Bánffyhunyad mára megbékélni látszik a cigánypalotákkal, és – sok évtized óta először – magyar polgármesterrel az élén igyekszik megállítani az elvándorlást, legyűrni a munkanélküliséget és a kamionforgalmat.
Egy baráti találkozó során szembesültem azzal, mennyire megváltozott a világ az elmúlt években. Az életkorunk közötti különbségek új perspektívákat nyitottak meg előttem.
Növényvédőszer-maradványokat mutatott ki európai - köztük egy magyar - almában a Pan Europe nevű civil szervezet kutatása. A kutatást, és annak állításait azóta számos szakmai szervezet vitatta és utasította vissza, illetve adott ki szakmai állásfoglalást az ügy kapcsán, köztük az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) is. Drexler Dóránál, a
Januárban 79 ponton állt a Duna House keresletindexe, ami az elmúlt évtized egyik legalacsonyabb évkezdő értéke. Bár az adatok első ránézésre gyenge érdeklődést mutatnak, január végére már megérkeztek a piaci élénkülés első jelei.
Egy hétfő hajnali eset megrázta Budapestet és az egész országot: egy férfi, aki maga hívott mentőt rosszulléte miatt, életét vesztette, mire a segítség megérkezett.
Victoria, Seychelle-szigetek, 2026. február 9. – A Bitget, a világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX) ma bejelentette a The UEX Security Standard: From Proof to Protection című közös kutatási jelentésének megjelenését, amelyet a blokklánc-biztonsági vállalat BlockSeccel együtt készítettek. A jelentés egy rendszerszintű biztonsági keretrendszert
Január 10-étől már Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazással is elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) WebKincstár és MobilKincstár applikációja, így az ügyfelek még egyszerűbben, de továbbra is biztonságosan léphetnek be a kincstár online állampapír-forgalmazási felületeire – tájékoztatta a MÁK hétfőn az MTI-t.
Van egy pont az esküvőszervezésben, amikor a lelkes Pinterest-mentések és az "úristen, ez mennyire gyönyörű" érzés hirtelen találkozik a valósággal. Pontosabban: az árakkal. És ilyenkor szinte minden párban megszületik a kérdés: biztos, hogy ennek tényleg ennyibe kell kerülnie? Nem, nem kell. Egy esküvő nem attól lesz emlékezetes, hogy mennyit költ
A neurodivergens és kiemelkedő képességű emberek gyakran tapasztalják, hogy másként működnek, ami nemcsak gondolkodásban, hanem emberi kapcsolataikban is kihívásokat hoz.
A Tbj. (2019. évi CXXII. törvény) 6. paragrafus (1) bekezdésének felvezető szövege valamennyi biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony illetően kizárja a kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő személy esetén a biztosítást. A biztosítási és járulékfizetési mentesség alapvetően a nyugdíjasokhoz kötődik, a jogszabályi rendelkezéseket egyes
Gázpisztollyal támadtak Orbán Sándor nagyteveli polgármesterre a hivatalában: a támadó három lövést adott le, kettő találta el a polgármestert, akit a győri kórházba szállítottak.
A karibi szigetország egyre mélyülő energiaválságba süllyed, ugyanis az amerikai fenyegetőzés miatt nem kap olajutánpótlást. Korlátozásokat kellett bevezetni a légi- és földi közlekedésben is, de bezárásokat és rövidített munkaidőt is elrendeltek.
Az angol labdarúgó-bajnokságban ma este lép pályára a Bournemouth. Tóth Alex csapata az Evertonhoz látogat. Úgy volt, hogy a mérkőzést egyik hazai sportcsatorna sem közvetíti, ám ez most változott.
Rekordgyorsasággal terjed a mesterséges intelligencia használata a hazai kis- és középvállalkozások marketingjében, miközben a fogyasztói oldalon meglepően széles körű bizalmatlanság tapasztalható az AI-al készült reklámokkal és tartalmakkal szemben. A Marketing Commando friss kutatása szerint az AI-alapú marketingmegoldások sokaknál kifejezett ell
A One Magyarország Zrt. arra hívja fel a figyelmet, hogy csalók a nevükben küldenek adathalász e-maileket, SMS-eket és kezdeményeznek telefonhívásokat. A vállalat részletes tájékoztatást adott ki arról, hogyan ismerhetők fel a hamis megkeresések, és mit kell tenni, ha valaki már áldozattá vált.
Állami fenntartó intézmények arról küldtek ki levelet az alájuk tartozó szervezeteknek, hogy a jövőben "mellőzzék" a független biztosításközvetítők alkalmazását. A Portfolio értesüléseivel egybevágó információról a hvg.hu számolt be először.
Orbán Viktor a Házasság hete alkalmából egy Facebook-videóban fedte fel a tartós kapcsolatokról vallott nézeteit. A miniszterelnök szerint a kompromisszumkészség a legfontosabb, nem az, hogy kinek van igaza.
Valami egészen elképesztő történik Kubában: a karibi szigetország kimerítette a repülőgépekhez szükséges üzemanyag‑készletet, és most olyan radikális lépést kellett bejelentenie, amit még ritkán láttunk a világban.
Több mint egy éve nem volt olyan alacsony a magyar tízéves referenciahozam, mint az elmúlt napokban – derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adataiból. A statisztika szerint nem csak a hazai szereplők, hanem a külföldi befektetők is változatlanul veszik a forint állampapírokat. Közben a nemzetközi kötvénypiacon egyre nagyobb a felfordulás, a
Az Auchan Magyarország számára a mindennapi bevásárlás túlmutat az áruházak falain: felelős vállalati működéssel és aktív társadalmi szerepvállalással kapcsolódik a közösségekhez. 2025-ben is kiemelt figyelmet fordított a rászorulók segítésére, a helyi közösségek támogatására és az egészségtudatos szemléletformálásra. Adományozási programjai, élelm
Az amerikai gyógyszerfelügyelet jóváhagyta az első kettős hatású szemcseppet, amely gyógyszeres megoldást kínál az életkorral összefüggő közeli látásromlás kezelésére. A Yuvezzi napi egyszeri alkalmazással akár egész napos hatást ígér műtét nélkül.
Új kutatások szerint a madarak szervezetébe ma is bekerül a már évtizedek óta betiltott DDT. A tartós vegyi anyag a táplálékláncon keresztül halmozódik fel, komoly ökológiai és egészségügyi kockázatot jelentve.
Takaicsi Szanae miniszterelnök, aki októberben lett kormányfő, jó ütemérzékkel írta ki mostanra az előrehozott voksolást. Azért volt rá szükség, hogy többséget kapjon az alsóházban, mert fontos fiskális, gazdaságpolitikai döntéseket akar keresztülvinni, és fontos biztonságpolitikai döntések előtt áll – mondta az InfoRádióban Hidasi Judit japanológu