A szélsőséges hőmérsékletek, különösen a tartós hideg mérhetően növelik a kórházon kívüli szívmegállások kockázatát – derül ki egy friss magyar elemzésből, írja az Mti.
Ígéretes nyomra bukkantak a Szent István Király Múzeum régészei 2025-ös kutatásuk során: a Szabadbattyán és Úrhida közötti területen most előkerült 350 fémlelet mellett egy eddig ismeretlen építmény alapjait is felfedezték. Ez az épület akár egy olyan római kori villagazdaság magja is lehetett, ahol egy Seusohoz mérhető gazdagságú ember élhetett. M
A miniszterelnök Szentendrén beszélt arról, hány ember kell egy választókerület megnyeréséhez, és megnevezte azt a három embert, akik az utolsó két hónapban a Fidesz kampányarcai lesznek.
A jelentés szerint Cobaint egy vagy több támadó kényszeríthette arra, hogy halálos mennyiségű heroint vegyen be, majd öngyilkosságnak álcázták a történteket.
A Tottenham szerdán menesztette Thomas Frank vezetőedzőt. A dán tréner mindössze hét és fél hónap után távozik az angol sztárcsapat kispadjáról. Nem sokkal a bejelentés után a Ferencvárost irányító Robbie Keane-t már össze is boronáltak az észak-londoni együttessel, amelynél hosszú évekig futballozott.
Franjo von Allmen nyerte a férfi alpesisízők szuperóriás-műlesiklását a milánói-cortinai téli olimpia szerdai versenynapján, ezzel harmadik aranyérmét szerezte.
A kátyúhelyzet szinte tarthatatlan a magyar fővárosban. Már világszerte arról beszélnek, hogy járhatatlanok a hazai utak. Már nemcsak a civilek háborognak a méretes lyukak miatt, hanem a sztárok is. Egyikük egy botrányos képet közölt.
Szekszárdon nem mindennapi ítélet született: a helyi szociális központ korábbi igazgatóját öt év börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Törvényszék. A vád szerint a vezető 2022 és 2023 között több alkalommal is pénzt fogadott el idős emberek hozzátartozóitól, hogy elősegítse a gondozásra szorulók mielőbbi felvételét az idősotthonba.
A fenntarthatóságról beszélve gyakran a műanyag szívószálra, a vászontáskára vagy a fast fashionre gondolunk. Pedig a mindennapi életünk egyik legnagyobb és legláthatatlanabb környezeti hatása a digitális világban zajlik. A scrollozás (görgetés), a streaming (videós tartalmak) és az online vásárlás mind nyomot hagy a bolygón csak nem ott, ahol gond
60 milliárd eurót Ukrajna védelmének megerősítésére, 30 milliárd eurót makrofinanszírozási és költségvetési támogatásra szánnak. Ukrajnának ugyanakkor továbbra is el kell köteleznie magát a demokratikus reformok folytatása és a korrupció elleni küzdelem mellett.
Épphogy kezdett stabilizálódni a paksi bővítés körüli helyzet, máris újabb bizonytalansági tényező jelent meg a horizonton: szerdán robbant a hír, miszerint a Roszatom felbontotta a Siemens Energyvel kötött szerződését, amely a Paks II. projekt irányítástechnikai rendszereinek leszállítására vonatkozott. A döntés mögött exportengedélyezési és polit
Ránija jordán királyné ismét kitett magáért, legutóbbi hivatalos programján egy elegáns farmerszettben tűnt fel. Úgy viselte a darabot, akár egy igazi modell.
A lengyel cikk a Párhuzamos történtek első kötetét és Nádas munkásságát mutatja be az olvasónak azzal a felütéssel, hogy előfordulhat, hogy a következő Nobel-díjast olvashatják.
Habsburg Mária és II. Lajos számára rövid boldogság jutott csak osztályrészül: házasságkötésük után négy évvel Lajos elesett 1526-ban a mohácsi csatában.
A közlés alapján az ország repülőgép-üzemanyag (köznyelvben kerozin) készletei február 9-re teljesen kimerültek. A havannai José Martí Nemzetközi Repülőtér NOTAM-közleményében arról tájékoztatta a légitársaságokat, hogy 2026. február 10-től várhatóan egy hónapra leáll a Jet A-1 típusú repülőgép-üzemanyag kiszolgálása. A kubai hatóságok egyelőre nem
25 éve nem látott mélypontra estek a küldöldi francia bor- és szeszipari eladások – derült ki az ágazati szövetség friss jelentéséből. Ez komoly érvágás, mivel ezek a termékek a legfontosabb francia exportcikkek közt voltak.
A Szavazz Pólóval! (szavazzpoloval.hu) azt vizsgálja eladásokkal, vajon előrejelezhető-e az áprilisi országgyűlési választás kimenetele pusztán abból, hogy az emberek milyen politikai közösségekhez kapcsolódó pólókat és ajándéktárgyakat vásárolnak.
Az Európai Bizottság a 2028–2034-es költségvetési ciklusra a külső uniós finanszírozások és a válságkezelés nagyobb, rugalmasabb keretbe rendezését javasolja, benne kiemelt súllyal Ukrajna támogatásával. Az Európai Számvevőszék ugyanakkor arra figyelmeztet: a gyorsabb átcsoportosíthatóság, a nagy volumenű hitelezés és az új végrehajtási megoldások
Magyarországon az adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya továbbra is elmarad az Európai Unió átlagától, de a különbség már nem jelentős. Az Eurostat adatai szerint az EU-tagállamokban az adóbevételek aránya a GDP csaknem 40 százalékát teszi ki, ami némileg magasabb a magyarországi értéknél. A Niveus elemzéséből az is kiderül, melyik a legnagyobb
London és Oslo közben közös flottával és megerősített tengeri járőrözéssel védené az északi térség kritikus infrastruktúráját az oroszok ellen. Moszkva gyors ütemben növeli katonai jelenlétét ebben a régióban.