Döbbenetes felvételt tett közzé Magyar Péter: a Tisza Párt elnökét lefejezéssel fenyegették meg Bajóton. Az incidensre egy olyan politikai környezetben került sor, ahol a 21. Kutatóintézet legfrissebb mérései szerint a Tisza Párt már 16 százalékponttal előzi meg a Fideszt a biztos szavazók körében. A videó alatt a kommentelők azonnali hatósági vizs
Bejelentették kedd délelőtt a szervezők a Sziget fesztivál idei fellépőinek második hullámát. A fellépők között olyan nevek is vannak, mint a Bring Me The Horizon és Zara Larsson. Gerendai Károly szerint a fesztivál a zenei felhozatalban ott lesz a legjobbak között.
Neil Gaiman ismét tagadta az egy évvel ezelőtti vádakat, melyek szerint több nőt szexuálisan zaklatott és bántalmazott. Azt is bejelentette, hogy javában dolgozik az új kötetén.
A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és d
Döbbenetes felvételt tett közzé Magyar Péter: a Tisza Párt elnökét lefejezéssel fenyegették meg Bajóton. Az incidensre egy olyan politikai környezetben került sor, ahol a 21. Kutatóintézet legfrissebb mérései szerint a Tisza Párt már 16 százalékponttal előzi meg a Fideszt a biztos szavazók körében. A videó alatt a kommentelők azonnali hatósági vizs
A legtöbb vezetőt még mindig azt hiszi, hogy az elsődleges feladata stabilitást teremteni. Csakhogy a világ, amelyet irányítani próbál, már rég nem stabil. Változik, torzul, felborul, újrarendeződik - újra és újra. Ilyen környezetben nem az a kérdés, hogyan lehet mindent kontroll alatt tartani, hanem az, hogyan lehet jól működni akkor is, amikor a
A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és d
Ugyan nem rossz futballista a svájci válogatott, jelenleg a Leicesterben légióskodó Alisha Lehmann, de valljuk be, nem a fantasztikus cselei, az utánozhatatlan elfutásai, a hihetetlen bombagólja miatt rajonganak érte a foci férfi szerelmesei. Egyszerűbb a magyarázat: a 27 éves lányt a világ legszexisebb labdarúgójának tartják.
Több mint negyven új fellépőt jelentettek be a 2026-os Sziget Fesztiválra, a magyar hiphoptól kezdve a brit rockzene is képviseli magát. Mi történt? Bejelentette 2026-os előadóinak második hullámát a Sziget Fesztivál. Az augusztus 11. és 15. között megrendezett fesztiválra korábban olyan fellépőket hirdettek, mint a Twenty One Pilots, a Florence +
Törökország 2025-ben közel 64 millió nemzetközi látogatót fogadott, a turizmusból származó bevételek pedig 65,2 milliárd dollárra emelkedtek, ami történelmi csúcsot jelent. A szektor bevételei egy év alatt 6,8 százalékkal, 2017 óta pedig több mint kétszeresére nőttek, miközben az ország a világ negyedik leglátogatottabb turisztikai desztinációjává
A Fidesz húzónevei Mórahalmon jártak, ahol egy vendélőben egyeztettek helyi vállalkozókkal. A pacal már-már tradicionális kampányétele Lázár Jánosnak és Orbán Viktornak, amikor tavaly Gyulán jártak, szintén erre a menüre esett a választásuk.
Az Egyesült Államok 1980 óta a világ legnagyobb gazdasága, GDP-je nominálisan több mint tízszeresére nőtt. Kína gyors felemelkedése átalakította a globális gazdasági rendet, az 1980-as ötödik helyről 2025-re már a második helyre küzdötte fel magát a távol-keleti ország.
Hatalmas tűz ütött ki kedden reggel Teherán Dzsannat Abad negyedének egyik forgalmas piacán - jelentette kedden az állami média. Sérültekről nem érkezett jelentés, a tűzoltók még a lángok megfékezésén dolgoznak, az okok egyelőre tisztázatlanok.
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Friss fotó készült Matt LeBlanc-ról: a Jóbarátok egykori sztárját egy üzletből kilépve kapták lencsevégre a fotósok. Melegítőalsót és pólót viselt, arcát ősz borosta borította.
Gina lélegzetelállító jelzőkkel illette az új riválist, Kiara pedig alig tudta leplezni féltékenységét. A felnőttfilmes sztár most komoly ellenfelet kapott, de vajon mit lép erre?
Magyar Péter megpróbálta az erőszakot a Fideszre kenni és a sajátjait béketűrésre intő bölcs vezetőként tetszelegni – de ez nagyon kevés lesz a tényekkel szemben.
Ha szeretsz a konyhában sündörögni, és szívesen töltöd a szabadidődet ott, valamint szeretsz kísérletezni újabbnál újabb ízekkel, fogásokkal, akkor ez a pofon egyszerű, gyümölcsökben gazdag pite pontosan neked való! Habár egy klasszikus desszertről beszélünk, mégis akár bármely ünnepségre, vagy különleges alkalomra elkészítheted. Most eláruljuk, ho
A Bosch jelentéséből kiderül, hogy kihívásokkal teli időszakként értékeli a 2025-ös üzleti évet. Az előzetes adatok szerint az árbevétel az előző évihez képest kismértékben nőtt, 91 milliárd euró lett (2024-ben 90,3 milliárd euró volt). Árfolyamhatások nélkül az árbevétel 4,2 százalékos növekedést mutatott. Az árbevétel-arányos üzemi eredmény elmar
Az elmúlt években és a 2026 elején is tapasztalható komoly kihívások hatására jelentős változások előtt áll a magyar agrárium, az elengedhetetlen szemléletváltás mellett pedig a most születő pénzügyi döntések is új irányokat jelölhetnek ki az ágazat hatékonyságának és versenyképességének növelésében - mutattak rá az Mbh Bank Agrár- és Élelmiszeripa
Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az ame
Mindenki másként élte meg a magyar labdarúgó-válogatott fájdalmas kudarcát. Az írek elleni 3-2-es vereség sokkolta a szurkolókat és újra "beárazta" a magyar futballt. László Csabát olyannyira megviselte, hogy 40 év után sem leszünk ott az idei világbajnokságon, hogy három napig nem beszélt senkivel. A 61 esztendős szakembert Skóciában értük utol,
A rendőri akciót a francia kiberbűnözés elleni egység végezte, az Europol bevonásával. Muskék egyelőre nem kommentálták az ügyet. Mi történt? A párizsi ügyészség közölte: kedden házkutatás zajlott Elon Musk közösségi oldalának, az X-nek a francia irodáiban egy 2025 januárjában indított nyomozás részeként – tudta meg a Reuters. Az ügyészség amiatt i
Eltűnt a 21 éves Petró Zoltán, aki az utolsó üzenetében azt írta a családjának, hogy Brüsszelben van. A fiatal fiú a FlixBus járatával Hollandiából indult haza Magyarországra.
A lúd a magyar vidéki gazdaságok egyik legjobban hasznosítható baromfifaja, hiszen kiválóan alkalmazkodik a legelőalapú tartáshoz, ellenálló, és viszonylag egyszerű technológiával is jó eredmények érhetők el vele.
Bár az egészséges táplálkozás hívei gyakran fogyasztanak fermentált ételeket a jobb emésztés reményében, a folyadékbevitelről hajlamosak megfeledkezni.