2026. február 23. hétfő

febr. 23
9:45
Ezt a friss adatot sem tehetik a kirakatba (Azenpenzem)
Tavaly az utolsó negyedévében sem igazán szépített a beruházások statisztikája. A KSH frissen közzétett adata szerint a nemzetgazdasági beruházások teljesítménye a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Csúnyább szám is akad azonban.
febr. 23
9:45
"A lányom egyetlen pohár limoncello után meghalt" (Ripost)
Bárkivel előfordulhat.
febr. 23
9:45
Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton (Player)
Az északi ország dominálta a téli olimpiát.
febr. 23
9:45
Megnéztük Lovas Rozi és Molnár Áron thrillerét és nem mertünk egyedül hazamenni utána (Glamour)
Vannak olyan történetek, amikben annyira elmerül az ember lánya, hogy még akkor is szövögeti magában, amikor már réges-régen elhagyta a mozitermet. Talán azért, mert aktuális, talán azért, mert így dolgozza fel a saját félelmeit, de mindenképpen azért, mert olyan mélységekbe menően mesélték el neki, hogy nem hagyja nyugodni a gondolat és a tükör, a
febr. 23
9:45
Iq és Eq után itt az Aq – Tudod egyáltalán, mi az? (Life)
Az Iq és Eq mellett ma már az alkalmazkodóképesség (Aq) is döntő. A reziliencia segít, hogy a változások közepette is talpon maradjunk.
febr. 23
9:45
Miközben nem csitul az ukrajnai háború, nyílik az olló Orbán és Magyar között – a kormányfő embere pedig fontos tárgyalásra ment (Mandiner)
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink vasárnap.
febr. 23
9:45
Országos toborzó körútra indult a HungaroControl (Autószektor)
Az ötállomásos körúton aktív légiforgalmi irányítók és a toborzásért felelős szakemberek várják az érdeklődőket, átfogó képet adva a hivatás mindennapjairól, a jelentkezés feltételeiről, a kiválasztási folyamatról, valamint az ősszel induló képzés felépítéséről. Azok a látogatók, akik felkeresik a HungaroControl standját, kötetlen beszélgetésen teh
febr. 23
9:45
7500 járatot töröltek, évek óta nem látott viharra figyelmeztetnek, elképesztő a káosz az Egyesült Államokban (Roadster)
2017 óra nem adtak ki olyan figyelmeztetést, mint most.
febr. 23
9:45
Orbán Viktor szerint Zelenszkijnek tudnia kell, Magyarország támadásával csak veszíthet (vasárnap.hu)
Kampány ide, kampány oda, az ukrán olajblokád ma mindent felülír. Az elmúlt napokban a magyar kormány minden erejével azon dolgozott, hogy kezelni tudjuk a helyzetet, amit a Barátság kőolajvezeték lezárásával okozott Zelenszkij elnök – közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. Orbán Viktort azt írta, Magyarország üzemanyag ellátását siker
febr. 23
9:45
A frekvenciaváltós (Vsd) kompresszorok új korszaka (Gyártástrend)
Hogyan formálja át az ipari hatékonyságot az Atlas Copco technológiai forradalma?
febr. 23
9:45
7 apró divattrükk, amitől frissebbnek tűnsz tavasszal (Bien)
Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de hatékony divattrükköt, amelyeknek köszönhetően frissebbnek tűnhetsz az új évszakban.
febr. 23
9:45
Íme, miért ne igyál kávét zabpehely evése közben (Lender)
A zabpehely évtizedek óta alapélelmiszernek számít sok dán háztartásban. Ezek az apró szemek tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rosttal, amelyek segítenek abban, hogy napközben egyenletes maradjon az energiaszintünk, és támogatják a szív- és érrendszer egészségét is. Különösen ismert a béta-glükán tartalmáról; s ez egy olyan rostfajta,
febr. 23
9:45
Előfizetés nélkül lehet venni vagy kölcsönözni az Amazon Prime Video-n produkciókat (Médiapiac)
Új lehetőséggel rukkolt elő az Amazon Prime Video. A streaming szolgáltatás olyan funkciót biztosít, amelyen keresztül venni vagy kölcsönözni is lehet filmeket és sorozatokat, előfizetés nélkül.
