A NASA a Starliner 2024-es próbarepülését a legsúlyosabb, "Type A" kategóriába sorolta, miután a műszaki hibák mellett a laza felügyelet és a gyenge koordináció is veszélyes döntésekhez vezetett.
Több százezer amerikai autótulajdonos véleménye alapján állt össze az idei megbízhatósági lista a Consumer Reports szervezetnél. Verhetetlenek a japán márkák, élen a Toyota.
Friedrich Merz a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián arról beszélt, hogy Emmanuel Macronnal már folytattak megbeszéléseket az európai nukleáris elrettentésről.
A K&H dinamikus növekedése minden üzletágában és ügyfélbázisát tekintve is folytatódott. A Bank hitelállománya egy év alatt 10 százalékkal nőtt, ismét meghaladva a bankszektor átlagát. A betétállomány 6 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban.A K&H Bank 2025-ben 132 milliárd forint nettó nyereséget ért el, és 100 milliárd forint bank- és extrap
Ahogy arra számítani lehet a korábbi adatokból, ellentmondásos évet zárt a lakásépítési piac. A friss adatok szerint 2025-ben összesen alig több mint 12 ezer új lakás épült, ami 9,3 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a kiadott lakásépítési engedélyek száma 37 százalékkal 28 ezer fölé nőtt.
Szándékos emberölés gyanújával hat gyanúsított ellen indult eljárás csütörtök este a franciaországi nacionalista aktivista halála ügyében, egy radikális baloldali nemzetgyűlési képviselő parlamenti asszisztensét, Jacques-Élie Favrot-t pedig bűnrészességgel vádolta meg a lyoni ügyészség. Öt férfi és két nő ellen indult eljárás, 20 és 26 év közöttiek
Az amerikai gazdák 2026-ban várhatóan növelik a szójabab vetésterületét, miközben csökkentik a kukoricáét – derül ki az amerikai agrártárca friss előrejelzéséből. A döntés hátterében a gyenge terményárak, a globális túlkínálat és a változó exportkilátások állnak, miközben a termelési volumen továbbra is történelmi szinten maradhat.
Donald Trump 15 napos ultimátumot adott Iránnak, Teherán válaszcsapásra készül, a befektetők pedig menekítik a pénzüket. Eközben az Emírségek dollármilliókat kaszál, elképesztő méretű titkos Bitcoin-tartalék lapul az arab sejkek kezében. Miközben a világ a Közel-Keletre figyel, és a háború árnyéka vetül a régióra Donald Trump legújabb ultimátuma mi
A Magyar Nemzeti Bank visszavonta az Energy-Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét. A társaság hónapok óta nem teljesítette az MNB felhívásait, határozati kötelezéseit, nem fizette be a kiszabott bírságokat, és nem nyújt adatokat a Központi Hitelinformációs Rendszernek sem - közölte az MNB.
A férfinek már a lakásba belépéskor is feltűnt, hogy minden helyiségben gyanús csend honol, de akkor lepődött meg igazán, amikor benyitott a hálószobába.
Megszűnnek a tünetek, fellélegzünk – aztán pár hét múlva kezdődik minden elölről. A visszatérő bakteriális vaginózis (Bv) nem a test kudarca, hanem annak a jele, hogy a finoman hangolt rendszerünkben valami nincs rendben. A hüvelyflóra egyensúlyát nem mindig lehet egyszeri beavatkozással helyreállítani – de a működését megérthetjük és támogathatjuk
Fontosnak tartjuk hangoztatni, hogy ételt nem dobunk kukába. A hűtőben lapuló maradékokat tovább lehet alkotni és kreatív fogásokat varázsolni belőlük. Most megmutatjuk nektek, hogyan tudjátok a maradék ételt „újrahasznosítani” és ízekben egészen új szintre emelni.
A Magyar Nemzeti Bank visszavonta az Energy-Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét. A társaság hónapok óta nem teljesítette az MNB felhívásait, határozati kötelezéseit, nem fizette be a kiszabott bírságokat, és nem nyújt adatokat a Központi Hitelinformációs Rendszernek sem.
Dulin Metta édesapja már nem él, ám a TV2 sztárja most megrendítő részleteket osztott meg a kapcsolatukról. Metta állítása szerint az édesapja bántalmazta őt, volt, hogy olyan súlyosan megverte, hogy elvesztette az eszméletét.
Rendkívüli havazás bénította meg Ausztriát, ami nemcsak a légi közlekedésben, hanem az utakon is súlyos fennakadásokat okozott. A bécsi repülőteret, Schwechatot péntek reggel ideiglenesen le kellett zárni a zord téli időjárás miatt, ami jelentős késéseket és járattörléseket eredményezett. Az osztrák főváros körüli autópályákon is kaotikus a helyzet
Sallói Dániel az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő Toronto FC csapatában folytatja pályafutását. A 29 éves támadó eddigi klubja, a Sporting Kansas City négy részletben megközelítőleg 1,3 millió dollárt kap majd a kanadai együttestől az üzlet során, bizonyos feltételek teljesülése esetén.
Hófúvás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegye egyes járásaira a HungaroMet Nonprofit Zrt. péntek reggel. Veszélyjelzésükben azt írták, az érintett járásokban a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
Négy éve áll háborúban egymással Oroszország és Ukrajna. Négy éve tart az értelmetlen, milliók életét kioltó és szétziláló konfliktus. A Tények műsorvezetője most hangosan kimondta, minden pontosan úgy történik, ahogyan azt Orbán Viktor a kezdetekkor megjósolta. Fegyverekkel és euró milliárdokkal ezt a háborút nem lehet lezárni.
A rendőrség hajnalban rontott olyan polgárokra, akik azt merték írni egy kommentben, hogy "Annalena Baerbock a valaha volt legrosszabb külügyminiszter".
Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a 76-os főúton, Bagod felől Zalaegerszeg irányába tartó busz a havas, latyakos úton az erős oldalszél miatt borult az árokba. A járművön a sofőrrel együtt tizenketten tartózkodtak. Ketten súlyos, tízen pedig könnyű sérüléseket szenvedtek, a mentők valamennyiüket