A szokványos turistacélok helyett Olaszország rejtett, nyugodt vidékei ígérnek különleges nyaralást, ahol szőlőültetvények, csendes tavak és alpesi tájak várnak.
Az egyik utas gyanús viselkedése miatt kellett vadászgépeket riasztani a Tel-Avivba tartó járathoz. A hatósági ellenőrzés során robbanószerkezetet nem találtak. Az incidensért felelős utast a jövőben kizárják a Wizz Air járatain történő utazásból.
Az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) figyelmeztetett, hogy az Ukrajna elektromos hálózatát nemrégiben ért orosz támadások komoly kockázatot jelentenek a nukleáris biztonságra.
A holttestek fogaiból kinyert DNS bizonyította, hogy a gyilkos kór a pestis volt, ami a kora középkor elején söpört végig a Bizánci Birodalomból indulva.
A konferenciára ezúttal nem az amerikai alelnök jön, hanem a külügyminiszter. Kiemelt jelentősége lesz, hogyan beszél majd Marco Rubio a NATO-ról, az európai kapcsolatokról, az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúról.
Jürgen Klopp, a Liverpool korábbi menedzsere – az edző, aki Szoboszlai Dominikot a Liverpoolhoz vitte – egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Arne Slot jobbhátvédként játszatja a magyar válogatott csapatkapitányát. Legalábbis a nevével fémjelzett szurkolói oldalon, egy Facebook-posztban az olvasható: "minden értelemben futballbűn őt jobbhátvédként h
A német sörfőzdék és forgalmazók 2025-ben 1993 óta a legnagyobb visszaesést szenvedték el: az eladások 6 százalékkal, mintegy 497 millió literrel csökkentek, így a forgalom nagyjából 7,8 milliárd literre esett vissza - írta meg az ESM kiskereskedelmi portál.
A Super Bowl sokkal több, mint sportesemény: divatbemutató, koncert, amolyan igazi multikulturális tüzijáték és erős politikai statement. Várjuk a félidőben bemutatott reklámok, a Halftime show miatt, és legalább ennyire kíváncsiak vagyunk rá, miben jelennek meg a legmenőbb sztárok.
A Kensington-palota közleménye szeirnt a walesi hercegi pár az áldozatokra összpontosít. Eközben a rendőrség már egy újabb nő állítását vizsgálja András herceggel kapcsolatban.
Illusztráció. Forrás: Parksol Kevésbé ismert tény azonban, hogy az okos parkolás technológiai alapjai ma már nem kísérleti fázisban vannak. A nemzetközi kutatások szerint a szenzorokra és mesterséges intelligenciára épülő parkolási rendszerek ipari pontossággal működnek, és képesek valós városi környezetben is megbízható adatot szolgáltatni. Sőt, e
A Tisza-tavi horgászrend 2026-os módosításai jelentős vitákat váltottak ki: a szabályozás szigorítása mögötti érveket és az azokkal szemben megfogalmazott kritikákat is érdemes megvizsgálni.
Ritka eset, hogy a rendőrség egy jármű sofőrjét és utasát is megbüntesse, most azonban egy mezőgazdasághoz kapcsolódó szabálysértés miatt éppen ez történt.
Eseménydúsan telik a február a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán. Az egészségtudományi és prevenciós kutatócsoport tagjai a napokban lapszámbemutatón vettek részt a fővárosban és hamarosan indul az idei Nyugdíjas Akadémia is. Mérföldkőnek is tekinthető az a bemutatkozás, amelyen a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának oktatói vettek részt a napokban.
Február 15-ig dönthetnek a továbbtanulás előtt álló fiatalok arról, melyik egyetemi szakra adják be a jelentkezésüket. A mesterséges intelligencia térnyerése részben megkönnyítette, részben viszont megnehezítette a választást. A WHC Csoport szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy továbbra is léteznek olyan pályák és szakterületek, ahol az AI mé
Szombaton újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezúttal Szombathely volt a helyszín, ahol ismét beszédet mondott a miniszterelnök. Aznap Magyar Péter bemutatta a Tisza Párt Működő és emberséges Magyarország című programját. A kormányfő beszédét és az ellenzéki párt programismertetőjét Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet el
Az Európai Bizottság fellép a divatcégek környezetszennyező gyakorlatával szemben: 2026-tól tilos lesz a viseletlen, eladatlan ruhákat megsemmisíteni a nagyvállalatoknak. Ezután a lépés fokozatosan kiterjed a kisebb gyártókra is.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által nemrégiben nyilvánosságra hozott iratok új részleteket tárnak fel Jeffrey Epstein orosz kapcsolatairól és arról, hogyan próbált közvetlen csatornát kiépíteni a Kreml legfelsőbb köreihez - számolt be a CNN.
Kitalált tengerek és valódi óceánok, civilizációk közötti összetűzések és találkozások, leegyszerűsítő és torzító világképek a múltban és napjainkban is. E heti könyvajánlónk a földrajz köré szerveződik.
A különleges árnyalat az elmúlt időszakban hihetetlenül népszerű lett. Egyrészt azért, mert szinte minden bőrtónushoz, szemszínhez és hajstílushoz jól illik, másrészt pedig, mert kevesebb karbantartást igényel, mint a klasszikus platinaszőke. Tökéletes választás tavasszal, ha szeretnénk felfrissíteni a megjelenésünket, de mégsem vágyunk drasztikus
A kormánypárti jelölt valójában a Közösen Balmazújvárosért Egyesület indulójával és egy független jelölttel szemben nyerte meg az időközi választást. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a Tisza Párt egyetlen jelöltet sem indított, Kubatov mégis arról posztolt, hogy legyőzték Magyar Péteréket.
"Nem engedheti meg magának egy új kormány, hogy hagyja, hogy ez az őrület menjen tovább a közmédiában" – mondta Polyák Gábor, aki korábban bevallotta, a "független" médiumok nem a piacról élnek.
A szokatlanul hideg tél komoly károkat okozott Budapest útjain, ezért a Budapest Közút most négyszeres kapacitással dolgozik a kátyúk kijavításán. Az első hétvégén 1640 darab kátyút javítottak ki, az elvégzett munkáról szóló kátyújelentés szerint, amelyet naponta a Városháza social média felületén, valamint a budapestkozut.hu-n és a budapest.hu-n i
Itthon is egyre többen ismerik fel a wellness fontosságát a mindennapokban. Ahogy tudatosabbá válunk az egészségünk és mentális jólétünk elérésében, úgy válik természetessé a masszázs, a hidromasszázs és a tudatos pihenés beillesztése a zsúfolt programok közé. Szerencsére még sosem volt olyan könnyű jakuzzit venni és üzemeltetni, mint manapság. Hog
Természetes, hogy minden gazdi a legjobbat akarja a kutyájának. Talán épp ezért olyan megosztó a szobakennelek kérdése: míg egyesek kegyetlen börtönként tekintenek rá, addig mások szerint ez egy hasznos, a kutya biztonságát szolgáló kellék. Vajon mi az igazság?
A hétvégi rangadó nemcsak a Fradi győzelmétől volt hangos, hanem egy botránytól is. A szurkolók lázonganak, mert egy olyan magyar sztár lett ultra, akivel nem tudnak azonosulni.
2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.2025-b