febr. 23
9:47
Valósággal kilőtt ez a magyar részvény! (Portfolio)
Jelentős forgalom mellett kilőtt ma az Appeninn részvénye, egy pénteki bejelentésre reagálnak a befektetők.
febr. 23
9:47
Veszélyben a profit? Kongatják a vészharangot a szőlőimportőrök (Agroinform)
A 40-50%-os indiai visszaesés és a dél-afrikai túlkínálat satuba fogta a piacot – elmondjuk, hol szakadhat meg az értékesítési lánc.
febr. 23
9:49
Kompenzációt kapnak a pedagógusok: egyszeri többletjuttatás érkezik márciusban (Portfolio)
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár egy a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy a kormány korábbi vállalásának megfelelően márciusban egyszeri többletjuttatást kapnak a pedagógusok még a választások előtt – írja az Eduline.
febr. 23
9:51
Ezúttal Hongkongban dőlt a lé, Pest álmoskás (Menedzsment Fórum)
Ázsiában több helyen szünnep van, de Hongkong nem laszált.
febr. 23
9:51
Az Egyik csata a másik után nyerte a legtöbb díjat a BAFTA 79. gáláján (FilmHu)
Paul Thomas Anderson akcióvígjátéka, az Egyik csata a másik után (One Battle After Another) lett a legjobb film a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján. A legnagyobb meglepetés a férfi főszereplők kategóriájában született.
febr. 23
9:51
Halálos gyalogosgázolás Pécsen: tolató kocsi ütötte el Erzsi nénit (Metropol)
Az autó tolatás közben gázolt el az asszonyt.
febr. 23
9:51
Súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd a Magyarországon is aktív német autóipari cég (Portfolio)
Súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd a világ harmadik legnagyobb autóipari beszállítója, a ZF. Az évtized végéig több mint 13 milliárd eurónyi refinanszírozási kötelezettséggel kell szembenéznie, miközben átszabja elektromos mobilitási stratégiáját és igyekszik csökkenteni adósságállományát - jelentette a Bloomberg.
febr. 23
9:51
Törékeny a földgáz piaca – Európát csak egy dolog mentette meg a télen (vg.hu)
Elárasztotta az amerikai LNG a világpiacot, amit főként az európai kereslet szívott fel.
febr. 23
9:51
Kasza Tibi száját ez botrányos szó hagyta el, élő adásban égett be A Nagy Duett zsűrije (Promotions)
Vasárnap este került képernyőre A Nagy Duett második adása, melyet Liptai Claudia lánya, Gesztesi Panka és Kovács Áron indított el. De ami ezután történt az arcpirító.
febr. 23
9:51
Egy ukrajnai kávézóból rángatták ki, majd a frontra vitték (Magyar Hírlap)
Kíméletlenül erőszakosak az ukrán sorozótisztek.
febr. 23
9:51
Díjazták a kiemelkedő üzletembereket (MMonline)
A Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján. A nemzetközi piacokon is sikerrel terjeszkedő befektetési csoport alapító tulajdonosa és vezetője a verseny globális döntőjében is képviselni fogja hazánkat. A független bírálóbizottság hat különdíjat is átadott Magyarország példamutató vá
febr. 23
9:51
Rakétával és rengeteg drónnal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg (Demokrata)
A csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak a lakosság körében.
febr. 23
9:51
Magyar Péter felkészíthette a jelöltjeit a vereségre (Demokrata)
Magyar Péter állítólag arra is felkészítette a jelölteket, hogy egy esetleges választási vereség esetén ő nem marad Magyarországon
febr. 23
9:51
Remek érv az alkoholizmus mellett – így fogadták Mundruczó Kornél új filmjét Berlinben (Mandiner)
Úgy tűnik, hogy az egyébként kiváló magyar rendezőnek ezúttal nem sikerült lehengerlő drámát alkotnia.
febr. 23
9:51
Sajátjai leplezték le Zelenszkij durva tervét a Barátság kőolajvezeték megtámadásáról (Magyar Nemzet)
Az ukrán elnök célja, hogy a kialakult ellátási káosz közepette egy számára kedvező jelöltet válasszanak meg Magyar Péter személyében.
