Bár meglepő lehet, egy teafilter valójában több kárt okozhat, mint hasznot, miután egy forró vízzel teli bögrébe tesszük. Amikor ugyanis az elkészült teát kortyolgatjuk, nagy valószínűséggel minden egyes korttyal apró műanyagdarabkákat is a szervezetünkbe juttattunk.
Jelentős mennyiségű szaharai por érte el hazánkat, ami országszerte sárossá teszi a szerdai csapadékot. Pest és Veszprém vármegyékben ónos esőre figyelmeztetnek, csúszóssá válhatnak az utak. Eközben jön az enyhülés, lesz, ahol már 12 fokot mérhetnek.
Az európai adatvédelmi hatóságok 2025-ben összesen mintegy 1,2 milliárd eurónyi GDPR-bírságot szabtak ki, ezzel a rendelet 2018-as alkalmazandóvá válása óta kiszabott szankciók összértéke meghaladja a 7,1 milliárd eurót – derül
Csak dagad és dagad az Epstein-botrány, s hol van még a vége: most éppen amiatt van botrány, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügyhöz köthető több ezer, már nyilvánosságra hozott dokumentumot távolított el a weboldaláról, miután az áldozatok jelentkeztek, hogy a személyazonosságuk veszélybe került és sokan azonosítani tudják őket
Az Ítéletnapi Óra négy másodperccel közelebb került az éjfélhez, minden eddiginél közelebb a szimbolikus világvégéhez. De vajon még hat ránk ez a figyelmeztetés, vagy belefáradtunk a folyamatos apokalipszisbe? Mit jelképesz ez az "Óra"?
Bár a műanyag kérdése elsőre környezetvédelmi témának tűnik, egy friss nemzetközi tanulmány rámutat: a fosszilis energiahordozókra épülő műanyaggyártás és az orosz–ukrán háború finanszírozása között szoros kapcsolat húzódik. A műanyagpolitika ezért nem csupán klíma- vagy hulladékgazdálkodási kérdés, hanem a biztonságpolitikát is érinti – hangsúlyoz
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt. A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing e
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
László vidéki gyermekotthonban nőtt fel, majd a nagykorúsága után az utcára került. Sosem lakott önállóan. A húszas évei végére teljesen egyedül, családi és baráti kapcsolatok nélkül maradt. Alkalmi munkákból élt. A külvilág felé sokáig zárkózott maradt. Több mint 30 évig élt egyedül a természetben, egy barlangban, amit rendben tartott és az otthon
A kedd éjszaka megjelent kormányrendelet szerint "kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik" a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárásával kapcsolatos döntéshez.
Az Agrár-Edih projekt célja, hogy a gazdálkodók gyakorlati példákon keresztül ismerkedjenek meg a mezőgazdaságban alkalmazható digitális megoldásokkal.
Az új álompár London után Rómában randizott. Kim Kardashian és Lewis Hamilton a legfrissebb hírek szerint közel három órán át egy exkluzív étteremben romantikázott, és egy közeli ismerősük szerint jelenleg elválaszhatatlanok.
Stohl Andráshoz az idei Nagy Őben talán Kiara Lord került a legközelebb, viszont a színész lánya, Stohl Rebeka bevallotta, nem tudná elképzelni, hogy egy asztalnál ül a felnőttfilmes és a színész 11 éves kisfia, Bandika. Till Attila is véleményt formált Kiaráról, ám utóbbi cseppet sem értett egyet vele.
Tisztítási munkák miatt felállványozták a Sixtus-kápolnát, és ezért körülbelül három hónapig nem lesz látható Michelangelo Utolsó ítélet című freskója – közölte a Vatikán.
Indonézia lemondott az amerikai Boeing F-15EX vadászrepülőgépek beszerzéséről. Jelenleg több irányban halad az indonéz légierő korszerűsítése: januárban megérkeztek az első francia Rafale vadászrepülőgépek.
Jelentősen növekedett 2025-ben a magyar rakott tengeri konténeres intermodális forgalom a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) összesített adatai szerint. Az éves volumen több mint 17 százalékkal haladta meg a 2024-es szintet. A bővülést döntően az import táplálta, miközben a szállítási láncban több visszatérő nehézs
Az államok innovációtámogatási eszköztárában létezik egy páratlan eszköz, amely képes a közszolgáltatások hatékonyságának növelésére, a kritikus társadalmi-gazdasági és környezeti kihívások kezelésére, és egyben lehetőséget ad az innovatív KKV-k és startupok piaci megerősítésére és ezáltal a tudásalapú gazdaság építésére. Ezt az eszközt, az innovác
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Mit tehet egy fiatal lány, ha segíteni szeretne a veszélyben lévő zsidó gyerekeken? Ebből a történetből kiderül, hogyan menekültek meg több százan a halál torkából. Mutatunk egy részletet.
Igazi felnőtt nővé érett a színész-műsorvezető lánya, aki most már a televízióban is elkezdte bontogatni a szárnyait. Liptai Claudia lánya a Nagy Duettben fog szerepelni, az anyuka büszkébb nem is lehetne, de azért néhány tanáccsal ellátta a gyermekét.
A B12-vitamin nélkülözhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez: kulcsszerepet tölt be az idegrendszer egészségének fenntartásában, a vörösvértestek termelésében, valamint a kognitív funkciók támogatásában.
Mintegy 650 évvel ezelőtt, 1374. január 6-án halt meg Corsini Szent András, a firenzei kármelita, aki később Fiesole püspöke lett. Az ő emléknapja a római-magyar naptár szerint február 4-re esik – és soha nem volt aktuálisabb, mint most. András gazdag, nemesi családban született, ifjúkorában vad, engedetlen fiú volt. Aztán egy álom és egy templomi
Fotó: ASFINAG - Osztrák Autópálya Fenntartó Az ORF Ö3 rádióadó 2025-ös statisztikája szerint tavaly összesen 425 esetben észleltek Geisterfahrer-t, vagyis szembe haladó autóst Ausztria útjain, ebből 16 Burgenlandban történt. Az S31-es mellett feltűnően sok volt a szabálytalan közlekedés az S7-es gyorsforgalmi úton is, amely Burgenlandot és Stájeror
Aki ma az agráriumban dolgozik, az a túlélésért küzd: kiszámíthatatlan klíma, hullámzó inputárak és kíméletlen piaci verseny jellemzi a mindennapokat. De vajon meddig tartható a „majd lesz valahogy” stratégia? A válasz rideg: semennyi ideig. A valódi kérdés már nem az, hogyan vészeljük át az évet, hanem az, hogyan hozhatunk ki belőle profitot tudat
Az arany és az ezüst árfolyama azért zuhant, mert Trump Kevin Warsh jelölésével erősítette a dollárt, enyhítve a Fed függetlenségével kapcsolatos piaci aggodalmakat.