A hatóság kéri, hogy amennyiben valaki vásárolt a termékből, vigye vissza a vásárlás helyére. A terméket bontott vagy bontatlan állapotban, blokk nélkül is visszaveszik.
Nem sikerült jól az elmúlt 2 mérkőzése a Fradinak, az NB1-ben és az Európa-ligában is kikaptak. Most pedig nyalogatják a sebeiket, a szurkolók viszont fejeket követelnek.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint 2025 decemberében bruttó 789 200, illetve nettó 548 900 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete.
Törökország középső régiójában, Kayseri mellett egy új, geotermikus energiával fűtött üvegház kezdte meg működését a W Agro Park területén, amely évente mintegy 2500 tonna frisspiaci paradicsom termelésére képes. A 40 ezer m²-es létesítményt kifejezetten az európai piacokra, exportorientált termelésre optimalizálták.
Az APostLab utómunka workshopja várja azokat a producereket és filmes szakembereket, akik szeretnék jobban átlátni és tudatosabban irányítani az utómunka kreatív és gyártási folyamatait egy folyamatosan változó filmes környezetben.
Az egyik ingatlanszakértő úgy gondolta, hogy megtalálta a vevőjelöltek számára a tökéletes ingatlant, azonban a bemutató végén elárult összeg hallatán a házaspár sokkot kapott.
Kiss Kriszta élete egyik legnagyobb fordulatát egy váratlan munkahelyvesztés hozta el, amely kezdetben teljesen lesokkolta. A Nagy Ő győztese ma már 47 évesen fitneszversenyzőként éli mindennapjait, miközben a sport és a tudatos életmód révén nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megerősödött. Áprilisban újra színpadra áll, hogy megmérettesse magát
Az éjszaka folyamán leesett nagy mennyiségű hó és az erős szél miatti hóátfúvás nehezíti a közlekedést Sopronban és környékén, több helyen autók akadtak el, faágak szakadtak le és fák dőltek ki.
A Szabadság tér ’56 február 28-tól szombatonként 17:50-től látható az M5-ön, a vetítést pedig február 23-tól a Szilánkok a forradalomról című miniepizódok vezetik fel, minden este 20:50-től a Dunán.
A külügyminisztérium egy friss törvényre hivatkozva megtagadta a képviselő adatigénylését. Hadházy nem is tudja tovább vinni az ügyet, mivel a Kúria korábbi iránymutatásában az áll, hogy amire a kormány azt mondja, hogy sérti a külpolitikai érdekeit, azt a bíróságok nem írhatják felül.
Az amerikai elnök utasítást adott a védelmi minisztériumnak a földönkívüli élettel és az azonosítatlan légi jelenségekkel kapcsolatos kormányzati dokumentumok azonosítására és teljes körű nyilvánosságra hozatalára.
Szombattól, február 21-től ismét változnak az árak a magyarországi töltőállomásokon, miután a Mol módosította a gázolaj nagykereskedelmi árát. Míg a 95-ös benzin ára változatlan marad, a dízel literenként 3 forinttal drágul. A Holtankoljak.hu adatai szerint ezzel a lépéssel tovább nyílik az árolló: a hétvégétől már átlagosan 15 forintnyi különbség
Az éjszaka folyamán leesett nagy mennyiségű hó és az erős szél miatti hóátfúvás nehezíti a közlekedést Sopronban és környékén, több helyen autók akadtak el, faágak szakadtak le és fák dőltek ki.
A Topmodell leszek! hosszú éveken át a reality- és tehetségkutató műfaj egyik meghatározó műsora volt, amely a modellkedés rejtelmeibe vezette be a nézőket. Bár a show generációkat inspirált és szórakoztatott, olyan helyzetek és megjegyzések is előfordultak, amelyek ma már elképzelhetetlenek lennének: testszégyenítés, traumatikus fotózások és kénye
A Mávinform szerint Vas, Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyék számos településén nem közlekednek az autóbuszok, más járatok pedig jelentős késéssel járnak, ezért azt javasolják, csak az induljon útnak akinek feltétlenül szükséges.
A stroke megelőzéséhez a legfontosabb az egészséges életvitel és a fennálló krónikus betegségek kezelése. A megfelelő rizikónyökkentési terv kialakításához elengedhetetlen a rendszeres szűrés és a kockázati tényezők azonosítása.