febr. 23
9:51
Vágujhelyi Ferenc: Ai is segíti a Nav-ot a csalárd adózók kiszűrésében (Üzletem)
A Nav 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát; a csalárd adózók gyors kiszűrését mesterséges intelligencia alapú elemzési modellek is segítik – tájékoztatott Vágujhelyi Ferenc, a Nav elnöke.
febr. 23
9:51
Káosz és lángok Mexikóban a keresett drogbáró megölése után (Telex)
Az is kiderült azóta, hogy az Egyesült Államok is hozzájárult El Mencho elfogásához.
febr. 23
9:51
Drámai fordulat az időjárásban: napsütés után lecsap az eső és a viharos szél, estére dermesztő lehűlés jön (naphire.hu)
A napsütést gyorsan felhők, eső és akár zivatarok válthatják fel, miközben többfelé viharossá fokozódik a szél. Estére az időjárás hűvösebb lesz, több helyen közel fagypontig zuhanhat a hőmérséklet.
febr. 23
9:51
Rendszeres hüvelyi fertőzések: miért alakulnak ki, hogyan tud segíteni az orvos? (EgészségKalauz)
A kezdetben ártalmatlannak tűnő tünetek – enyhe viszketés, szokatlan folyás, kellemetlen szag – idővel rendszeressé válhatnak, és egyre nagyobb bizonytalanságot, kényelmetlenséget okoznak a mindennapokban.
febr. 23
9:51
Hazánk még mentes a kiemelt zárlati növénykárosítótól, a megelőzéshez viszont nagy szigor és fegyelem kell (Magro)
A Xyllela fastidiosa növénykárosító baktérium egyelőre nincs jelen Magyarországon, a behurcolás kockázata azonban továbbra is magas
febr. 23
9:51
Itt a dízel-reneszánsz: váratlant lépett az Opel és a Peugeot gyártója (Haszon.hu)
A Stellantis autóipari óriás stratégiai fordulatot hajtott végre, és az elektromos átállás közepette ismét szélesíti dízelkínálatát az európai piacon. A döntés hátterében az elektromos autók iránti kereslet megtorpanása és a vásárlók valós igényei állnak.
febr. 23
9:51
Visszalép Szabó Szabolcs a Budapest 9-es körzetben, nem indul az országgyűlési választáson (Kontroll.hu)
Szabó Szabolcs bejelentette, hogy nem indul a következő országgyűlési választáson Budapest 9. számú egyéni választókerületében, mert az aláírásgyűjtés során szerzett tapasztalatai alapján nem lát esélyt a győzelemre. A háromszoros egyéni győztes képviselő jelölőszervezet hiányára is hivatkozott, és arra kérte a választókat, olyan jelöltet támogassa
febr. 23
9:53
"A megállapodás az megállapodás" – a helyzet tisztázását várja az EU Trumptól az új vámok belengetése után (Telex)
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság múlt héten mondta ki, hogy az elnöknek nem volt joga kivetni a vámokat tavaly áprilisban, erre Trump új vámokkal válaszolt.
febr. 23
9:57
Az elmúlt évtized legnagyobb vihara csapott le New York körül, 40 millióan érintettek (Infostart)
Az ítéletidő miatt New Yorkban utazási tilalmat hirdettek ki, már mintegy 9000 repülőjáratot töröltek és több száz késik az extrém időjárási körülmények miatt. Várhatóan a partvidéken lesznek a legzordabbak a körülmények, a Rhode Island-i lakosokat arra kérték, maradjanak otthon.
febr. 23
9:57
"Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy szétveri a fejem" – A román edzője megalázta a Puskás-díjas Zsóri Dánielt (Blikk)
Durva megaláztatásról beszélt Zsóri Dániel, aki a téli átigazolási szezonban hazatért az UTA Aradtól a másodosztályú Kozármislenyhez. A Puskás-díjas labdarúgóval a román edzője a csapattársai előtt üvöltözött. A magyar támadó elmondása szerint Adrian Mihalcea olyasmiért is húzta a száját, amiért nem lett volna oka.
