Sencsenben elrajtolt a "világ első" humanoid robot-harcligája, ahol a csapatok ingyen kapnak egy EngineAI T800-ast, a győztes pedig egy 1,44 millió dollár értékű aranyövet vihet haza.
A Fehér Ház 2026. február 10-én egyeztetést tart a stabilcoinok szabályozásáról, amelynek célja a CLARITY Act körüli, régóta húzódó jogalkotási vita feloldása. A találkozón kormányzati tisztviselők, nagybankok képviselői és kriptovaluta-iparági vezetők vesznek részt. A megbeszélések középpontjában a kamatot fizető stabilcoinok kérdése áll, amely a
Az élő végrendelet fogalmával általában csak akkor szembesülünk, amikor már baj van, pedig ez a dokumentum fontosabb lehet, mint a pénzről szóló papír. Farkas András nyugdíjguru friss hírlevele szerint Magyarországon a férfiak jelentős része el sem éri a nyugdíjkorhatárt, így a váratlan helyzetekre való felkészülés nem halogatható. Az élő végrendel
Osztalékból származó jövedelem után keletkezik gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Emmanuel Macron váratlan lehetőséget kapott arra, hogy még saját mandátuma alatt új jegybankelnököt nevezzen ki. Így a saját gazdaságpolitikájának megfelelő embert ültethet a székbe, míg a közelgő elnökválasztások után jó eséllyel a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés dönthetne a kinevezésről. Le Pen korábban Franciaország eurózónából való kilé
Idén az amerikai politikai hirdetések nélkül 7,1 százalékos bővülésre számít a WPP a globális reklámbevételben. A növekedés fő hajtóereje a mesterséges intelligencia (MI) beruházási boom, a nagy technológiai platformok rendkívül magas tőkeberuházásai és az ezekre épülő „advertising intelligence” – vagyis az adatvezérelt, prediktív ajánlórendszerekr
Újabb áremelkedéssel indult az év a lakáspiacon: januárban országosan és Budapesten is jelentősen drágultak az ingatlanok, miközben a szakértők szerint már a lassulás első jelei is megjelentek.
A Japan Airlines, az ANA és az Emirates kínálja a legtöbb lábteret turistaosztályon, 34 hüvelykes üléstávolsággal. Az iparági szinten alkalmazott ülészsúfolás ellenére néhány légitársaság továbbra is az utasok kényelmét helyezi előtérbe.
Az IKEA áramütés veszélye miatt visszahívja Nymåne falilámpáinak több modelljét. Arra kérik a vásárlókat, húzzák ki a falilámpát a konnektorból, mielőtt hozzáérnek, és utána vigyék vissza az üzletbe.
Az újszülöttek 60-80 százalékánál a születés utáni második napon enyhe sárgaság jelentkezik, ami az esetek nagy részében a normális újszülöttkori sárgaság része, két héten belül magától rendeződik. A folyamatot azonban mindig nyomon kell követni, mert az erőteljes vagy elhúzódó sárgaság komoly problémákat jelezhet.
A megszorítások helyett célzott beruházásokra, az élettudományi ágazat stratégiai fejlesztésére és az egészségügy megerősítésére lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország hosszú távon versenyképes maradjon – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Dr. Peter Ahnesorg, a Roche Magyarország ügyvezető igazgatója. Szerinte a korszerű egészségügy gazdasági
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azonosította a 2014-ben Debrecenben elkövetett emberölés gyanúsítottját, akit a magyar fejvadászok munkájának köszönhetően Svájcban fogtak el.
A belváros közelében található Game Over Escape Rooms Budapest véget szeretne vetni annak a megszokott képnek, miszerint a szabadulószoba egy dohos pince, ahol az élmény a gyors "megmenekülésre" épül.
Divatdiktátorok, köztük Tim Gunn, állították össze a tiltólistát a 40 feletti nőknek. A cél, hogy elkerüljék azokat a darabokat, amik optikailag öregítenek vagy slamposítanak.
Jászapáti Petra olimpiai érmes gyorskorcsolyázó idén egy sérülés miatt kénytelen volt lemondani az olimpiai részvételt. Hogyan tervez újra egy élsportoló, amikor a legfontosabb célját veszti el?
Már javában zajlik a TV2 Bachelor – A Nagy Ő című realityje, ahol az idei évadban Stohl András szívéért szálltak versenybe hölgyek. Nos, a műsorban drámából nincs hiány, a legutóbbi adásban az egyik versenyző kis híján feladta a játékot azért, mert megtudta, hogy András nem csak neki szentel kiemelt figyelmet.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal szerint valótlanságokat tartalmaz a Telex hétfői cikke, amelyben súlyos szennyezésről és mérgezésről számoltak be. A közlemény szerint a Kúria döntésének értelmében a gyár az egységes környezethasználati engedélyét visszakapja, és tovább műküdhet.
