja alá jobban, mint az amerikai Thomas Edward Fitzpatrick esete. Az akkor még csak 26 éves férfi részegen ellopott egy repülőgépet, majd New York belvárosában szállt le vele, ráadásul nem is egyszer.
Címvédőhöz méltó stílusban aratta első bajnoki győzelmét a 2026-os naptári évben a Liverpool. A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a védelmében felálló vörösök magas színvonalú mérkőzésen nyertek 4-1-re a Newcastle Uniteddal szemben az angol labdarúgó-élvonal 24. fordulójában.
Az Edda Művek alapítóját és frontemberét tünteti ki a közmédia a Petőfi Zenei Díj Életműdíjjal. Ezzel mondhatni az egész életpályáját ismerik el Pataky Attilának. Az ünnepélyes díjátadó február 7-én szombaton a Dunán lesz látható.
A vízkő makacs foltokat és rossz illatokat okozhat a fürdőszobában és a konyhában, de nem kell azonnal vegyszerekhez nyúlni. Sok hatékony módszer létezik, amelyek természetes alapanyagokkal, gyorsan és biztonságosan távolítják el a lerakódásokat. Ebben a cikkben bemutatom a leghasznosabb természetes vízkőoldókat, és adok gyakorlati tanácsokat az al
Ajax-Olympiakos összefoglaló: Az első félidőben az Ajax, a másodikban az Olympiakos játszott jobban, végül Hezze fejese döntött a görögök javára. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Csak szemmozgatással tud kommunikálni, ezért érdemben még nem tudták kihallgatni a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint először kalapáccsal, majd késsel támadt volt barátnőjére és annak új párjára Debrecenben szerda este. Ügyvédje azt mondta híradónknak a gyanúsítás szerint a férfi azután támadott, hogy az általa bérelt ingatlanba hazaérve ot
Budapesten rendezték meg az első Big Picture Awards díjátadót, amelyet a tévés szakma elismerésére hoztak létre, különös figyelmet fordítva a háttérben dolgozó szakemberekre is. Az eseményen az RTL tartalmai hat kategóriában nyertek díjat, a legtöbb elismerést a Most Wanted – a Hajsza kapta.
Elfogtak a Pest vármegyei nyomozók egy 43 éves férfit, aki egy Kft. ügyvezetőjeként hamisan igazolta aranykalászos gazda képzések teljesítését az ügyfeleinek - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Ez a zsenik kvíze érkezett most 8 agymozgató kérdéssel a szellemi frissesség megőrzéséért, amely remek lehetőséget kínál a mindennapi mókuskerékből való kiszakadásra. A feladatsor a biológiától a magyar földrajzon át a világtörténelemig számos területet érint, így mindenki találhat benne kedvére való kihívást. Tudod, milyen tartományban hall az egé
Hozzájárulási nyilatkozatot küldtek a debreceni óvodások szüleinek, amit az egyik pedagógus szerint minden szülőnek alá kellett írnia, különben nem mehettek a kirándulásra.
Szombat reggel érkezett a hír, amely megrázta a zenész világot: 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. A menedzsere, Környei Attila megtörten nyilatkozott, és elmondta: még turnét terveztek, de a művész szervezete végül feladta a harcot.
Listán a Kutyapártra, egyéniben pedig a legnagyobb ellenzéki pártra szavazzanak a támogatóik – ezt kéri a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Szerintük, ha elérik a parlamenti küszöböt, akkor visszalépésükkel azzal csak a Fideszt vagy a Mi Hazánkat juttatnák plusz mandátumhoz. Programjuk része a kannabisztermesztés és -fogyasztás támogatása és a nem hetero