febr. 23
9:57
A Béketanács rávilágított a különbségre: pragmatikus válaszok a tehetetlen nemzetközi szervezetek helyett (HírTV)
Új korszak kezdődött a világpolitikában a washingtoni Béketanács megalakulásával.
febr. 23
9:57
Menczer Tamás: Zelenszkij megtámadta a Barátság kőolajvezetéket (Demokrata)
Ez egy újabb ukrán támadás a magyar energiabiztonság ellen.
febr. 23
9:57
Nagyon nagy bajban van Ukrajna: telibe talált Putyin ballisztikus rakétája (Mandiner)
Iszonyú támadás vette kezdetét.
febr. 23
9:57
Ez durva! Így trükköznek a csirkemellel a boltokban (ÉrdekesMagazin)
Régóta keringenek hírek arról, hogy egyes élelmiszergyártók különféle trükkökkel próbálnak több pénzt kicsalni a vásárlókból. A skála a megtévesztő BIO-címkéktől kezdve a festékkel színezett zöldségekig terjed, de sajnos a húsiparban is gyakoriak a visszaélések. A gyanús gyógyszerszag vagy a mesterségesen feljavított szín mellett van egy módszer, a
febr. 23
9:57
Hatalmasat buktak ezek a termelők: itt még a támogatás sem segít (Agrárszektor)
Az Egyesült Államok mezőgazdasága továbbra is komoly gazdasági kihívásokkal néz szembe, ezért az U.S. Department of Agriculture (Usda) a héten összesen 12 milliárd dollár értékű állami támogatást kezd kiosztani a termelők számára. A döntést a washingtoni régióban megrendezett éves szakmai fórumon védték meg a tárca vezetői és közgazdászai, hangsúly
febr. 23
9:59
Áll a bál a női kézilabda-válogatottnál, Fodor Csenge újra üzent a kapitánynak (Blikk)
Megszólalt a múlt héten a válogatotti meghívót visszautasító Fodor Csenge. A Győr kézilabdacsapatának szélsője egyértelműen kijelentette, addig nem szerepel a nemzeti csapatban, ameddig Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány. Arról is beszélt, hogy sokat jelent számára a győri szurkolók támogatása.
febr. 23
9:59
Magyar Péter pártcsaládja újabb lendületet adna az orosz–ukrán háborúnak (Mandiner)
A rendkívüli plenárisra benyújtott javaslat a háborús infrastruktúra megerősítését célozza.
febr. 23
10:03
Vasárnapig fizetni kell, már egy napos késedelem is következményekkel jár (Piac és Profit)
Március 1-je nem csupán a lakásbiztosítási kampány kezdetét jelenti, de sokakat érintő szigorú határidő a gépjármű-tulajdonosok számára is: annak a mintegy 70 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendezniük esedékes díjré
febr. 23
10:03
Meghalt Bodolai István (Blikk)
Egy nappal a 70. születésnapja után elhunyt Eger labdarúgócsapatának egykori kiváló kapusa, Bodolai István. A Bodi becenévre hallgató játékos két alkalommal is feljutott az élvonalba az egri együttessel. Pályája végére 47 NB I-es, 420 NB II-es és 200 NB III-as mérkőzés állt a neve mellett.
febr. 23
10:03
A nap kérdése: átalányadózó egyéni vállalkozónak nincs szja-köteles jövedelme – igénybe veheti a tb-járulékból a családi kedvezményt? (Adózóna)
Ha egy átalányadózó egyéni vállalkozónak nem keletkezik szja-köteles jövedelme, igénybe veheti-e a tb-járulékból a családi kedvezményt? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre Széles Imre társadalombiztosítási szakértő válaszolt.
febr. 23
10:03
Újabb vámháború jöhet? Az EU kemény üzenetet küldött Trumpnak (Pénzcentrum)
Az Európai Bizottság felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartsa magát a tavaly kötött kereskedelmi megállapodáshoz, miután Donald Trump ideiglenes, majd megemelt általános vámot jelentett be a bírósági döntést követően - írta a Reuters.
febr. 23
10:03
Nem működik megfelelően a májad, ha ezeket tapasztalod a testeden (Femcafe)
A máj egy kiemelten fontos szerv, mégsem fordítunk rá akkora figyelmet, mint kellene.

Keresés