Hogy néz ki? A dél-koreai újdonság meglepően jól néz ki, sokan egy Jeepet látnak benne, ami nem véletlen. Marcona kinézete meleg szívet takar, kedves, jóravaló fickó benyomását kelti. Stílusos, részleteiben alapos, aprolékos és elegáns. Kár, hogy a műszaki tartalom ezzel a lendülettel nem tart lépést. A kocsi technikája a kétezertízes évek végét j
A kérdőív célja, hogy a gazdálkodók által preferált gyakorlatorientált képzések segítséget nyújtsanak a hosszú távon fenntartható vízgazdálkodást támogató öntözéses gazdálkodás feltételeinek kialakításához, a meglévő infrastruktúra fejlesztéséhez és
Donald Trump amerikai elnök azt írta, hogy megakadályozza az Egyesült Államokat és Kanadát összekötő új nemzetközi híd megnyitását a két ország közötti kereskedelmi vitákra hivatkozva.
Tragédia sokkolta az extrém sportolók világát. A kétszeres világbajnok Pierre Wolnik sportolás közben veszítette életét. A beszámolók szerint nem nyílt ki az ejtőernyője.
Bár Japánban történelmi, kétharmados győzelmet ért el a a Liberális Demokrata párt, ami után a japán kötvényhozamok érdemben emelkedtek, a tíz éves hozam 6 bázisponttal, 2,3%-ig, a többi piacon végül alig mozdultak a hozamok. A tíz éves dollár hozam minimális csökkenés után maradt 4,2%-on, a tíz éves német hozam pedig a 2,85% körül. A dollár tegnap
A Puerto Ricó-i szupersztár a vasárnapi fellépését követően minden posztját és a profilképét is eltávolította. Lehetséges, hogy ezzel egy új korszak kezdetét jelezheti.
A spenót évtizedek óta az egészséges táplálkozás egyik ikonikus alapanyaga. Gyakran emlegetik „szuperzöldségként”, ugyanakkor számos tévhit is él vele kapcsolatban. Valóban annyira vasban gazdag, mint ahogy sokan hiszik? Milyen formában érdemes fogyasztani, és mire kell odafigyelni a konyhában? Az alábbiakban a legfrissebb táplálkozástudományi adat
Elkészült az élelmiszerboltok műanyag- és szemétrangsora. Mi történt? Még mindig találni olyan üzletláncot, ahol kizárólag egyszer használatos műanyag zacskó áll a vásárlók rendelkezésére, írja a 444 a Greenpeace Magyarország és a Humusz Szövetség felmérése alapján. Részletek. A két szervezet idén is rangsorolta a legnagyobb hazai élelmiszerláncoka
A Bournemouth színeiben továbbra is kiemelt figyelem övezi a magyar válogatott középpályást, Tóth Alexet, akinek Premier League-szereplése újra képernyőre kerül Magyarországon. 11 nappal a legutóbbi közvetítés után a Spíler 2 ismét élőben tűzi műsorára a Bournemouth aktuális mérkőzését, ezúttal az Everton elleni idegenbeli találkozót.
A hitelintézet tájékoztatása szerint technikai hiba miatt részlegesen leálltak a rendszerei. Az elektronikus csatornák többsége átmenetileg nem érhető el, a fióki ügyintézés szünetel, ugyanakkor a bankkártyák használata zavartalan. A jegybank máris reagált a történtekre.
A Cyla Call Center első epizódja nemcsak szórakoztató, hanem érzelmileg is megindító élményt nyújtott a nézők számára, megmutatva, hogy a könnyed hangvétel mellett komoly és mély témák is helyet kaphatnak a képernyőn. Molnár Áronnak olyan őszinte és megindító történetet meséltek el, hogy meg is könnyezte a hallottakat.
Három sütés nélküli pohárkrém receptjét gyűjtöttük össze, amelyek előre elkészíthetők. Az instant csokimousse, epres és tiramisu változatok percek alatt összeállíthatók a nagy napra.
A csipkelődés és a szókimondó humor éppúgy része A Nagy Duett hangulatának, mint a produkciók – ezzel pedig Galambos Lajos is tisztában van. A zenész már előre készül arra, hogy az új évadban nemcsak a színpadon, hanem a poénok kereszttüzében is helyt kell majd állnia.
Több mint egy évvel a panasz benyújtása után sem zárult le az a hatósági eljárás, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság folytat a hódmezővásárhelyi Promenad24 ellen. Az ügy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egy aktivistájának személyes adatainak nyilvánosságra hozatala miatt indult, az érintett adatok pedig továbbra is elérhetők a