Megjött a beígért mediterrán ciklon, február 20-ra az ország nyugati és déli részét már vastag hótakaró borítja. A pénteki időjárás ráadásul tovább ronthat a helyzeten: a prognózisok szerint újabb csapadék, erős szél és helyenként hófúvás is jöhet.
Vadonatúj fotók készültek a 76 esztendős Cybill Shepherdről Los Angeles-i sétája közben, a felvételek alapján pedig biztos, hogy első pillantásra nem fogsz hinni a szemednek.
Fidesz a hivatalos kampányidőszak előtt tette közzé a katona kivégzését mutató AI-videóját a Facebookon. Az időzítés miatt jelenleg sem a reklám-, sem a választási, sem a médiahatóság nem tud eljárni ellene.
A gésákkal kapcsolatban a mai napig számos félreértés kering a köztudatban. Sokan prostituáltakként tekintenek rájuk, mások Japán oszlopos szimbólumaiként látják őket. Az 1997-ben megjelent Egy gésa emlékiratai című bestseller és 2005-ös filmadaptációja hatalmas érdeklődést keltett a szakma iránt, ám a gésák maguk gyakran idegenkednek attól a képtő
Mintegy 265 millió forintot hagyott a német AfD pártra egy Hévízen élő férfi. A szélsőjobboldali párt pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy nem az volt az egyetlen jövedelmező hagyaték. A párt vagyona 2024-ben meghaladta a 40 millió eurót.
A Forma-1 aktuális világbajnoka, Lando Norris szakított modell barátnőjével, Margarida Corceiróval – tudta meg a The Sun. A 26 éves brit ász a hírt egy beszélgetés során árulta el, amikor Carlos Sainz Jr. pilótával csevegett. Egész Anglia meg az F1-es világ most azt találgatja, mi történhetett a párral.
Olivier Assayas legújabb rendezése, A Kreml mágusa című politikai thriller egy kitalált karakteren keresztül mutatja be a Szovjetunió utolsó éveit, az Orosz Föderáció viharos kezdetét és a fiatal Vlagyimir Putyin hatalomra kerülését.
A technológiai forradalom korában is a bankrendszer maradt a gazdaság egyik legfontosabb tartópillére. Miközben a befektetők figyelme gyakran a mesterséges intelligencia- és techrészvényekre irányul, a pénzügyi szektor – különösen a bankok – stabil értéket és osztaléknövekedési potenciált kínálhatnak. Egy kiemelt banki ETF most különösen érdekes cé
András Mountbatten-Windsort, a korábbi herceget őrizetbe vették hivatali visszaélés gyanúja miatt – erősítette meg a Thames Valley-i rendőrség. A hatvanas éveiben járó férfit február 19-én tartóztatták le, és jelenleg is rendőrségi őrizetben van.
A zordra fordult téli időjárás miatt péntek reggel ideiglenesen leállt a bécsi repülőtér működése, és az osztrák főváros körüli A21-es autópályát is lezárták.
Visszatért a kemény tél Ausztriába, ahol az időjárás miatt ideiglenesen le kellett zárni a bécsi repteret, valamint az osztrák főváros körüli A21-es autópályát is lezárták.
Egyetlen orvos kérdése több ezer gyermek sorsát változtatta meg. Az ólomgyerekek története arra emlékeztet, hogy a bátorság sokszor nem látványos, hanem kitartó és csendes.
Szombaton hat csillagjegynek különösen feszült napja lehet, és jobb, ha felkészülnek a kisebb buktatókra. Nem arról van szó, hogy minden összeomlik, inkább arról, hogy az apró problémák most könnyen láncreakciót indíthatnak el. Ha most tervezel fontos lépést, érdemes két percet rászánni arra, hogy átgondold a lehetséges következményeket. Az asztrol
Miközben az ország keleti felén ónos eső nehezíti a közlekedést, Sopronban már havazik: a mediterrán ciklon miatt a nyugati régiót fehér takaró borítja. A helyiek számtalan fotót osztottak meg a hófehér tájról. A csapadékos, hideg idő miatt a meteorológiai szolgálat péntek éjfélig figyelmeztetést adott ki, a csúszós utak pedig mindenkit veszélyezte
A kormány a stratégiai nyersolajkészletek jelentős részéhez hozzányúl, miután leálltak a Barátság kőolajvezetéken keresztüli szállítások. A Magyar Közlönyben közzétett rendelet értelmében 250 ezer tonna nyersolajat szabadítanak fel a biztonsági tartalékokból a hazai és regionális üzemanyag-ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében. A lépés há
A zordra fordult téli időjárás miatt péntek reggel ideiglenesen leállt a bécsi repülőtér működése, és az osztrák főváros körüli A21-es autópályát is lezárták - közölték a helyi hatóságok.
Szerda délután, a békéscsabai tagkórházban hirdették ki az idei „Legkiválóbb ápolójelölt” verseny eredményeit. A legjobbnak a 2025-ös évhez hasonlóan a Kecskeméten tanuló Orsós Izabella bizonyult, aki elmondta, jövőre már biztosan nem ő nyer, mert hamarosan befejezi középiskolai tanulmányait. Vincze Gábor, a programot szervező Gál Ferenc Egyetem gy
Új, mesterséges intelligenciával támogatott platformot és megoldásokat mutatott be a Schneider Electric globális tanácsadó üzletága, az SE Advisory Services. A Resource Advisor+ új korszakot hoz az energiafelhasználási és fenntarthatósági adatok hasznosításában.
Dr. Kovács Patrikot, a VOSZ társelnökét egyhangúlag választotta igazgatósági tagnak a Business at OECD (BIAC) közgyűlése Párizsban. A BIAC az OECD hivatalos gazdasági tanácsadó testülete, amely a világgazdaság 65 százalékát képviseli. Kovács Patrik korábban a KKV Bizottság elnökeként mintegy 10 millió vállalkozás érdekeit képviselte globális szinte
Az Auchan hétéves stratégiai programmal rázza fel a magyar piacot: mind a 19 hazai hipermarketét modernizálja, 2027-től pedig kisméretű, lakótelepi üzletekkel terjeszkedik tovább. A cél a friss áruk dominanciája és az AI-vezérelt, 24 órás automatizált átvétel, amivel a vásárlók minden eddiginél gyorsabban és egyszerűbben intézhetik a napi bevásárlá