Tavaly még a szigorú településvédelmi rendeletével került a hírekbe a Nógrád vármegyei Vizslás, amely most újra reflektorfénybe került. Az önkormányzat ellen ugyanis csődeljárás indult, amit egy szűkszavú apróhirdetésben jelentettek be.
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig és a Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin is kikapott a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján. A lipcsei együttes veresége nagyobb meglepetés, ugyanis a meccset a 16., osztályozós helyről kezdő Mainzcal szemben maradt alul, ráadásul hazai pályán.
81 éves korában elhunyt Kőszegi Imre Liszt Ferenc-díjas jazzdobos, zeneszerző, a magyar jazzélet egyik megkerülhetetlen alakja. Nemcsak zenészként, hanem emberként is legendának számított: humora, történetei és a színpadi jelenléte generációkra hatott.
Kisebb balszerencsének köszönhetően lett milliárdos az ötös lottó nyertese, aki most mesélte el történetét. Hosszú ideje nem akadt már olyan ember, aki beszélt volna a nyeremény történetéről, ő azonban megtörte a csendet és kiderült, hogy szinte szó szerint a vak végzet pottyantotta ölébe a több mint 4 milliárd forintot.
Pártfüggetlennnek mondott demonstrációt tartottak szombat este a Parlament előtt, miután Lázár János építési és közlekedési miniszter nagy port kavart kijelentést tett a roma közösséggel kapcsolatban. A tiltakozók szerint a miniszter bocsánatkérése nem elégséges, és távozását követelik a közéletből.
A magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya az InfoRádióban azt mondta, apróbb dolgokon múlt, hogy az Európa-bajnokságon nem nyertek mérkőzést a középdöntőben, összességében pedig büszke a csapatra. Hozzátette: ha a jövőben a fiatalalok nagyobb önbizalommal érkeznek a válogatottba, akkor meg tudják adni azt a pluszt, ami most egy-egy meccse
Club Brugge-Marseille összefoglaló: Már a 11. percben két góllal vezettek a belgák, akik végül 3-0-ra nyertek, és bejutottak a rájátszásba. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Januárban drágábban szerezték be az energiát, így nem keletkezett többlet bevételük, ezt az állami MVM-et is tömörítő Energiakereskedők Szövetsége írta az RTL Híradó kérdésére azután, hogy a kormány az energiacégek extra bevételére hivatkozva egyszeri különadót vetne ki a szektorra. Ebből fizetnék az 50 milliárdba kerülő januári rezsiátvállalás egy
Sokkolta a hír, így reagált a Híradónak a mosonmagyaróvári villanyszerelő felesége, aki évekig küzdött, hogy elítéljék férje feltételezett gyilkosát. A bíróság eljárási hibákra hivatkozva újraindítja az ügyet. A vádlottat korábban életfogytiglani börtönre ítélték. Két ember megölésével vádolják, a holttestek azonban nem kerültek elő.
Az RTL Házon kívül című politikai-közéleti magazinja nyerte el az Év közéleti műsora kategória díját a Big Picture Awards 2026 díjátadó gálán. A műsor célja, hogy közérthetően és alaposan mutassa be a mindennapokat befolyásoló fontos ügyeket, és ezzel széles közönséget érjen el. A főszerkesztő, Kováts Mihály az rtl.hu-nak adott interjújában beszélt
Az elmúlt év komoly kihívások elé állította a mezőgazdasági termelőket. A kiszámíthatatlan klímakörnyezet és a járványos állatbetegségek megjelenése és a piaci krízisek ismételten ráirányították a figyelmet a gazdálkodói tudatosság és a mezőgazdasági kockázatkezelés jelentőségére. A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uni
Első blikkre ezek szimplán csak ártatlan számoknak tűnnek, azonban olyanok, akár a csiszolatlan gyémánt: sokkal többet rejtenek, mint az kívülről látszik. Könnyedén megeshet, hogy már elsőre rávágnád erre a feladatra a választ, azonban jobban teszed, ha gondosan átgondolod a döntésed, mielőtt leteszed rá a voksodat. Egyáltalán nem biztos, hogy az e
Ez az agykarbantartó kvíz nem ígér könnyű sikert, hiszen tízből csak három ember képes a kérdések legalább felére helyesen válaszolni. A feladatsor a fizikától az irodalmon át a nyelvészetig számos területet érint. Szánj rá egy kis időt, és derítsd ki, te melyik csoportba tartozol. Ebben a kvízben például el kell döntened, melyik városban adják át
Oroszország dezinformációs hadművelettel avatkozhat be a magyarországi választásokba, erre utal egy, a napokban megjelent oldal, ahol Magyar Péterről terjesztenek egy egyértelműen és könnyen cáfolható álhírt. Buda Péter titkosszolgálati szakértő azt mondta, hogy hasonló akciókra lehet számítani a választásokig.
Néhány hét múlva kezdetét veszi a márciusi lakásbiztosítási kampány. Ezekben a hetekben mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, keressen akár olcsóbb díjazású, vagy éppen magasabb biztosítási összegű megoldást. Ezek a váltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók.
Több ázsiai ország repülőterein és határain szigorították az ellenőrzéseket egy ritka, de rendkívül veszélyes kórokozó, a Nipah-vírus miatt. A szakértők szerint már egyetlen eset is járványriadót indokolhat, mivel a halálozási arány akár 70 százalékos is lehet, és jelenleg nincs ellene védőoltás. Magyarországon nem jelent közvetlen veszélyt, de a v
Árpa Attila ritkán beszél ilyen őszintén a magánéletéről egy forgatás kapcsán. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban műsorvezetője elárulta, miért hatalmas előny számára, hogy feleségével, Árpa Alexandrával együtt dolgozhat a műsorban.
