A mezőgazdasági károk mérséklése érdekében a mezei pocok elleni védekezést minél előbb el kell kezdenie a gazdálkodóknak. A kémiai készítmények felhasználása azonban nagy körültekintést igényel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Elhalasztotta a washingtoni kereskedelmi tárgyalásokat India, miután az amerikai vámpolitika gyökeres fordulatot vett a hétvégén. A felek a kialakult helyzet értékelése után egyeztetnek majd egy új időpontról - számolt be a Cnbc.
Sára 2008-ban csatlakozott a Turul-Sas Lovagrendhez – akkor még nem tudta, mivel jár ez. Az információk szerint a fiatal lányt körülbelül tíz éven át érzelmileg, szexuálisan és fizikailag is bántalmazhatta a rendet alapító történelemtanár, akiről Nagybányán már régóta keringtek pletykák.
A magyar főváros baloldali főpolgármestere és Erzsébetváros DK-s vezetője örömmel hunyászkodtak meg Ukrajna budapesti nagykövete előtt. Niedermüller Péter azt is kijelentette, támogatják Ukrajna mielőbbi uniós csatlakozását.
Ez komoly könnyebbséget jelent a márka számára, hiszen eddig 20,7%-os extra vám terhelte az autót a 10%-os általános importvám mellett. A döntés nemcsak a Tavascan versenyképességét erősíti az európai piacon, hanem precedenst is teremthet más gyártók számára, akik kínai gyártású elektromos modellekkel vannak jelen az EU-ban. A döntés egy különmegá
Neveltetésünk és oktatásunk mellett a születési képletünk is nagy befolyást gyakorol a személyiségünkre – állítják az asztrológusok. Az Astrofame szakértői most arra vállalkoztak, hogy sorba állítsák a csillagjegyeket aszerint, kik a legudvariasabbak és kik azok, akik a durvábbak közé tartoznak. Lássuk, te hányadik helyen landolsz ezen az udvariass
A randizás világában sokszor hajlamosak vagyunk a saját hibáinkra fókuszálni, miközben nem vesszük észre azokat a mérgező mintákat, amelyek lassan, szinte láthatatlanul rombolják az önbizalmunkat és a kapcsolatainkat. Most ezek közül mutatunk hatot.
A marketing alkotó szakma – ha nem csupán annak nevezzük, hanem annak is gyakoroljuk. De mit jelent ez valójában? Mit kezdünk a felelősséggel, a bizalommal, és azzal a térrel, amelyet minden megszólalásunkkal formálunk?
Az MSZP-s képviselő szerint a szavazatok harmadolódnak a Budapest 08-as kerületben közte, a fideszes Tarnai Richárd és a tiszás Virágh Gabriella között. Győzelme a taktikai szavazókon múlhat.
Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget két, a szíriai hadsereg személyzetét célzó támadásért Észak- és Kelet-Szíriában. A militáns szervezet egyúttal jelezte, hogy új szakaszba lépett az ország vezetése elleni műveleteiben.
A jövő héten a februári kamatdöntő ülését tartja a jegybank, és adatokban gazdag hét következik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) heti publikációs naptára szerint: a turisztikai szálláshelyek és a munkaerőpiac januári adatait, a beruházások tavalyi negyedik negyedéves számait, valamint az ipari termelői árak januári statisztikáit közlik a héten
Új fügebokrot szeretnél növeszteni, de halvány lila fogalmad sincs róla, hogy merre, és legfőképp, hogy hogyna kezdj bele? Nos, eláruljuk, hogy nem szükséges csak ezért egy teljes csemetét vásárolnod, bőven elég, ha a saját kertedben lévőt szaporítod. A füge gyorsan nő, és nagyon keveset kell vele vesződni, így ideális választás lehet bármely kiske
Az emberi testben hét csakra található, melyek meghatározott energiaközpontokhoz kapcsolódnak és a gerinc mentén, egészen a fej tetejéig helyezkednek el. Mindegyik csakra az emberi test és szellem különböző funkcióit szolgálja, melyekből most választhatsz egyet.
Amikor otthonában még akkor is hűvös marad az idő, amikor a maximumon fűt, érdemes megnézni, honnan érkezik a hideg levegő. Érdemes elsőként az ablakok környékén keresni, ugyanis ezeken keresztül szökik meg általában a hő. Az ablakok szigetelésére sok praktikus megoldás létezik, de ezek nagy része sok pénzbe kerül. Van azonban egy egyszerű módszer,
Az Apple kiadta az iOS és az iPadOS legújabb fejlesztői béta verzióját, amely jelentős előrelépést hoz az üzenetküldés biztonságában és a célzott támadások elleni védekezésben. A frissítés központjában a végponttól végpontig terjedő titkosítás (E2EE) és a fejlett memóriavédelmi technológiák állnak.
A mikrobiom-menedzsment révén a gazdálkodók új lehetőségeket fedezhetnek fel az állatok egészségének, termelékenységének és jóllétének javításában, miközben csökkenthetik a környezeti terhelést és az állatgyógyászati költségeket.
Az Ázsia Expressz sztárja a TV2 Mokkában beszélt a gyógyíthatatlan betegségéről, ami miatt kórházba került. De mi váltja ki a rohamokat, amik a légzését is leállíthatják?
A fluktuációt gyakran számokban mérik és egy cég életében tényleg fontos, hogy hányan mentek el, mennyibe került ez, mennyi idő pótolni őket. Azonban érdemes időt szánni arra is, hogy mi történik a maradókkal. Ritkábban beszélünk arról, mi történik velük. Az elkötelezett munkatársak akkor is továbbviszik a projekteket, betanítják az újakat, ha köz
Washingtonból üzent a volt brit nagykövet: a Közel-Kelet konfliktusainak hátteréről, az Ensz Izraellel szembeni elfogultságáról, Irán szerepéről és Európa iszlamizációs kihívásairól. Kemény állítások Gázáról, a Hamászról és az EU jövőjéről.
Sokkoló és izgalmas a Channing Tatum főszereplésével készült Josephine. Beth de Araújo filmje a Sundance után a Berlinale utolsó előtti napján, a versenyprogramban mutatkozott be, és könnyedén helyet talált magának az idei fesztivál legerősebb alkotásai között.
Bácsmegi Gábor múzeumigazgató pénteken az MTI-nek elmondta, a felújítás elsősorban a műemléki épületrész homlokzatát érintette, kicserélték az intézmény nevét jelző betűket a timpanon alatti részen, ahogyan a főbejárati ajtót és a benti fogadópultot is. Emellett áthelyezték a kerítést.