Megjelent a IV. Károly Emlékkönyv című kötet. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiadásában olvasható, később digitális könyvként is elérhető, tudományos igényű, reprezentatív kiadványt csütörtökön mutatták be Budapesten. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a IV. Károly Emlékkönyv ünnepélyes bemutatóján kiemelte: IV. Károly annak a két világnak a ha
Minimális mozgással nyitott az amerikai tőzsde csütörtökön: a legnagyobb mozgás a techrészvényeknél volt, de a Nasdaq is csak 0,21 százalékkal esett vissza. Az európai gáztőzsdén viszont nagyot csökkent az ár, és a Brent olaj hordónkénti ára is 70 dollár alá esett.
Az Átlátszó tett közzé két felvételt az SK Battery komáromi üzemében történt detonációkról. A cég szerint engedélyezett tesztről van szó, de a hatóságok és a kormányhivatal még nem reagáltak.
A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az e
Stephen Hawking, a 8 évvel ezelőtt elhunyt világhírű fizikus bikinire vetkőzött ápolónők társaságában látható azon a fotón, ami az amerikai igazságügyi minisztérium által év elején nyilvánosságra hozott Epstein-aktákból került elő. A felvétel körülményeivel kapcsolatban viszont egyre csak sokasodtak a találgatások - egészen mostanáig.
A Budapesti Corvinus Egyetem kutatócsoportja a média mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos narratíváinak és a MI jövőjéről alkotott várakozások kölcsönhatását elemezte.
Az április 12-i országgyűlési választás előtt a TikTok is fokozott üzemmódba kapcsol: dedikált szakértői csapatot és új eszközöket vet be a félretájékoztatás visszaszorítására.
49,9 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Mobilredfox Kft.-re. A mobiltelefon tokok és tartozékok forgalmazására specializálódott vállalkozás akciótartási gyakorlatában rendszerszintű hiányosságok mutatkoztak. A cég elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
A Green Factory cégcsoport stratégiai döntést hozott a hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében. A vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítv
Persze, hogy nem működnek a szankciók, hiszen vígan bizniszelnek az oroszokkal, és most kaptak egy 12 ezer milliárd dolláros ajánlatot is Moszkvától – kesereg az Euromaidan.
Az idén már 3300 fészek várja a gólyákat az E.ON áramhálózatán. A vállalat 70 új gólyafészek telepítésével, 80 meglévő fészek újjáépítésével, 250 villanyoszlop madárbaráttá alakításával és Győr környékén 8,5 kilométeres madárvédelmi beruházással teszi biztonságosabbá a madarak fészkelését – közölte az E.ON Hungária Csoport.
Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
A kormányfő egy friss videóban mutatta meg, hogyan fogadták a kecskeméti autógyárban, ahol mérföldkőhöz érkezett az üzem: elérte az ötezres magyar dolgozói létszámot.
A jelentés szerint a csoport a negyedik negyedévben 13,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami 7 százalékkal marad el 2024 ugyanezen időszakához képest. Adózott vesztesége 3,4 milliárd forint lett, szemben az előző évi 11,2 milliárd forint nyereséggel. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) tavaly csoportszinten 6,78
Az élet küzdelmeire is felkészít a Bátrak Ligája – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke csütörtökön, a versenysorozat abonyi állomásán. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség díjkiosztó rendezvényén elmondta, azzal a céllal hozták létre 2017-ben a szövetséget, hogy minél több magyar fiatalt megszólítsanak és honvédelmi jellegű aka
A párkapcsolat az egyik legmélyebb emberi szükségletünk. Kapcsolódni akarunk, megosztani az életünket valakivel, biztonságban érezni magunkat egy másik ember mellett. De mi történik akkor, ha nem maga a társ válik fontossá – hanem az az érzés, hogy valakihez tartozunk?