Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három
Egy súlyosan lebénult brit férfi Elon Musk cége, a Neuralink által fejlesztett agychip segítségével képes újra irányítani a kézmozgásait – pusztán gondolataival.
Saláta, főzelék, köret, kávé és méz is készíthető belőle, ráadásul nagyon jó hatással van a testre és a lélekre egyaránt. A pitypang még mindig bosszantó gyomként él a köztudatban, holott
Ez a különleges vegyes kvíz komoly kihívás elé állítja a játékosokat, hiszen az emberek mindössze 10 százaléka tud 8 helyes választ adni a kérdésekre. A feladatsor a kémiától a történelemig számos területet érint, így valóban széleskörű tájékozottságra lesz szükség a hibátlan teljesítményhez. Vajon te a szűk elithez tartozol majd, vagy kifog rajtad
Van az a pont egy kapcsolatban, amikor már nem egy nagy veszekedés, nem egy félrelépés vagy egy drámai szakítási beszélgetés dönti el a jövőt, hanem apró, ismétlődő minták. Olyan viselkedések, amelyek elsőre ártalmatlannak tűnnek, sőt gyakran racionalizáljuk is őket: stressz, fáradtság, nehéz időszak. A párkapcsolati pszichológia azonban régóta fig
Bácsatyai Dániel szerint Kálmán király élénk szelleme, a kor eszméire való fogékonysága személyes tekintéllyel és katonai erényekkel párosult – szemben az ellenfelei beállításával.
Sokan vannak, akik hétközben is rendszeresen főznek. Ha te is közéjük tartozol, és nincs ötleted mára, jöjjön most egy napi menü, amit mi állítottunk össze, hogy picit megkönnyítsük a dolgod.
A korábbi egyeztésekkel szemben most már olyan személyek kerültek az ukrán és az orosz delegáció élére, akik jól ismerik a frontot, és vélhetően nem politikai megoldást keresnek, hanem a realitások mentén a háború lezárására keresnek technikai megoldásokat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A posztszovjet té
Létezik egy olyan hétköznapi szokás, amelyről elsőre talán senki sem gondolná, hogy jelentős befolyással lehet az egészségünkre, a közérzetünkre és hosszú távon akár az életünk hosszára is. Ez a tevékenység csendben, szinte láthatatlanul van jelen a napjainkban, mégis mérhető a hatása, a szakértők szerint pedig nem árt, ha tudatosan odafigyelünk rá
A februárban érkező rendkívüli juttatások a megtakarítási piacon is érzékelhető nagyságrendet képviselnek, és az alacsony kockázat mellett érdemi hozamot keresők számára egyszerre nyitják meg a banki és az állampapírpiac kínálatát.
Az asztrológia szerelmesei most lehetőséget kapnak, hogy teszteljék a tudásukat. Te mennyire ismered a különböző csillagjegyek jellemzőit? Teszteld a kvízünkben!
Az 1862-ben alapított családi vállalkozás Hollandia egyik legnagyobb faiskolája. Jelenleg 550 hektáron gazdálkodik, több mint 160 embert foglalkoztat és ma már az ötödik generáció képviselői is ott dolgoznak.
A Szőlő utcai ügy nyomozásában tanúként vallomást tett egy lány arról, hogyan molesztálta őt szexuálisan, és hogyan tartotta érzelmi függésben Juhász Péter Pál hosszú évekig. Az általános iskolájában, egy drogprevenciós előadás után kereste őt meg a férfi, és építette fel a bántalmazó kapcsolatot. Juhász mindezt úgy tehette meg, hogy akkor már túl
A félretájékoztatás és az álhírek a hírfogyasztás meghatározó jelenségeivé váltak. A közösségi média térnyerése tovább gyorsította terjedésüket és növelte láthatóságukat.
Több mint ezer, nem létező vagy mesterséges intelligenciával támogatott „szakértőhöz” köthető cikket tárt fel a brit sajtóban a Press Gazette. A botrány nyomán két vezető PR-szakmai szervezet közös fellépést hirdetett az álszakértők és a tisztességtelen gyakorlatok visszaszorítására. Megtisztulhat a média?
A magyar termény nem húzónév a nemzetközi piacon, a készletezés egyre kockázatosabb, az árak pedig csökkenő pályán mozognak Dorogi Melinda, a Gsd csoport kereskedelmi igazgatója és tulajdonosa, valamint a Celldömölki Malom Kft. ügyvezetője lapunknak kifejtette, hogy a 2026-os agrárév az óvatos döntések időszaka: csak azok a szereplők maradhatnak ta
Az élethossz‑optimalizálás ma divat, de a testi fókusz mellett gyakran hiányzik az a nem mérhető, alapvető készség, amely nélkül a hosszú és valóban élhető élet nem épülhet stabil alapokra.
Az Európai Néppárt (EPP) képviselői szerint a fúziós energia már nemcsak egy fantázia, hanem valós lehetőség, amelyre érdemes komolyabb erőt fordítani – arra sürgetik az EU végrehajtó testületét, hogy alakítson ki egy világos szabályozási keretet a befektetők bevonzása érdekében.
Új kampánnyal indítja a 2026-os évet az Aldi. A friss húsra, zöldségre, gyümölcsre és pékárura fókuszáló 360 fokos marketingaktivitás ikonikus zenével, fogyasztói szavazással és pénzvisszafizetési garanciával erősíti meg a vásárlókat abban, hogy friss termékekért érdemes az Aldi-t választani. A kiskereskedelmi versenyben a friss termékkategóriák
Érdemes figyelni a bankszámlákat és várni a postást a következő napokban. Most lesz ugyanis valósággá abból, amiről eddig a kormány beszélt. Az elmúlt hónapokban meghozott és januárban életbe lépő intézkedések ugyanis ebben a hónapban válnak kézzelfoghatóvá. Ez a családosoknak több tíz-, akár több százezer forintot is jelenthet havi szinten. A csal
Itt a síszezon, így a magyarok ezrei kelnek útra, hogy meghódítsák az osztrák lankákat. Legyen szó egy hosszabb sportkalandról, netán csupán egy hétvégi kiruccanásról, sokakat csábít a nyugati szomszédunk. De vajon mennyire ismerjük azt az országot, ahol a reggeli mellé friss hegyi levegő is jár? Tesztelje a tudását!
A vámpírrákot különleges színezete, kis mérete és érdekes viselkedése miatt sokan választják, ugyanakkor tartása és etetése több odafigyelést igényel, mint azt elsőre gondolnánk.
Kedden túlnyomóan borult idő várható, de főleg a déli és a keleti tájakon átmenetileg szakadozhat a felhőzet. A várható ónos eső, és havazás miatt figyelmeztető előrejelzést adtak ki kedd éjfélig.
Soha nem volt még ennyi adatunk, amit ma már a mesterséges intelligencia segít értelmezni. Csakhogy eközben hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy milyen sok mindent nem lehet adatokkal mérni, vagy éppen milyen hiányosságai vannak az elérhető számainknak.
Havonta két alkalommal összesen 300 ezer forint készpénz vehető fel ingyenesen ATM automatából és postai POS terminálról és még 40 ezer forint az erre felkészült üzletek pénztáraiban. Mégis sokan fizetnek a készpénzfelvételért. Erre figyelj, hogy ingyenes legyen.