Az uniós intézmények vezetői közös nyilatkozatban biztosították támogatásukról Ukrajnát, az Európai Parlament pedig határozatban állt ki az ukrán nép mellett, miközben Orbán Viktort többen is árulónak bélyegezték. A nagy többséggel elfogadott EP-álláspontot egyetlen magyar képviselő sem támogatta, ami egyértelműen jelzi a magyarországi kampányidősz
A barcelonai tesztek után és az első bahreini gyakorlás során több pilóta is kritizálta a 2026-os szabályokat, elsősorban a vezetésre és így a versenyzés képére gyakorolt hatása miatt. Aggodalmuk középpontjában az energiamenedzsment és a taktikázás szerepének a növekedése állt. A leghangosabb bírálatot Max Verstappen és Fernando Alonso fogalmazta m
Tóth Alex, a Bournemouth játékosa olyan videóbeszélgetést folytatott Orbán Viktorral, ami miatt több kérdés is felmerül a közelgő választásokkal kapcsolatban.
25 millió dolláros befektetési kört zárt a Turbine, továbblépnek a rákkutatás területéről, és hamarosan egy top tízes gyógyszercéggel kötnek partnerséget.
Fordulatot vesz az időjárás: a borongós órák után egyre több helyen tér vissza a napsütés, de a derült ég csalóka lehet. Az éjszakai lehűlés ugyanis több helyen fagyot hozhat, miközben napközben enyhébb arcát mutatja az idő.
Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az autóiparban még fiatalnak számító kínai XPeng és a Volkswagen Group, amelynek értelmében a német óriásvállalat licenceli a startup legmodernebb okosvezetési technológiáját
Az elmúlt években egyre több gazdálkodó szembesül azzal, hogy a hagyományos tápanyag-utánpótlás költségei folyamatosan emelkednek, miközben számos termőhelyen romlik a termésbiztonság. Ennek hatására a szakmai előadásokban is egyre hangsúlyosabban jelenik meg az a kérdés, miként mérsékelhető az inputanyag-felhasználás úgy, hogy közben a gazdálkodás
Egyik napról a másikra elküldték a Budapesti Közművek (BKM) belső ellenőrzési osztályának munkatársainak jelentős részét, és a feladatot egy külső cég veheti át – erről írt Vitézy Dávid a Facebookon. A bejegyzéshez egy videó részletet is mellékelt a beszerzési bizottság üléséről, ahol az ügy szintén napirendre került.
Az EU vezetői biztosították Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy rendelkeznek az eszközökkel az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel feloldásához. Többek között Orbán Viktornak is üzentek.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a hazai bankrendszer konszolidációja miatt csak öt nagybank maradhat Magyarországon. Most megszólalt több pénzintézet is, így reagáltak a miniszter szavaira.
A boltok polcain sorakoznak a zacskóban kapható, előre reszelt sajtok, ami jó választásnak tűnhet amikor a rohanós hétköznapokon főznünk kell. Hiszen miután megvettük csak fel kell bontani, és rászórni az adott ételre.Gyors, kényelmes, és nincs vele semmilyen macera. Azonban akad néhány kevésbé ismert hátrányuk is, ami miatt érdemes inkább hagyomán
Egy arizonai benzinkút eladója azt állítja, hogy megnyerte a 12,8 millió dolláros főnyereményt – a munkáltatója viszont nem hajlandó kifizetni az összeget. A különös ügy már bíróság előtt van, és a döntés akár precedenst is teremthet. A tét óriási: több mint 12 millió dollár, azaz közel 4,5 milliárd forint. A kérdés egyszerűnek tűnik: kié a
Továbbra is egyetlen cégcsoporthoz futnak be a Rogán Antal felügyelete alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal szervezetfejlesztési megbízásai, a p2m-érdekeltségek négy és fél év alatt közel 20 milliárd forintnyi állami munkát gyűjtöttek be, a 2025-ös év végén kiosztott megbízások mindegyike náluk landolt.
