A Ferencváros 2–0-ra nyert a bolgár Ludogorec ellen, s ezzel 3–2-es összesítéssel bejutott a legjobb tizenhat közé az Európa-ligában. Holnap két portugál csapat, a Porto és a Braga közül kapja az egyiket.
Idén eddig nem született új vagyonkezelő alapítvány Magyarországon, pedig korábban szinte hetente gründoltak egyet. Mészáros Lőrinc is hozzányúlt a maga alapítványához.
Évek óta zajlik az M44-es út építése, eddig több mint 125 kilométer utat adtak át. 2028 júliusáig elkészülnek az M44-es román országhatárig tartó szakaszának tervei.
A NATO szerint az orosz veszteségek már elérik az 1,1 millió főt, miközben a háború költségei gyorsan nőnek, és a putyini vezetés egyre nagyobb gazdasági nyomással szembesül.
Az Apple várhatóan már a jövő héten leleplezi az oktatási szektornak és a pénztárcabarát megoldást keresőknek szánt új MacBook modelljét, ám a kedvezőbb árcédula komoly technikai kompromisszumokkal járhat
Radikális gyorsulás és kvantumbiztos jövő – az Ethereum következő négy éve alapjaiban írhatja át a hálózat működését. Vitalik Buterin részletes ütemtervet vázolt fel, amely a blokkok előállítását másodpercek alá szorítaná, miközben a láncot a kvantumszámítógépek fenyegetésére is felkészítené.
2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
A Budapesti Rendőrkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2026. február 9. és 22. között összesen 248 gyorshajtást mértek be és szankcionáltak a fővárosi egyenruhások. Fotó: police.hu Két autós is a megengedett legnagyobb 50 km/h-s sebesség kétszeresével haladt. Egyikőjük az Albertirsai úton 103 km/h-val közlekedett, míg
Egyebek mellett a klímaváltozással kapcsolatos teendők, az alkalmazkodás eszközei adták a fő témát az Agrya "Technológia, klíma, üzlet" címmel rendezett konferenciáján.
Ha a sajtos-tejfölös makaróni már csak nosztalgiából kerül az asztalra, ideje szintet lépni. Mutatunk 7 igazán extra tésztaételt a krémes, selymes szószoktól a karakteres, fűszeres fogásokig - köztük a legendás Alfredo tésztával -, amelyek újra bebizonyítják, miért a tészta a konyha egyik legizgalmasabb alapanyaga.
Egy nő két dologért képes bármit megtenni: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen - szól a közhely és mindezt Nagy Borbála is tudja, aki Mambo Maternica című első nagyjátékfilmjét három nő anyává válásáról (illetve anyává nem válásáról), társadalmi elvárásokról, megfelelésről, konvenciókkal való szembemenésről, avagy 21. századi európai nőkről készí
2026. évi téli olimpiai játékok egyik legnagyobb sztárja az amerikai színekben versenyző Alysa Liu. A 20 esztendős sportoló női gyorskorcsolyában és a csapatversenyben is megszerezte az aranyérmet. Az óriási sikerig azonban rögös út vezetett.
A Mol-csoport a Barátság-vezeték leállása miatt szólította fel a horvát Janafot az orosz olaj tranzitjára. A magyar cég február 27-ig vár választ, utána versenyjogi eljárást és kártérítési pert indíthat.
Március nem viccel: sci-fi akció, klasszikus horror és egy kultsorozat sztárjai várnak a mozikban. Vajon melyik film lesz a hónap meglepetése? Íme a márciusi moziajánló!
Rossz állapotban vannak a gyerekek az okoseszközök és a közösségi média túlzott használata miatt – mondta az Aktív Magyarországért felelős államtitkár egy konferencián csütörtökön. Révész Máriusz a Mozdulj a netről a valóságra! elnevezésű program budapesti szakmai konferenciáján tartott előadásában azt mondta, érdemes gondolkodni a gyerekek közös
Egy nő heves vitát váltott ki az interneten, miután közzétett egy videót, amelyen bemutatja, hogy szerinte mi a rántotta elkészítésének egyetlen „helyes” módja.
A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónapra – május 28-ig – meghosszabbította a Szőlő utcai ügyben érintett két gyanúsított, egy férfi és egy nő letartóztatását – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.
A gyerekek 2026-ban már nem kerülhetik el az online világot, mert a tanulás és a kapcsolattartás nagy része digitális felületeken zajlik. Ez azonban egy nehezen ellenőrizhető kockázatot is jelent: az online zaklatás, vagyis a cyberbullying könnyen megjelenhet ezekben a terekben.
Az Uniswap közössége 2026. február 27. és március 1. között szavaz a díjmegosztási rendszer bővítéséről, amely akár 27 millió dollárnyi értéket juttathat a UNI-tulajdonosoknak. A javaslat a protokoll több láncon működő verzióiból származó díjak bevonását célozza. A tervezet szerint az Uniswap aktiválná az úgynevezett fee switch funkciót nyolc másod