Hírarchívum - 2026 november 4.

2026. november 4. szerda

nov. 4
0:40
Navracsics a Telexnek: Feledy Botondék tárgyilagos szakmai munkát végeztek, a legjobbakkal szoktunk dolgozni (Telex)
A volt miniszter szerint az európai uniós forrásokról szóló tárgyalások során is hasznosították az anyagokat.
nov. 4
0:40
Öt telephelyét bezárja a Schaeffler autóipari beszállító, több mint háromezer munkahelyet megszüntetnek (Telex)
Csökken a belső égésű motorral szerelt járművek iránti kereslet.
nov. 4
0:42
Bezárnak az első szavazóhelyiségek Amerikában (Blikk)
Elsőként Indiana és Kentucky államban zárnak a szavazóhelyiségek. A két állam keleti felén található megyékben helyi idő szerint hat órakor, a nyugati felé viszont egy órával később. Logikus az eltolódás Mindkét államban a republikánus jelöltek az esélyesek. Indianában 58, Kentuckyban pedig 64,5 százalékot szerzett két évvel ezelőtt Donald Trump.
nov. 4
0:42
Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre (ProfitLine)
Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
nov. 4
0:44
Elégedetlenek a pénzzel a szociális dolgozók – "Saját magának tette magasra a lécet a kormány" (Infostart)
Elégedetlen a Tisza-kormány által felterjesztett, a 2027-es költségvetési tervezetben szereplő bruttó 17,8 százalékos béremeléssel a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete.
nov. 4
0:44
Új szer a HIV/AIDS elleni harcban: 99,9 százalékos a hatékonysága (Infostart)
Amerikában engedélyezték annak a szernek a forgalmazását, amely közel 100 százalékban hatékony lehet az AIDS és a HIV elleni harcban.
nov. 4
0:44
Sikolyok és egy utolsó ima hallatszott a pilótafülkéből, döbbenetes felvétel rögzítette a repülőgép zuhanásának pillanatait (Promotions)
Tudj meg többet a kilenc áldozatot követelő floridai magángép-tragédiáról. Egy megrázó hangfelvétel rögzítette a zuhanás előtti drámai pillanatokat.
nov. 4
0:44
Elektronikus védőburok épült Kijev fölé az orosz drónok ellen (Magyar Hírlap)
Több száz helyszínről zavarják az orosz drónok rádiókapcsolatát.
nov. 4
0:44
Orbán Anita elárulta, hogyan pótolnák a kieső orosz kőolajat (Forbes)
A külügyminiszter szerint a washingtoni látogatás egy komplex bizalomépítő csomag eredménye volt, és arról is beszélt, melyek az országnak azok a stratégiai érdekei, amelyekben nem hozott változást a kormányváltás. Mi történt? Az EU egyértelmű határidőt adott az orosz földgáz kivezetésére, ez 2027 ősze. Ami az orosz kőolajat illeti, az Egyesült Áll
nov. 4
0:44
Egy fedél alatt élni az exférjjel és szeretőjével? A Bírónő furcsa családi drámába keveredik (rtl.hu)
Kerekes Melinda és férje már jó ideje elváltak, ennek ellenére még mindig egy házban élnek, ahova ráadásul azóta a férfi szeretője, Gács Szandra is beköltözött. A különös helyzet nem kevés feszültséget eredményez a volt feleség és az új barátnő között. Vajon miért nem akarnak elmenekülni a közös otthonból?
nov. 4
0:44
Cunha duplájával nagy fordítást mutatott be a Man. United a Roma kárára (rtl.hu)
A Manchester United menedzsere, Michael Carrick egyelőre fellélegezhet, miután csapata egy elképesztő mérkőzésen, 2-0-s hátrányból felállva 3-2-es, drámai győzelmet aratott az AS Roma felett a Bajnokok Ligájában. A "Farkasok" ezzel továbbra is nyeretlenek maradtak az európai elitsorozatban angol földön.
nov. 4
0:44
Ügynökakták: ezeket tudjuk eddig róluk (rtl.hu)
Az ügynökakták november 4-től lesznek nyilvánosak, és akár 60 ezer név is fellelhető lesz benne. Mutatjuk, hogy miket tudunk eddig róluk.
nov. 4
0:44
Obama laza mikrofondobásától Trump fenékmániájáig – a félidős választási kampány legemlékezetesebb pillanatai (Telex)
Az amerikai félidős választások általában nem a legizgalmasabb politikai kampányról szólnak, a mostani azonban kiemelkedik a mezőnyből.
