Három nő, három különböző ország és történet. A közös bennük, hogy fontos döntés előtt állnak mind. A kérdés csak az: mennyire lehetnek ezekben szabadok? Kritika Nagy Borbála Mambo Maternica című filmjéről.
A K&H Csoport az egymást követő harmadik évben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review "Legjobb Digitális Bank Magyarországon" díját. Az indoklásban a K&H digitális pénzügyek terén játszott kiemelkedő szerepét hangsúlyozták, különös tekintettel az innovatív és egyben ügyfélközpontú fejlesztésekre.
Forrong a Távol-Kelet, miután az újdonsült japán miniszterelnök a korábbiaknál nyíltabban állt ki Tajvan mellett. Kína azóta válogatott eszközökkel próbálja móresre tanítani Takaicsit, aki viszont egy friss kétharmados győzelemmel a háta mögött felbátorodhat.
Magyar Péter videójában egy sofőr állítja, hogy a gyár előre tudott az ellenőrzésről. Ezért kellett titokban elvitetniük a veszélyes anyagot több Pest megyei raktárba. A miniszter most közölte, hogy a hatóságok már rajta vannak az ügyön.
Környezetvédelmi kampányt indított a világ egyik legismertebb pornóoldala, amellyel ökológiai lábnyomunk csökkentésére buzdít. A kezdeményezést azonban sokan inkább imázsjavító lépésnek tartják a korábbi botrányok árnyékában.
A héten lezajlott az idei első Portfolio Investment Day konferencia, ahol számos érdekes téma előkerült. Az ellátogatók megtudhatták, hogy mibe érdemes fektetni a mosatni piaci helyzetben. Volt szó a makrogazdasági kilátásokról, OTP-ről, magyar tőzsdéről, emellett pedig meghívott szakértőink azt is megosztották, hogy a piac mely szegmenseiben, ille
Pár napon belül kétszer is elemezte az esélyeket a kormányfő. Értékelése alapján a Fidesz lényegében a kistelepülések és a munkások pártja lett, és sorsdöntő lesz, hogy az amúgy nem politizáló munkásokat meg tudják-e most szólítani.
A Gallup friss felmérése szerint a legtöbb nyugat-európai országban elképesztően magas, gyakran 50-70 százalékot is meghaladó az elutasítottsága Donald Trumpnak, miközben Magyarország az EUn belül a második legkedvezőbb megítélést mutatja. A kontinens politikai térképén így éles kontraszt rajzolódik ki Kelet és Nyugat között.
Hogyan lehet irodalmi formába önteni a hétköznapjaink kisebb-nagyobb történéseit? És mi különbözteti meg az önáltatást a bölcs belátástól? Grecsó Krisztián kötetbemutatóján jártunk.
A brüsszeli Általános Ügyek Tanácsán vett részt Navracsics Tibor, és arról is beszélt, hogy Magyarország nem fogadja el a következő hétéves uniós költségvetés tervezett szerkezetét.
A magyar e-kereskedelmi piac az elmúlt évek viharai után stabilizálódni látszik, azonban a webshopok profitmarzsát egy újabb, egyre növekvő teher fenyegeti: a dráguló logisztika. A vásárlók elvárásai az egekben vannak; az ingyenes, de legalábbis villámgyors és maximálisan rugalmas szállítást ma már alapvetésnek tekintik. Hogyan lehet ezt kigazdálko
A nemzeti petíció arról szól, hogy mondjunk nemet a háború és az ukrán állam finanszírozására, arról szól, hogy nem fizetünk! – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra csütörtökön feltöltött videónyilatkozatában.