Olyan információkat kezdtek terjeszteni orosz hátterű honlapok Iványi Gáborról, amelyek a legaljasabb, gyermekek elleni bűncselekményekkel vádolják a lelkészt. A közélet felháborodott, Molnár Áron úgy tekinti, a rezsim most érte el romlottsága legalját.
Donald Trump július 4-ig adna esélyt a békének az orosz–ukrán háborúban, ám a nyugati tisztviselők szerint egyelőre semmi nem utal arra, hogy Vlagyimir Putyin engedne a követeléseiből.
A rajongók világszerte gyászolják az amerikai rap feltörekvő csillagát, aki a Luci4 művésznéven vált ismertté. A tehetséges zenész mindössze 23 évesen hunyt el. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik. A közismert rapper, Luci4 – polgári nevén James Dear – elhunyt. A hírt az amerikai TMZ közölte. A Sun című lap információi szerint a 23 éves
Lengyelországban mélypontra került a sárgarépa ára a nagybani piacokon. Amikor már azt lehetett hinni, hogy ennél nincs lejjebb, február közepén újabb jelentős áresés keserítette el a termelőket.
Ennek a srácnak nagyon elege lehetett már az éjszakai hömpölygésből, így kamerát szerelt fel a személyzeti kabinjába, hogy megörökítse, amint a viharos tenger másodpercek alatt szétszedi a szobáját.
Az orosz hírszerző szolgálat (SVR) kedden közölte, hogy Nagy-Britannia és Franciaország atomfegyvert, és atomfegyvert szállító eszközöket akar adni Zelenszkij Ukrajnájának, s aktívan dolgozik a terv kivitelezésén – jelentette a Magyar Békekör tudósítója a hivatalos orosz tájékoztatás alapján.
Tragikus fordulatot vett az eltűnt volt polgármester ügye: a keresőkutyák egy erdős területen találták meg a január közepén eltűnt Vida József holttestét Szombathely közelében.
Az Android-telefonokon újra megjelenik egy korábban sok vitát kiváltó funkció: a hívásrögzítés. A lehetőség évekkel ezelőtt már elérhető volt, később azonban több készüléken korlátozták vagy teljesen megszüntették. Most ismét fokozatosan visszatér – de nem minden készüléken, és nem minden országban. A funkció sokak számára hasznos lehet, ugyanakkor
Súlyos következményekkel járhat a lengyel baromfiágazatra az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás. Elemzők szerint az iparág nettó nyeresége a felére eshet, a közepes méretű családi gazdaságok jelentős része pedig végleg eltűnhet a piacról - közölte a poultryworld.net.
Vádat emeltek egy szurkoló ellen Tiszakécskén, miután egy NB II-es focimeccs lefújása után rátámadt a biztonsági őrökre. A férfit végül lefogták, a bíróság pedig pénzbüntetést és sportrendezvények látogatásától való eltiltást indítványozott.
Óriáscápát videóztak Horvátország partjainál. Ez ugyan a második legnagyobb cápafaj, de nem kell tőle megijedni, hiszen kizárólag planktonokkal táplálkozik.
A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
Huszonhárom évvel ezelőtt mutatták be Magyarországon a nyolcvanas évek végén készült Csengetett, Mylord? című brit vígjátéksorozatot, amely a mai napig az egyik legnépszerűbb külföldi szériák egyike. A fanyar humorú történetből nemrég színdarab készült, amelyet a világon először az Orlai Produkciós Iroda mutathatott be. A Belvárosi Színház színpadá
Andrej Plenkovic szerint Horvátország az Adria-vezetéken keresztül hosszú távon is biztosítani tudja Magyarország és Szlovákia energiaellátását. A horvát miniszterelnök arra kérte a két ország kormányát, hogy nyugtassák meg a lakosságot: az energiabiztonság nincs veszélyben.