Dolgozók panaszkodtak a Híradónak, van, aki két hónapja nem kapott fizetést a szeghalmi Felinánál, miközben több száz ember kényszerül otthon maradni munka híján. A Felina a Híradónak azt írta, hamarosan fizetnek, a kormányhivatal eljárást indított az ügyben.
Az egész hazai zenei világot megrázta Horváth Krisztián, művésznevén: Chriss Ronson halálhíre. A népszerű magyar DJ és producer január 11-én, 48 éves korában halt meg, gyógyíthatatlan betegség következtében.
Általában borult, több helyen párás idő várható, s inkább csak kevés helyen vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Több helyütt, így a fővárosban is, akár estig is esővel kell számolnunk.
Kedvesnek lenni erény, de van egy vékony határvonal, ahol a segítőkészség átcsap önfeladásba. A people pleaser (kényszeres megfelelési vágy) jelenség nemcsak kimerít, de hosszú távon tönkreteszi az önbecsülésedet is.
Jeffrey Epstein, a hírhedt pénzember és szexuális bűnöző halála előtt két nappal aláírt végrendeletével hatalmas vagyont hagyott volna hátra – legalábbis papíron. A 2019. augusztus 8-án kelt dokumentum szerint Epstein 288 millió dolláros vagyonát és nemzetközi ingatlanjait 44 különböző kedvezményezett között osztotta volna szét.
"Ha csak tehetem, a magyar tenger partján töltöm az időmet. A meleget igazából sehogy sem bírom. A kulcsszavak ilyenkor: Balaton, Zamárdi, medence és légkondis szoba. Mindezt úgy, hogy közben figyelni kell a hangomra, hiszen 19-én a Plázson mégsem állhatok oda rekedten, a nyár legnagyobb rock and roll bulijára." Íme egy rövidke idézet egy tavalyi,
Joel Fameyeh hajrában szerzett szépségdíjas góljával nyert 1-0-ra a Puskás Akadémia az Újpest otthonában a labdarúgó-NB I 20. fordulójában. A téli szünetben Dárdai Pál és Szélesi Zoltán irányítása alá vett lila-fehérek így a Nyíregyháza elleni döntetlent követően az új korszak második találkozóján elszenvedték első vereségüket.
A sorozatokkal kapcsolatos díjakban ugyan tarolt a Hunyadi az első Big Picture Awards díjátadóján, ám a szakmai gálán egyértelmű volt mindenki számára, hogy a legjobb sorozatszínész nem lehet más, mint Bacskó Tünde. A Bróker Marcsi címszereplőjének életébe a lehető legjobbkor érkezett ez az elismerés, hiszen a szeretett szakmája feladásán gondolkod
A 2026. január 31-i határidőig az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók eleget tettek - a 2025. december 31-én fennálló vagyoni állapotra vonatkozó - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek - közölte Hargitai János, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke
A Stavatti Aerospace már eddig is meghökkentő, de rendkívül innovatív katonai repülőgépeket tervezett. Viszont amit most az amerikai flottának javasolnak, minden korábbinál merészebb elképzelés.
Súlyos feszültségek és botrányos jelenetek kísérték a Fizz Liga 20. fordulójának kiemelt mérkőzését. A Győri ETO FC és a Debreceni VSC összecsapása nemcsak a sportszakmai teljesítményről, hanem a játékvezetői ítéletekről és a pálya szélén elszabadult indulatokról marad emlékezetes.
Megszületett a megállapodás a 2026. évi bérfejlesztésről a Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között, a kétéves bérmegállapodásban a 2026. évre eredetileg rögzített 7 százalékos bérfejlesztési mérték 10 százalékra emelkedik, és növekszik a béren kívüli juttatások keretösszege bruttó 420 000 forintra - közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel.
Frankfurt-Tottenham összefoglaló: A Tottenham megérdemelten nyert, és jutott közvetlenül a nyolcaddöntőbe. A Frankfurt csak kapufáig jutott, sima kiesés a vége. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
A rendőrség szerint a 30 év körüli támadó késsel rontott egy 27 éves férfira, akit párja lakásán talált. A fiatal belehalt sérüléseibe. A féltékeny férfi párját is megszúrta és saját magát is megsebesítette. Mindkettejüket kórházba vitték, a kórház azt írta a Híradónak, hogy a 30 éves támadót intenzív osztályon kezelik.
Bacskó Tünde az RTL Bróker Marcsi című sorozatában nyújtott élethű alakításáért kapta meg az Év legjobb sorozatszínésze díját a Big Picture Awards 2026-on. A színésznő kiemelte, hogy a siker a teljes stáb közös munkájának eredménye, és hálás a csatorna bizalmáért, amely lehetővé tette számára a főszerepet. Interjú az rtl.hu-n.
Szigorú követelményeket állított az erdőirtásmentes termékekről szóló rendelet azokkal szemben, akik agribusiness szereplőként - többek között - a szarvasmarha, szója, csokoládé és kakaó termékvonalon tevékenykednek termelőként, saját termékeiket magasabb hozzáadott értékkel értékesítő, komplex tevékenységben aktív gazdálkodóként vagy élelmiszeripa