Hétről hétre milliók követik a kis Punch történetét. A mindössze hét hónapos japán makákó azután került a figyelem középpontjába, hogy anyja elutasította, ő pedig egy plüss orangutánba kapaszkodva próbált vigaszt találni.
Lotfi-Schadi Réka nem hagyományos módon lett divattervező, viszont elmondása szerint, ha kigondolt valamit, azt meg is csinálta, és mivel szívét-lelkét beleadta, a lehetőségek jöttek maguktól. Így nőtte ki magát a Lozar magyar márka is. Rékával, a márka alapító-tervezőjével beszélgettünk.
Utolsó frissítés: 2026-02-22 A tavasz elején sokan kapkodnak a drága vitaminok után. Pedig két filléres magyar alapélelmiszer is képes látványosan támogatni az immunrendszert. Megérkezik a tavasz, és vele együtt az immunrendszerünk támogatásának igénye is. Ha úgy érzed, ideje lemondani a méregdrága vitaminokról, a megoldás sokkal közelebb van, mint
Az Európai Unió döntése alapján emelkedik a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető járművek megengedett legnagyobb össztömege. A korábbi 3500 kilogrammos határ 4250 kilogrammra nő. A módosítást a technológiai fejlődés indokolja, mivel az elektromos járművek akkumulátorai jelentős pluszsúlyt jelentenek. A könnyítés azonban nem mindenkire vonatkozik.
A moldovai állami állategészségügyi felügyeleti szerv (Ansa) tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó baromfi behozatalára, miután metronidazol nyomait találták egy már leszállított termékcsomagban, a jelentések szerint takarmányban. A tilalom bevezetését követően a moldovai szupermarketláncok megtagadták az országba már behozott ukrán baromfi át
Mivel a tavaly nyáron hangoztatott négyötödös parlamenti többség helyett már maga a párelnök-miniszterelnök is egyre kisebb fideszes frakciót vizionál, a kormánypártok úgy egyszerűsítették le a választási kampányuk jelmondatát, hogy "Orbán Viktor vagy a halál" - írja véleménycikkében munkatársunk a szombati "háborúellenes" DPK-nagygyűlésen történte
Egy igazán komoly kihívás áll előtted, hiszen ez a zsenik kvíze, amelyen csak a legkiválóbbak tudnak 6 pont felett teljesíteni. A feladatsor a zenei hangszerektől a történelmi korszakokon át a kémiáig terjed, így valóban széleskörű tudásra lesz szükséged a sikerhez. A kémia nagy úttörőinek munkásságát elevenítjük fel, amikor arra keressük a választ
Kellemes szellemi frissítőt nyújt ez a mai napi agykarbantartó feladatsor. A sokszínű témakörök miatt elég sokfelé kell figyelned a megoldás során. Ezen a nehéz teszten már az öt eltalált kérdés is csodás eredménynek számít. Fókuszálj, és mutasd meg, mit tudsz! Az európai történelem egyik leghíresebb és legbefolyásosabb uralkodóját, a Napkirályt id
Nem kell ma megváltani a világot, azonban ha látni akarjuk terveink megvalósulását, nem toporoghatunk egy helyben. A napi horoszkóp elrugdos minket a célig.
Feszültségből ezúttal sem volt hiány A Nagy Duett színpadán. Curtis az első élő show-ban még Stohl Andrásnak szúrt oda egy pikáns megjegyzéssel, amikor Kiara Lordra tett csípős megjegyzést az idei Nagy Ő jelenlétében. Majd most a második adásban sem fogta vissza magát, és ezúttal a Bódi tesók irányába lőtt el egy éles poént a rapper.
A kukákban turkál, és nőket követ egy férfi Veszprémben – erről írtak többen is egy internetes csoportban. Sokan rettegnek a fantomtól, aki mások szerint zsákkal és zseblámpával járja a várost, és belevilágít a nők szemébe.
Azonosították azt a férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel hatolt be Donald Trump kaliforniai birtokára. A támadót lelőtték, az FBI lezárta a területet, nagy erőkkel folyik a nyomozás. Képgaléria a helyszínről.
