Januárban azt közölte az adóforintokból finanszírozott közmédia, hogy kiegyensúlyozottak lesznek a kampányban. Aztán jött az állampárt békéscsabai turnéállomása, és egy végtelenített Orbán-show.
Robbanásközeli fejlemény a nemzetközi utalási piacon: friss értesülések szerint az XRP egyre mélyebben beépül a globális pénzügyi infrastruktúrába, és a Swift modernizált fizetési rendszerében is szerepet kap. Ha az információk helytállóak, az áttörést jelenthet az intézményi adoptáció és a valós blokklánc-használat terén.
Ehhez a gyártási kapacitások növelésére van szükség - jelezte Nagy Norbert, a KIA Motors Hungary elnöke, példaként említve az egyesült államokbeli, koreai gyárak fejlesztését, az üzbegisztáni és kazahsztáni gyárépítést, valamint a nemrég Indiában és Mexikóban átadott gyártóhelyeket. Újabb európai telephely kialakítása nincs napirenden, jegyezte meg
Autópályán közlekedve a legtöbb sofőr a traffipaxoktól tart, pedig nem csupán a túl nagy tempó jelenthet problémát. A másik véglet, az indokolatlanul lassú haladás is szabályszegésnek számít, sőt komoly bírságot vonhat maga után.
Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Nézzük meg, melyik három csillagjegy lesz az, akik tavasszal átlépik saját határaikat és jelentős előrelépést érhetnek el az életük különböző területein.
Vannak napok, amelyek sorsfordítóak, és vannak napok, amelyek egyszerűen csak... könnyűek. A horoszkóp szerint 2026. február 22., ez a különleges vasárnap az utóbbi kategóriába tartozik. Három csillagjegy számára ezen a napon ér véget egy hosszú, kimerítő belső csata, hogy átadja helyét a megérdemelt nyugalomnak.
Az átlagosnál enyhébb, de csapadékos tavaszra számíthatunk Magyarországon olvasható a Klímapolitikai Intézet előrejelzésében, elemzésében. Az intézet vezető kutatója szerint ugyanakkor a mezőgazdaságnak a következő évtizedekben nemcsak az aszállyal kell szembenéznie, hanem a tavaszi fagyok okozta problémákkal is - olvasható az Infostart oldalán.
A munkahelyi wellbeingről sokáig úgy lehetett beszélni, mint "jólléti gesztusról". 2026-ban ez a nézet egyre kevésbé áll meg. Nem azért, mert a jó szándék eltűnt, hanem mert a dolgozói egészség láthatóan beleíródik a vállalati működésbe, vagyis a munkaképességbe, a terhelhetőségbe, a koncentrációba, a hibázásba, a hiányzásba és végső soron a megtar
Szingapúr diákjai messze a világ előtt járnak természettudományból, miközben Magyarország eredménye alig haladja meg az OECD-átlagot - derült ki a legfrissebb PISA-felmérésből. A háromévente publikált rangsor nem csupán az iskolák teljesítményéről szól, hanem arról is, mely országok alapozzák meg tudással a jövőbeli innovációt és gazdasági növekedé
Egyre több gyerek fordul Ai chatbotokhoz, hogy megosszák aggályaikat és érzéseiket – olyan dolgokat is, amelyeket szüleiknek, tanáraiknak vagy barátaiknak nem mondanának el.
Napjainkra a kriptovaluták a globális pénzügyi rendszer szerves részét teszik ki, miután a milliárdos intézményi alapok mellett már különböző kormányok és vállalatok is felismerték a bennük rejlő lehetőséget. Ez azonban nem volt mindig így: a drogkereskedelem és a sötét web már a Bitcoin születésekor is világkorát élte, és konkrétan a 2011-ben, Ros
Dánia "teljes készültségi" stratégiát indít útjára annak érdekében, hogy megerősítse az országot az esetleges háborúk, hibrid támadások vagy természeti katasztrófák ellen - jelentette be Torsten Schack Pedersen, a szociális biztonságért és megelőzésért felelős miniszter pénteken.
Hatalmas felháborodást váltott ki a budapesti Fidesz által közzétett AI-kampányvideó, amelyben egy kislány apjának kivégzésével riogatnak. A felvételt többen élesen bírálták.
A 2026-os választások közeledtével ismét a kiskereskedelem került a gazdasági és politikai viták fókuszába Magyarországon. A különadók, az árstop és az árrésstop jövője nemcsak az ágazat szereplőit foglalkoztatja, hanem közvetlenül hat a bolti árakra, a kínálatra és a vásárlói élményre is. A szakmai megszólalók szerint a jelenlegi szabályozási körn
Pécset is megsuhintotta 1956 szele, de a harcok súlypontja itt a Mecsek erdősége volt, ahol a Láthatatlanoknak nevezett szabadcsapatok csaptak össze a Vörös Hadsereggel, és az országban a legtovább tartottak ki. Két ötvenhatos túlélő visszaemlékezései alapján elevenítjük fel a mecseki gerillaharc történetét.
A 90-es évek letisztult eleganciája ismét reflektorfénybe került, és egyre többen nyúlnak vissza Carolyn Bessette Kennedy időtlen stílusához inspirációért. A minimalista, mégis kifinomult öltözködés ma ugyanolyan frissnek hat, mint évtizedekkel ezelőtt. Mutatjuk, hogyan építsük be a ruhatárunkba ezt az egyszerű, mégis karakteres irányt.
Feltehetően egy hibásan végrehajtott szívtranszplantáció következtében meghalt szombaton egy kétéves kisfiú Olaszországban, a hatóságok súlyos gondatlanság gyanújával vizsgálatot indítottak a szervátültetést végző csapat hat tagja ellen.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Európai Parlament kereskedelmi bizottságának elnöke kezdeményezi az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás ratifikációs folyamatának felfüggesztését. A lépés addig tartana, amíg Washington nem ad egyértelmű válaszokat kereskedelempolitikai irányelveivel kapcsolatban - írta a Bloomberg.
Bár egyre markánsabb társadalmi igény mutatkozik az apák aktív részvételére a gyermeknevelésben, Magyarországon a szabályozási környezet és az anyagi kényszerek továbbra is a hagyományos családmodellt konzerválják. Míg Európa számos országában kiterjedt kvóták és nagyvonalú juttatások ösztönzik a férfiak otthonmaradását, nálunk az apaszabadság mért
Több jegynél felgyorsul a kreativitás, máshol lassabb, de biztos rendeződés látszik. A héten apró megoldások és bensőséges felismerések bontakoznak ki.