Elfyn Evans nyerte az első pénteki szakaszt a Svéd Rallyn, így összetettben is átvette a vezetést a lefulladó Oliver Solbergtől. Martins Sesks és Jon Armstrong is defekteket szedtek össze.
Kennedy a Theo Von vezette "This Past Weekend" című podcastban vendégeskedett, ahol évtizedes józan életéről, illetve korábban átélt függőségeiről mesélt.
Egy kecskeméti követőnk felfedezett egy egyszerű, de hatékony trükköt, amivel drámaian felgyorsította szobanövényei növekedését. Az eredmény szinte hihetetlen, és most te is kipróbálhatod! Fedezd fel, mit szórt a földre, hogy ilyen gyorsan beindult a növekedésük! Egy kecskeméti olvasónk szerint csak egy zacskónyi használt kávézaccot szórt a cserepe
Egyes piaci szereplők versenykorlátozó magatartása, illetve erőfölénnyel való visszaélése hozzájárulhat a vény nélkül kapható gyógyszerek magas árához. Legalábbis ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hatóság egyszerre két versenyfelügyeleti eljárást is indított, amelyekben gyógyszernagykereskedő cég, patikahálózat-üzemeltető és több gyó
A Counterpoint Research adatai szerint Kínában az okostelefonok értékesítése 23 százalékkal esett vissza 2025 januárjához képest. Ez azonban magas bázisról történt, mivel tavaly januárra esett a kínai újév, így a hozzátartozó promóciók időzítése itt éreztette hatását.
A mesterséges intelligencia körüli befektetési láz történelmi léptékű tőkebeáramlást indított el. De mi van akkor, ha a kimutatott profit egy része pusztán könyvelési döntések eredménye? Michael Burry és az IBM vezérigazgatója különböző oldalról, de ugyanarra figyelmeztet, hogy az AI-boom pénzügyi alapjai jóval törékenyebbek lehetnek, mint amit a g
A Specsavers idei Valentin-napi kampánya merész csavarral hívja fel a figyelmet a hallás egészségére. A szerelem újraélesztésének titkos fegyvereként belengetett intim eszköz leleplezése váratlan fordulatot hozott: a mesterséges intelligenciával támogatott nagy újdonság valójában egy hallókészülék. A játékos „The Relationship Aid” kampány egyszerre
A paradicsom a hazai konyha és a kiskertek egyik legfontosabb alapnövénye, amely nemcsak ízével, hanem élettani hatásaival is kiemelkedik. Bár sokan zöldségként kezelik, botanikai értelemben bogyótermésről van szó, amely rendkívül gazdag bioaktív anyagokban.
A személyautó márkák versenyét januárban a Toyota nyerte (1450 személyautó, 36,28 százalékos növekedés 2025-höz képest), a japán márka piaci részesedése 17,5 százalék, mögötte a Skoda a második (659 személyautó, 35,39 százalékos elmaradás), harmadik meglepetésre egy prémium márka, a Debrecenben is gyártó BMW (612 autó, 35,1 százalékos plusz), negye
Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal csökkent, éves összevetésben 0,2 százalékkal nőtt a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. novemberben – tájékoztatott az Eurostat.
Tedd próbára a memóriádat ezzel a kihívó retro kvízzel! Emlékezz vissza a régi idők kultikus tárgyaira és hírességeire. Készen állsz, hogy megfejtsd, hányat ismersz fel?
Február 15-én 18:55-től nyolcadik évadával érkezik A Nagy Duett, amelyben 9 páros és egy trió robbantja be az első élő show-t. Legyen szó egy ikonikus magyar slágerről, egy rap-klasszikusról vagy épp egy pop-kedvencről, a hírességek sokszínű produkciókkal próbálják majd levenni a lábukról a nézőket és az ideiglenesen öttagúvá bővülő zsűrit.
Régóta betegségek gyötörték, borzasztó körülmények közt élt, mégsem fogadott el senkitől segítséget - Pesty László, az egykori neves dokumentumfilmest hétfő óta eltűnként keresi a rendőrség. Lapunknak megszólalt a filmes volt felesége, aki utolsó találkozásukkor még gyógyszereket vitt neki.
Noha több helyen is azt írják, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobb játékosa ebben a szezonban, ám egy híres liverpooli szurkolói oldal szerint nem így van. A szerző szerint a magyar válogatott csapatkapitánya egy dologban még nem tudott társai fölé nőni. Ez viszont még nem került sokba a csapatnak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdi a külföldi utasok áfa-visszaigénylési eljárásának digitalizálását. Ennek keretében a Global Blue vállalat (GB) a CAS digitális rendszerét 2026. február 11-én telepítette, első lépésben kizárólag a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A cél a módszer kiterjesztése a szárazföldi átkelőhelyekre – te
Kétli Lando Norris, hogy a McLaren képes olyan teljesítményre, mint a csütörtöki tesztnapon leggyorsabbnak bizonyuló Ferrari vagy az elektromotorjával valamit jobban csináló Red Bull. Nyomozásba kezdtek a Mercedesszel.
Az Európai Unió Bíróságának egyik főtanácsnoka szerint jogszerűtlen volt a Magyarországnak 2023 végén feloldott 10 milliárd eurónyi uniós forrás kifizetése, ezért a döntést meg kellene semmisíteni. Orbán Viktor politikai indítékot lát az indítvány mögött.
Egy nappal Valentin-nap előtt jelent meg Dobai Aty énekes-tartalomgyártó legújabb dala, a "Szerelem Grincs", amely alaposan felkavarta a közösségi médiában a megszokott, szívecskés hangulatot. Az anti-Valentin himnusznak is nevezett szám azoknak készült, akik számára február 14. nem a romantikáról, sokkal inkább a túlzásokról, az elvárásokról vagy
Biztos te is észrevetted magadon, hogy ha belebújsz egy ruhába, az állhat csodálatosan és borzasztóan is. Ennek nem csak a fazon lehet az oka, hanem a színválasztás is, ami legalább olyan fontos. Egy jól eltalált szín üdévé, frissé és fiatalossá varázsol, míg egy kevésbé ideális választás sápaszt, öregít és megtöri a harmóniát. De honnan tudhatod,
Még el sem indult az új évad, de már most kapkodhatják a fejüket a tévénézők a Séfek Séfe új séfjének aranyköpései után. A Wolf Andrást váltó Tischler Petra amellett, hogy nagyon jól főz, a szavakkal is jól tud bánni. A zsűritag olyan kemény beszólásokkal érkezett a konyhába, hogy csak pislogunk majd a népszerű gasztroműsor új epizódjaiban.
A Citi és a Solana közös projektje elhozta a várva várt napot, amikor a digitális váltók átveszik a hatalmat. Ez a pénzügyi forradalom alapjaiban rengeti meg a globális kereskedelmet és a bankolást. Véget érhet a bürokrácia évszázados uralma? A világ egyik legnagyobb bankóriása, a Citi, szövetségre lépett a kriptovilág száguldó vonatával, a Solanáv
Az európai nyugati áramlás téli felerősödése gyorsan változó időjárást hoz Magyarországra. A hétvégi lehűlés után a jövő hét elején ismét enyhülés körvonalazódik, miközben a havazás esélye bizonytalan marad - írta meg a Weatheron Maps.
A mostoha körülmények miatt a kutyák többsége lesoványodott, elhanyagolt állapotba került, a zsúfolt helyen szervezetük legyengült, különféle kórokozókkal, parazitákkal fertőződött meg.