A hónap elején igazolt magyar válogatott, Redzic Damir megszerezte első gólját a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatában. A listavezető Salzburg az osztrák bajnokság huszadik fordulójában, vasárnap 5–1-re nyert a Linzer ASK otthonában.
kutatóknak sikerült jelentősen javítotani a nátrium-ion akkumulátorok teljesítményét azzal, hogy egy fontos elektródaanyagban meghagyták a vizet. Az áttörést a brit University of Surrey kutatócsoportja érte el, eredményeiket a rangos Journal of Materials Chemistry A folyóiratban közölték.
A legrosszabb ajándék március 8-ra: ha ezek közül akartál venni valamit, inkább menj üres kézzel. A legrosszabb nőnapi ajándék képes tönkretenni az egész estét. Kerüld el a kínos csendet, és tudd meg, mit szeretnének valójában a nők, és mit dobnak félre azonnal.
Belegondoltál már, miért pont egy gumiabroncs-gyártó mondja meg, hol a legjobb enni? Nem névrokonokról és nem is véletlen egybeesésről van szó: a Michelin-kalauz története a marketingtörténelem egyik legzseniálisabb húzása, ami eredetileg nem a fine diningról, hanem a kopó gumikról szólt.
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot-kártya olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint a tárcák többsége csak formálisan teljesítette a társadalmi egyeztetési kötelezettséget, de több minisztériumnál határidő- és eljárássértéseket is találtak.
Megérkezett a legújabb agytorna, egy klasszikus vegyes kvíz formájában, így bátran tedd próbára a tudásodat és műveltségedet ezzel a kvízzel a mai napon. A művészettörténettől kezdve a hazai földrajzon át a sportig számos témában elmerülhetsz, hogy frissen tartsd a memóriádat. A mindennapi élet apró részleteire is érdemes odafigyelni, amit mi sem b
Egy rendkívül izgalmas vegyes kvíz vár rád ezen a gyönyörű napon. A történelmi és irodalmi feladványok komoly kihívás elé állítják a játékosokat. Tényleg a legműveltebbek közé tartozol, ha a nyolc kérdésből legalább hét sikerül. Szedd össze minden tudásodat a kiváló eredményhez! A történelem viharos évszázadaiban a legendás hadvezér, Napóleon első
Különleges televíziós hetekkel köszönti a századik születésnapját ünneplő David Attenborough-t a BBC – jelentette be a brit közmédia. A legendás természetfilmes május 8-án tölti be 100. életévét, amelyet új és klasszikus műsorokkal ünnepelnek.
A legtöbb szülő számára a gyermek mindig gyermek marad, akkor is, ha már felnőtt, dolgozik, párkapcsolatban él vagy saját családot alapít. A szeretet, az aggódás és a segíteni akarás természetes érzések, amelyek az életkor ellenére is mindig dolgoznak egy szülőben.
A magas koleszterinszint körül rengeteg tanács, tiltólista és gyors megoldást ígérő információ kering. Valójában mennyivel csökkenthető az LDL-koleszterinszint pusztán étrendi változtatással? És vajon mindenkinél elegendő-e ez az út?
Orosz születésű, honosított páros vitte volna a magyar zászlót a milánói–cortinai téli olimpia záróünnepségén: Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei, akik az orosz válogatott háború miatti kizárása után magyar színekben futottak be, és páros műkorcsolyában elért 4. helyükkel a magyar csapat legjobb eredményét hozták. Lapértesülés szerint azonban a Fi
Tökéletes választás a szellemi edzéshez ez az új agykarbantartó kvíz. A széleskörű kérdések a földrajztól a vallásig minden fontosabb területet lefednek. Gyakorlatilag profi vagy, ha sikerül elérned a nyolcvan százalékos eredményt a feladatokon. Lássuk, mennyire vagy tájékozott a világ dolgaiban! A modern turisztika egyik legismertebb szimbólumát,
Maradandót alkotott a Nagy Duett vadonatúj évadában Fekete Pákó és mestere, Komonyi Zsuzsi. A második élő adásban már tűkön ülve várta a zsűri és a közönség is, hogy színpadra álljon az ikonikus páros. Ezúttal az UFO-együttes Szerelemdoktor című klasszikusát énekelték, előtte viszont a kulisszák mögül üzent a ma esti sztárvendégnek Fekete Pákó: nem
A magyar női kard egyik meghatározó alakja, szerénysége és önmagán végzett folyamatos munkája mellett a versenypályán is kiemelkedik. Szűcs Luca eredményei inspirálóak, miközben a mindennapokban tudatosan építi belső egyensúlyát, példát mutat kitartásból, önazonosságból és belső erőből. A sportolót a gyönyörű Adria-palotában fotóztuk.
