Ukrajnában a háborús pusztítás mértéke már most olyan nagy, hogy a helyreállítási igények jelentősen meghaladják a Világbanknak a Gázai övezetben zajló harcok utáni, illetve a nyugat-balkáni háborút követően készített becsléseit – jelentette ki Aljona Skrum, az ukrán területfejlesztési miniszter első helyettese csütörtökön.
Bolygónk 71%-át víz borítja, azonban a Föld teljes vízkészletének mindössze csak a 2,5-3%-át teszik ki az édesvizek. Aggodalomra azonban semmi ok, ugyanis így is tetemes vízmennyiségről van szó, amelyek a földfelszínen esetenként hatalmas tavak és folyamok formájában jelennek meg. A Pénzcentrum mai földrajz kvízében arra vagyunk kíváncsiak, mit tud
A Walmart 100 millió dolláros megállapodást kötött az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal (FTC), miután a hatóság megállapította, hogy a kiskereskedelmi óriás megtévesztő gyakorlatával több tízmillió dolláros kárt okozott futárainak.
A Nagy Ő idei évadában végül Kiss Kriszta győzedelmeskedett, aki nemcsak a műsort nyerte meg, hanem a való életben is elrabolta Stohl András szívét. A szépségére sokan felfigyeltek, de azt tudtad, hogy modellkedett is? A milánói divathéten egy gyönyörű, áttetsző ruhakölteményben vonult végig a kifutón.
A Megasztár egykori énekese nehéz időszakon van túl, kisfia születése óta a család élete a reményről és a kitartásról szól. Fekete Dávid most őszintén mesélt arról, hogyan telnek a mindennapjaik.
A Der Spiegel szerint a magyaroknak választaniuk kell az orosz mintájú autokrácia és a jogállami Európa között. A lap szerint a kettő együtt már nem lehetséges, ezért a Fidesz győzelme az EU-tagság végét jelentené.
Új szereplőgárdával forog az HBO Harry Potter-sorozata, miközben az eredeti filmszéria főszereplői kívülről figyelik a staféta átadását. Daniel Radcliffe most arról beszélt, hogyan élik meg Emma Watsonnal és Rupert Grinttel ezt az időszakot.
A Bitcoin-bányászattal is foglalkozó Bhután nem tartozik a könnyen látogatható országok közé a világon. Kötelező vízumot igényelni előre és ezt legtöbb esetben csak hivatalos, Bhutánban engedéllyel bíró utazási irodákon keresztül lehet elintézni és az országba is csak rajtuk keresztül lehet belépni. Ráadásul nem is annyira olcsó mulatság a dolog, m
Az idén 80 éves Bródy János a Telexnek mesélt a közelgő utolsó nagykoncertjéről, a kommunizmus és az Orbán-rendszer közti hasonlóságokról és arról, milyen kapcsolatban vannak Szörényi Leventével.
Stabil, biztos és kiszámítható költségvetésnek nevezte a veszprémit a város polgármestere a tervezetet tárgyaló csütörtöki közgyűlésen. A költségvetést 11 igen, 3 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadta a testület. Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-Kdnp) elmondta, hogy a költségvetés főösszege 50 milliárd forint, ennyiből gazdálkodik idé
Újabb politikai és jogi nyomás nehezedik a világ legnagyobb kriptotőzsdéjére. Richard Blumenthal demokrata szenátor előzetes vizsgálatot indított a Binance ellen, miután sajtóértesülések szerint a platformon keresztül 1,7 milliárd dollárnyi tranzakció juthatott el iráni kötődésű szereplőkhöz, valamint az orosz szankciókat megkerülő olajkereskedelmi
Kijevben az idei tél nemcsak a mínusz húsz fokos hidegről szólt, hanem a sötétségről és a bizonytalanságról is, mivel az orosz hadsereg hónapok óta támadja Ukrajna energiahálózatát, és lakóházak ezrei maradnak napokra vagy akár hetekre fűtés és áram nélkül.
Ideiglenesen felfüggesztette a Berlin melletti gyárban tartott munkaügyi egyeztetés kapcsán kialakult vitáját a Tesla és a német IG Metall szakszervezet – közölte az érdekképviselet csütörtökön.
Ha gyakran utazol rövid távokra, könnyen megtelhet a bőrönd, és stresszessé válhat a pakolás - így spórolhatsz helyet és stresszt minden kiruccanásnál.
A Mark Zuckerberg vezette Meta 2026 második felében stablecoin-alapú fizetési megoldás bevezetését tervezi, külső szolgáltató bevonásával – írja a CoinDesk. A vállalat a tervek szerint új digitális pénztárcát is integrál a rendszerbe. Három, az ügyet ismerő forrás szerint a Meta az év második felének elején indítaná el a stablecoin-integrációt, ame
Legyünk teljesen őszinték: szó sincs arról, hogy a loaferek ideje lejárt volna. Ezek az időtlen, kifinomult darabok továbbra is biztos alapjai maradnak a gardróbnak. Ami azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy a divatvilág bennfentesei mostanában nem feltétlenül újabb és újabb pár loafert vesznek fel a kívánságlistájukra. Elég csak rápillantani, milyen c
Csökkent a BUX-index csütörtökön, és a vezető részvények árfolyamai is, a Magyar Telekom kivételével. A vállalat szerdán tette közzé beszámolóját, a befektetők erre reagáltak.
24 évet szolgált az amerikai légierőnél az a Gerald Brown, aki az aktív szolgálata után még oktató is volt. 2023-ban Kínába ment, hogy ott helyi pilótákat képezzen ki.
Egy generációt határoztak meg a korai Playstation Gran Turismo játékok, szóval talán nyugodtan példálózhatok vele. Emlékszünk még a játék egyik leggyorsabb autójára? A vörös, Pikes Peak hegyi felfutóra épített Suzuki Escudora, ami csak Monster névre hallgatott a köztudatban? Szerintem mindenki tudatába beleégett ez az autó, hiszen korszakában sorra
A londoni Southend Repülőtér is csatlakozott azokhoz a brit repülőterekhez, ahol megszűnt a nagyjából két évtizede bevezetett, 100 milliliteres folyadékszabály. Az új ellenőrzőrendszer mellett a kézipoggyászban akár 2 literes kiszerelésű folyadékokat is át lehet vinni a biztonsági ellenőrzésen.
Az Apple a szövetségi bírósághoz fordult, hogy utasítsa el azt a csoportos keresetet, amely szerint a vállalat két rendben is megtévesztette befektetőit. A részvényesek azt állítják, hogy a cég egyrészt eltúlozta a Siri hangasszisztens mesterségesintelligencia-képességeit, másrészt csupán a látszatát keltette annak, hogy betartja az App Store jutal
Megtartotta második értekezletét és újabb intézkedésekről döntött a kritikus infrastruktúra védelmének megerősítésére összehívott egyeztető törzs – jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Bloomberg értesülései szerint az Államadósság Kezelő Központ zártkörű értékesítés keretében 1,2 milliárd dollár értékben adott el további, 2035 szeptemberében lejáró dollárkötvényeket. A sorozat eredeti kibocsátási összege 1 milliárd dollár volt, így az állomány 2,2 milliárd dollárra emelkedett.
Meghan Markle és Harry herceg nemrég Jordániába utaztak, az egyik hivatalos látogatásuk alkalmával pedig a hercegné egy isteni szettben mutatkozott a publikum előtt.