nov. 4
0:44
Ami tudható: Orbán Viktorról a katonai elhárításnál készült akta, de a volt kormányfő beszervezésére nincs bizonyíték (Telex)
Orbán Viktor mostanra harmadszor tette közzé a katonai titkosszolgálatnál készült A-kartonját, amelyet a nyolcvanas években a társadalmi kapcsolatként regisztrált fiatal sorkatonákról tömegesen állítottak ki. Ez nem számított ügynöki tevékenységnek, másoktól is kértek információt a katonatársakról. Hivatalos iratban szerepel az is, hogy Orbán besze
nov. 4
0:48
Szakértők: a társadalom érettségére lesz szükség az ügynökaktákból nyilvánosságra kerülő információk feldolgozásához (Infostart)
A társadalomnak feladata van az ügynökakták nyilvánosságra kerülésével, kérdés, hogy meglesz-e az ehhez szükséges érettség – erről beszélt Szekér Nóra történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) kutatási osztályvezetője és Orvos-Tóth Noémi pszichológus, traumakutató az Ügynökakták, a hallgatás ára című háromrészes beszél
nov. 4
0:48
Félidős választások: itt vannak az első eredmények, Trump örülhet (Infostart)
Megérkeztek a 2026-os félidős választások első eredményei az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokáról, Guamról.
nov. 4
0:48
Mi a közös az újszülöttek és az Alzheimer-kóros betegek agyában? Több, mint gondolnád (Promotions)
Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot.
nov. 4
0:48
Kínai kutatók új föld alatti helymeghatározó rendszert fejlesztettek ki (Magyar Hírlap)
A Pejtou hálózatára épülő Hszingjüan rendszer a föld alatti bázisállomásokkal küszöböli ki a műholdjelek hiányát.
nov. 4
0:48
Így dolgoznak a Matolcsy Ádámékra "ráküldött" fejvadászok (Forbes)
Videóban mutatja be a rendőrség azt a nyomozó egységet, amely Matolcsy Ádámék megtalálásán dolgozhat, és az idei eredményeikről is beszámolnak. Mi történt? Videóban mutatja be a rendőrség azt a nyomozó egységet, amelyről hétfőn írták meg a sajtóban, hogy Matolcsy Ádámék felkutatásán dolgozhat, vette észre a hvg.hu. "A fejvadászok, mint a vadászkuty
nov. 4
0:48
"Ruhát se vesz fel!" – Az exférj új barátnője folyamatosan provokálja mostohalányát (rtl.hu)
Kerekes Lívia – a gyanúsított, Kerekes Melinda lánya – tanúskodott édesapja új barátnője ellen, aki felforgatta az életüket. Az otthonukban állandóan bugyiban flangáló Szandra nemcsak személyesen, de üzenetváltások közben is oda-oda szúrt Líviának.
nov. 4
0:48
Gulácsi Péter is csak számolta a kapott gólokat a PSG ellen (rtl.hu)
A Paris Saint-Germain egy elképesztő, első félidei gólzáporral 6-0-s, megsemmisítő győzelmet aratott a Villarreal otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. A párizsiak ezzel beállították a leghosszabb veretlenségi sorozatot (14 mérkőzés) a francia klubok történetében az európai elitsorozatban.
nov. 4
0:48
Trump túl sok Európának? Így veszítette el az USA elnöke az európai jobboldalt (Telex)
Az AfD, Marine Le Pen és Giorgia Meloni egykor büszke volt kapcsolatára a MAGA-mozgalommal, de ma már inkább távolságot tartanak. Mi áll emögött? A DW Magyar elemző videója.
nov. 4
0:48
Mozgalom? Fidesz-platform? Új párt? Még mindig nem derült ki, mire készül Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya (Telex)
Látja a főnök úr, hogy mi van? – kérdezte egy helyi polgármester a Polgári Demokraták pécsi fórumán, aki már évekkel ezelőtt figyelmeztette a Fidesz vezetését, hogy szedjék össze magukat.
nov. 4
0:48
Víz, idő és egy egészen egyszerű trükk: így fog sikerülni otthon is a sült gesztenye (MeMedia)
A sütőben sült gesztenye akkor lesz puha és könnyen hámozható, ha bevágod, beáztatod, egy tál víz gőzében sütöd, és utána nedves konyharuhába csomagolod.
nov. 4
0:54
Iráni banki alkalmazottakat bocsátottak el a hidzsáb állítólagos megsértése miatt (Magyar Hírlap)
Egyre több vállalatot vesznek célba az iráni hatóságok.
nov. 4
0:54
Amikor a Merkúr is beleszól a kormányzásba (Balk)
Bosznia-Hercegovinában a politikai és gazdasági nehézségek után már az égitestek is megnehezítik a kormányzást. Jasna Duraković oktatási és tudományos miniszter a retrográd Merkúrnak tulajdonította kommunikációs problémáit, és azt tanácsolta mindenkinek, hogy november 14-ig jobb volna elhalasztani a fontos egyeztetéseket. Amikor az ország felnevete
nov. 4
1:00
Máris megy a dezinformáció - Amerika választ (Blikk)
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közölte, hogy egy texasi raktárban végrehajtott razzia során a pletykákkal ellentétben nem több ezer hamisított szavazólapot fedeztek fel. Sőt, razzia sem volt - közölte a központi nyomozóiroda.
