A Citigroup bejelentette, hogy eladta oroszországi leányvállalatát a Renaissance Capitalnek, amivel teljessé vált a pénzintézet kivonulása az országból. A tranzakció a hatósági jóváhagyások megszerzését követően lezárult - írja a Reuters.
A magyar bútorvásárlási piac stabil, kiszámítható és kifejezetten tudatos: a vásárlók többsége nem impulzusból dönt, hanem előre tervez, személyesen vásárol és addig használja bútorait, amíg azok el nem használódnak. Többek között ez derül ki abból az országos, reprezentatív felmérésből, amely a JYSK megbízásából készült és a hazai bútorvásárlási é
A rendezvénysorozat negyedik állomásán szakmai konferenciával folytatódott a Horgásznapok Békéscsabán. A szerdán, a Csabaparkban megtartott eseményen Takács Árpád főispán hangsúlyozta, a kormányhivatal vadászati, halászati, halgazdálkodási hatóságként elkötelezett partnere a horgásztársadalomnak. A horgászat állandó emlékeztető az élet demokráciájá
[BODOR 90] ... az alakjait és a tájait semmihez nem fogható szabadsággal ruházza fel, indítja útjukra, hogy aztán és mintegy a mélyen morajló, de megnevezhetetlen törvényeknek alávetve, vagy azokkal dacolva jussanak valamire, valahova. – A 90 éves Bodor Ádám tiszteletére 9 napon át Bodor-novellákat olvasunk a Literán. Jánossy Lajos választását közö
A BUX volt szerdán a régió éllovasa. Pluszban zárt a Wall Street is, újra az Nvidia és az MI lett a húzóerő. Ismét felröppent az EKB-elnök idő előtti távozásának híre. Az emelkedő nemzetközi trend ellenére idehaza tovább estek a hozamok; a forint maradt 380 alatt az euróval szemben. A mai nap az euróövezetből munkaerőköltség index és fogyasztói biz
Az eddigi információk alapján a Tisza elnöke ötödmagával tartózkodott az Erzsébet körúti helyszínen és, szemben egy héttel ez előtti állításával, minden résztvevőt ismerhetett.
A következő információk a főbb szántóföldi kultúrák: kalászos gabonák, kukorica, napraforgó, repce, cirok, szója, zöldborsó, takarmányborsó, cukorrépa, burgonya, csemegekukorica, valamint szőlő és gyümölcs növényvédelmének lekérdezései után alakultak
2019 óta zajlik duális képzés a Gál Ferenc Egyetem Egészség és Szociális Tudományi Karán. A hallgatók az elméleti oktatással párhuzamosan több helyi intézménynél vállalnak munkát, ahol gyakorlati tudásukat gyarapítják. Erről adnak számot minden félévben egy műhelykonferencia keretében. Ebben az évben is konferenciával készül az Egészség és Szociáli
Nem a legendáról, nem a rendszerekről, nem a múlt dicsőségéről szól a HOBO 80 – Úton lenni boldogság című road-movie, hanem arról az emberről, aki mindig úton van – és akinek a legnagyobb ajándék az, hogy van hová hazatérnie. A Petőfi Zenei Díj Életműdíjával elismert Földes László az M2 Petőfi TV vendégeként a 80. születésnapja alkalmából készült f
Az amerikai igazságügyi minisztérium által 2026. január 30-án nyilvánosságra hozott, több mint hárommillió oldalnyi dokumentumból kiderül: a Morgan Stanley még 2019-ben is számlát nyitott Jeffrey Epstein vagyonkezelő szervezetei számára. Ez évekkel azután történt, hogy a pénzembert szexuális bűncselekmények miatt elítélték - számolt be a Reuters.
A Mol-vezér bízik benne, hogy kijöhet a rovarfehérje-üzem a csődvédelem alól. Beszélt más személyes befektetéseiről és a Barátság vezeték leállásáról is.
Egy igazán kemény dió következik, ugyanis ez a vegyes kvíz komoly kihívás elé állít mindenkit, és csak az emberek 10%-a képes mind a 8 kérdésre helyesen felelni. A kérdések megválaszolásához nemcsak lexikális tudásra, hanem a fizikai és kémiai jelenségek ismeretére is szükséged lesz, így érdemes alaposan átgondolni a válaszokat a kattintás előtt. A
Három és fél évvel a tragédia után négy ember ellen emelt vádat az ügyészség a budapesti Jókai utcai házomlás ügyében. A balesetben egy fiatal táncművész maradandó sérüléseket szenvedett, többen könnyebben megsérültek. A vádlottak egyike sem ismerte be büntetőjogi felelősségét.
Az indiai Reliance Industries és leányvállalata, a Jio 10 billió rúpia – azaz mintegy 110 milliárd dollár – értékű beruházást tervez a mesterséges intelligencia területén a következő hét év során. Hasonló témákról lesz szó március 18-ai AI in Business rendezvényünkön. Regisztráció és !
Egyre nagyobb nyomás nehezedik Nagy-Britannia bankjaia, hogy jelzáloghitel-portfóliójukban pontosan mérjék fel az árvízkockázatot, mivel az éghajlatváltozás következtében a vízkárok mértéke és gyakorisága folyamatosan növekszik. Ez nem csupán környezeti, hanem súlyos pénzügyi kérdés is, amely alapjaiban rajzolhatja át a brit ingatlanpiac dinamikájá
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) együttműködésében, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával megvalósuló "Második esély" program döntő szakaszába lépett: az állatvédelmi és reintegrációs célokat ötvöző kezdeményezés keretében a napokban sikeresen befejeződött a
Csak gyűlnek és gyűlnek a mécsesek. A Tihany felől olykor feltámadó szél belekap az apró lángocskákba, megvilágítva Fenyő Miklós impozáns nyaralóját Zamárdiban. Pedig a hangulatos Balaton-parti település, amely nyáron "telt házzal üzemel", most csendes, szinte kihalt. Mintha világjárvány lenne, kijárási tilalommal. Ám aki mégis végigsétál a kisebb-
Váratlan beszédet mondott az Egyesült Államokkal való együttműködés felé sokáig elkötelezett német kancellár, Friedrich Merz. Pártrendezvényén arról beszélt, hogy a Donald Trump által vezetett USA most elköteleződött amellett, hogy a vámokat geopolitikai fegyvernek használja, és erre megvan a joguk, de németként ők úgy hiszik, hogy az otthon beszed
Emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az amerikai tőzsdék és ma reggel a nyitva tartó ázsiai részvénypiacokon is többnyire erősödéseket látni, a dél-koreai index még új történelmi csúcsra is ment a chipgyártók vezetésével. Az európai piacokon kis esésekkel indul a kereskedés, vállalati gyorsjelentések mozgatják ma a hangulatot mai fontos makroa
A magyar társadalom közel negyede szerint a Tisza Párt győzelme esetén Magyarország háborúba sodródna – derül ki a 21 Kutatóközpont friss közösségi kutatásából.
Egy igencsak keményebb január után a február kezdte megmutatni tavasziasabb arcát. Már 14–15 Celsius-fok körüli nappali hőmérsékletek is bekopogtattak hozzánk némi napsütéssel tarkítva, amikor néhány nap múlva ismét visszarendeződött a télies idő, és úgy fest, egy ideig még kitart.