A fiatalokat igencsak foglalkoztatja a lakásvásárlás gondolata, ám nem szokványos és semmiképp sem könnyű huszonévesen megvenni az első ingatlant. Pap Dorci most közösségi oldalán számolt be a hírről, miszerint élete óriási mérföldkőhöz érkezett: mindössze 24 évesen megvette első saját lakását.
Erősebben indul az év a Boeingnél, mint az Airbusnál a megrendelések és az átadott gépek számát tekintve is, az amerikai repülőgépgyártó a kilábalás jeleit mutatja a válságos évek után után, miközben az Airbus ma reggel közzétett 2026-os tervei kisebb csalódást okoztak a piacoknak - jelentette a Cnbc.
Csonka András a Neshama TV műsorában mesélt pályakezdő éveinek anyagi nehézségeiről és a Família Kft. sorozatban kapott gázsijáról. A színész elárulta, hogy szerződése értelmében a más munkáiból származó bevételeinek jelentős részét le kellett adnia a produkciónak, ám a külső megbízásoknak köszönhetően végül anyagilag így is jól járt.
Oroszországban jelentősen bővülhet a török importparadicsom-kvóta. A teljes éves keret 20 százalékkal, évi 600 ezer tonnára nőne a tervek szerint, és új lendületet adna a két ország közötti agrárkereskedelemnek.
Az elmúlt egy évben, de méginkább három hónapban valami megváltozott. Aki most nem figyel, az két éven belül nem fogja érteni, mi történt körülötte. Ezt a cikket azért írom, mert úgy gondolom, hogy amit látok, azt másoknak is érdemes látniuk. Erről is szó lesz március 18-ai AI in Business rendezvényünkön, ahol e cikk szerzője, Gaál Norbert is elő
A konyhaszekrényben lapuló alapanyagokból meglepően hatékony és természetes szépségápolási termékeket készíthetünk. Mutatjuk, milyen házi szépségápolási termékeket érdemes használni!
Több amerikai és nemzetközi médium értesülése szerint az Egyesült Államok hadereje készen áll egy esetleges Irán elleni katonai csapásra akár már a közeljövőben, ugyanakkor Donald Trump elnök még nem hozott végleges döntést az akcióról.
A Solana (SOL) ökoszisztéma új mérföldkőhöz érkezett: az eddig csak passzív hozamot termelő 30 milliárd dollár (kb. 12 billió Ft) értékű stakelt SOL a Jupiter Lend platform új fedezeti funkciójának köszönhetően mostantól aktív szerepet vállalhat a decentralizált pénzügyi (DeFi) piacon. A stakelt SOL a hozamtermelés mellett kölcsönök fedezeteként is
A kiberincidensek jelentik 2026-ban is a vállalatok legnagyobb üzleti kockázatát világszerte – derül ki az Allianz Kockázati Barométer (Allianz Risk Barometer) legfrissebb, 15. alkalommal elkészített felméréséből. A közel 100 ország 3300-nál is több kockázatkezelési szakértőjének véleményét összegző kutatás szerint a kibertámadások – különösen a zs
A serdülők finommotoros képességeit egyszerre alakítja a biológiai érettség és a tapasztalat, de eltérő mértékben. Egy kutatás szerint hangszeres tapasztalat nélkül a biológiai érés dominál az összetett kézmozgásokban, míg zenetanulás esetén a gyakorlás időtartama a meghatározó tényező.
Jelentős mennyiségű hó hullott le az éjszaka folyamán Romániában, ahol helyenként akár 30-50 centiméter friss hóréteg is felhalmozódott. A havazás hirtelen érkezett, aminek következtében torlódásokra és komoly fennakadásokra kell számítani.
Januárban a DataHouse előzetes adatai szerint alig több, mint 69 300 használt személygépkocsi adásvétele zajlott Magyarországon, ami 12 százalékkal marad el a tavaly januári 78 800-as szinttől.
A formula1.com beszámolója szerint a 28 éves pilóta mögött Oscar Piastri, a konstruktőrök között világbajnoki címvédő McLaren ausztrál versenyzője végzett másodikként, míg a monacói Charles Leclerc a Ferrarival harmadikként. A szerda délelőtti etap során még Leclerc volt a legjobb 1:33.739 perces körével, de aztán Russell délután 1:33.459-cel bizon
A Pest Vármegyei Főügyészség több rendbeli minősített vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozza a letartóztatását annak a gyermekorvosnak és asszisztensének, akik több esetben pénzért cserébe hamisan igazolták le a kötelező védőoltások beadását.
Mérsékelt elmozdulásokkal indul a nap az európai tőzsdéken, a BUX kis emelkedéssel indítja a kereskedést, a blue chipek vegyes elmozdulásokat mutatnak. A 4iG és a Rába ma reggel is a legjobban teljesítő papírok között van a nyitást követő percekben.
Régóta heves vitákat szül a kérdés, hogy vajon a reggeli kávé előtt vagy után kell-e sort keríteni a fogmosásra. Nos, lássuk, mit mondanak a szakértők!
A megszakítás nélküli, nyolcórás alvás viszonylag új jelenség. A történeti források szerint az emberek évszázadokon át két szakaszban pihentek éjszakánként – és ez a ritmus biológiailag ma sem idegen tőlünk.