Sokan csak akkor figyelnek oda a lábukra, amikor már fáj. Pedig a lábfej nap mint nap hatalmas terhelést visel el – testsúlyunkat hordozza, tompítja az ütődéseket, és alapja a stabil járásnak. Ha itt alakul ki probléma, az az egész mozgásláncra hatással lehet. Mik a lábfej fájdalom leggyakoribb okai és hogyan segíthet a gyógytorna?
A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesz egyértelműen hazudott a szombaton leadott ajánlásaik számáról. Kiderült ugyanis, hogy a Nemzeti Választási Iroda nem adott ki olyan adatokat, amire a kormánypárti politikusok hivatkoztak.
Molnár Áronék új podcastet indítanak, amely várhatóan nem finomkodik majd a közéleti témákkal. A Magyarország kedvenc reggeli műsora humorral és szókimondó stílusban reagálhat a napi politikára – és könnyen lehet, hogy az egyik legizgalmasabb új szereplője lesz a választási hajrának.
Mindannyian ugyanazt akarjuk: szeretni és szeretve lenni, mégis előfordul, hogy a nők és a férfiak másképpen kötődnek, máshogy fejezik ki vágyaikat, érzéseiket, és természetesen másképp reagálnak egyes helyzetekre. Rády Eszter pszichológussal a női és férfi kötődés közti különbségről, és ezen különbségek kiegyenlítéséről beszélgettünk.
Sokan a remegést tartják a Parkinson-kór legfontosabb figyelmeztető jelének, de egyes tünetek jóval korábban jelezhetik a problémát. Ezek többnyire nem is kapcsolódnak a mozgászavarhoz.
A Franfurter Allgemeine Zeitung azt fejtegette egy cikkében, hogy Orbán Viktor vajon meddig menne el a hatalma megtartása érdekében, ha veszít az áprilisi parlamenti választáson.
Új szakaszába lépett a hazai palackvisszaváltási rendszer: február közepén Szegeden átadták az első, zsákos beöntésre alkalmas REpont automatát az Auchan áruházban, a Zápor úton.
A Nagy Duett második adásában 9 páros állhatott színpadra a külföldi sztárvendéggel felturbózott zsűri elé, de közülük csak 8-an juthattak tovább a következő élő show-ba. Mutatjuk, melyik duó milyen produkcióval kápráztatta el - vagy éppen sokkolta - a nézőket, és azt is, kinek kellett búcsúznia.
Megérkezik és átvonul az ország felett a ciklon hidegfrontja: eső, zápor, sőt zivatar, erős, viharos szelek is várhatók! A hatások nyugatról keletre terjednek, és nem kímélik a frontérzékenyeket.
Miközben a Tisza és a Fidesz képviselőjelöltjei közül már többeket is nyilvántartásba vett a Nemzeti Választási Iroda, a kisebb pártoknak egyelőre még nem sikerült leadni az induláshoz szükséges aláírásokat. A Kutyapárt még egyetlen helyen sem gyűjtötte össze az 500 ajánlást, a DK-nak is csak egy körzetben sikerült a vasárnap délutáni adatok szerin
Az immunterápiák az elmúlt évtizedben forradalmasították a daganatos betegségek kezelését, ám a klinikai tapasztalatok szerint egyes betegek kiemelkedően jól reagálnak ezekre a kezelésekre, míg másoknál szinte nincs hatás. Ezt a jelenséget régóta kutatják, és korábban elsősorban a daganatok „mutációs terhelésére”, azaz a felhalmozódott mutációk men
Irán kész új engedményeket tenni atomprogramja ügyében az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon, amennyiben Washington enyhíti a gazdasági szankciókat, és elismeri Teherán jogát a békés célú urándúsításhoz – értesült a Reuters egy magas rangú iráni tisztviselőtől.