Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini 13 egymást követő évben kapta meg az Olasz Legjobb Munkahely tanúsítványt – írja honlapján a sportautó gyártó. A vállalat 2014 óta folyamatosan elnyeri ezt a kitüntetést. Ez az elismerés a Sant’Agata Bolognese-i márka folyamatos elkötelezettségét bizonyítja a kiváló munkakörülmények és alkalmazottai jólé
Az európai bankok által létrehozott European Payments Initiative vezérigazgatója szerint az Európai Unió túlzott mértékben támaszkodik nemzetközi, elsősorban amerikai fizetési szolgáltatókra. Martina Weimert ezt 2026. február 9-én mondta a Financial Timesnak adott interjúban. Weimert hangsúlyozta, hogy Európában ugyan léteznek nemzeti kártyarendsze
Az előző szezonban bajnok Liverpoolt a várakozásokkal ellentétesen nem tovább erősítették az összesen nagyjából 450 millió euróért vásárolt sztárok, épp ellenkezőleg: szétzilálták a korábban üzembiztosan funkcionáló játékrendszert, pároskapcsolatokat és csapatdinamikát. Ennek hatására idén nem a bajnoki címért küzdenek a Premier League-ben, hanem a
Újabb Pride-ügyben lépett az ügyészség: vádat emeltek a pécsi felvonulás megszervezése miatt Buzás-Hábel Géza ellen, az aktivistát akár egy év börtönre is ítélhetik.
A Pécsi Járásbíróságon akár egy évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak a Pécs Pride szervezője ellen. Vádat emelt az ügyészség Buzás-Hábel Géza az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt.
A távmunka a pandémia után nemhogy eltűnt, de végleg beépült a mindennapokba. Ennek szellemében egyre több távmunkás dönt úgy, hogy nem országok között vándorol folyamatosan, hanem hónapokra berendezkedik egyetlen helyen. Srí Lanka most pontosan nekik kedvez: 2026 februárjában hivatalosan is elindult az ország digitálisnomád-vízuma.
A lengyel nemzetvédelmi miniszter bejelentette, hogy átalakítják a tartalékosrendszert, így egy félmilliós, hivatásos katonákból, önkéntes területvédelmi erőkből és tartalékosokból álló hadsereg jön létre.
A terrorizmusellenes harc jegyében szigorúbb szabályok készültek a 90 napos amerikai turistavízum, az ESTA igényléséhez. Egészen meglepően sok mindenhez hozzáférnének az amerikaiak.
A lengyel hadsereg tartalékos rendszerének átalakítását, ezzel összefüggésben egy összesen félmilliós, hivatásos katonákból, önkéntes területvédelmi erőkből és tartalékosokból álló hadsereg létrehozását jelentette be hétfői varsói sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Nav egy webáruházat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig az áruház fogyást ígérő termékét ellenőrizte. Az üzlet mindkét hatóságnál bukott: több mint hatezer üveg, fogyasztókra kockázatosnak minősített, gyógyhatásúnak hirdetett termékük került elő egy budapesti raktárból.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park riasztó felvételeket tett közzé a túlzott vadállomány okozta természeti károkról. A drónfelvételeken jól látható, ahogy főként vaddisznók túrják fel a gyepes területeket, ami hosszú távon súlyos ökológiai következményekkel járhat.
A járőrautó láttán megpróbált elmenekülni egy Bács-Kiskun vármegyei férfi. Nagy mennyiségű cigarettát és kábítószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a garázsában.
A háztartások hatalmasat nyertek a pesti tőzsde szárnyalásával, az állampapírtól elfordultak, a befektetési alapokba pedig alig győzték önteni a pénzüket.
A Fab Four újra összeáll – legalábbis a vásznon. És most tényleg mindenki benne van. Mintha nem lett volna elég egy The Beatles-film, Sam Mendes rögtön négyet csinál. Mert miért is ne?
Évezredes kincsek, hét generáció tudása, az évgyűrűk távolsága, a szőlő szimbóluma és a jelen megértése – az A.Gere Restaurantban jártunk, ahol minden mindennel összefügg.
Az olimpián először szereplő sí csapatkombinációban a kevésbé esélyes svájci páros nyert, aminek Von Allmen, a lesiklás bajnoka is tagja volt. A szuperfavorit Odermatt, Meillard páros győzelme elúszott.
A tartós, elégedett házasság nem csak a szenvedélyen múlik, hanem néhány sokkal prózaibb tényezőn. A pszichológusok négy fontos szempontot emelnek ki, amelyeket érdemes figyelembe venni a párválasztás során.
A Goldman Sachs stratégái szerint az amerikai tőzsdei bevezetések a következő években jelentős fellendülés előtt állnak, amit a stabil gazdasági környezet, a vállalatvezetők növekvő bizalma és a kedvező monetáris politika alapoz meg, írja a Bloomberg.