nov. 4
1:06
Barcelona-Aston Villa online? Mutatjuk, hol nézheted a meccset (rtl.hu)
Barcelona-Aston Villa mérkőzéssel folytatják a katalánok a BL-menetelésüket, mutatjuk a részleteket!
nov. 4
1:12
Kávézacc, szódabikarbóna vagy aktív szén: melyik viszi el a hűtő szagát? (MeMedia)
A szódabikarbónás tálka a hűtőben szinte kötelező kellék, egy amerikai teszt szerint viszont nem ez a legjobb szagelnyelő. Összevetettük a három népszerű megoldást, és azt is, mikor egyik sem segít.
nov. 4
1:18
Így követi Donald Trump a választási eredményeket (Blikk)
Szivárognak az információk a Fejét Házból. Egy ottani tisztviselő a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a hangulat a Fehér Házban "óvatosan optimista". Mindenki úgy véli, hogy Donald Trump pártja jobban áll, mint néhány napja. Minden esetre az elnök nem megy az eredményváróra.
nov. 4
1:18
Véglegesítették a bosznia-hercegovinai választások eredményét (Magyar Hírlap)
A testület szarajevói tanácskozásán egyhangú döntés született.
nov. 4
1:18
Hat apró változtatás, amitől hangulatos lesz a konyha anélkül, hogy telepakolnád (MeMedia)
Meleg fény, földszínek, textúrák és néhány személyes tárgy: lakberendezők szerint ennyi kell ahhoz, hogy a konyha otthonos legyen, és mégse tűnjön zsúfoltnak.
nov. 4
1:22
Ezt a 7 dolgot a vízszerelők szerint soha ne csináld a fürdőszobában (MeMedia)
A dugulás, a kellemetlen szag és a drága javítás ritkán jön egyik napról a másikra. Mindig vannak előjelei, ha közeleg a baj. Amerikai vízszerelők az Apartment Therapy lakberendezési oldalnak sorolták fel, melyik hétköznapi szokásokkal tesszük tönkre a lefolyót, a horvát 24sata most újra elővette a listát. Mi kiegészítettük néhány hazai tapasztalat
nov. 4
1:42
Takarítási szakemberek elárulták, miért nem jó már újságpapírral ablakot pucolni (MeMedia)
A régi újságpapír nem szöszölt és jól szívott, a mai festék viszont könnyebben elmaszatolódik, a vékony lap szétmállik. A takarítást oktató szakemberek mikroszálas kendőt és lehúzót javasolnak helyette.
nov. 4
1:48
Nem áll jól a szénája Trumpnak (Blikk)
Csepegnek az első adatok az amerikai félidős választásokról. Ami biztosnak tűnik, hogy egy szenátor helyet már szerzett a Demokrata Párt. Georgiában dőlt el az első hely sorsa.
nov. 4
1:48
Javítaná a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre az EU (Magyar Hírlap)
Brüsszel egy új, nem kötelező érvényű iránymutatásban javasolja, hogy minden polgár állítson össze egy vészhelyzeti csomagot.
nov. 4
2:03
Évtizedes barátságokat és rokoni kapcsolatokat zilálhat szét az ügynöklista nyilvánosságra hozatala (rtl.hu)
Szerdától bárki korlátozás nélkül kereshet a kommunista állambiztonság hálózati nyilvántartásában, az úgynevezett ügynöklistán. 40-50 ezer név válik elérhetővé, ám a történészek arra figyelmeztetnek: a névsorban a sikertelenül beszervezett személyek éppúgy megtalálhatók, mint azok, akik harminc évig voltak ügynökök. A nyilvánosságra kerülő adatok n
nov. 4
2:15
Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal (ProfitLine)
Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai pia
nov. 4
2:15
Egy marék rizs és pár csepp mosogatószer: így lesz tiszta a keskeny nyakú üveg (MeMedia)
A vázába, borosüvegbe vagy kulacsba nem fér be a kefe, egy evőkanál nyers rizs viszont mindenhova eljut. Így használd, és erre figyelj, hogy a lefolyó se dugul el tőle.
nov. 4
2:21
Működik az amerikai–orosz hírszerzési paktum (Magyar Hírlap)
Washingtoni jelzés alapján hiúsítottak meg egy moszkvai merényletet.
nov. 4
2:27
Évekig egy kő tartotta egy cseh falu pajtáját, kiderült, hogy egy több mint 3000 éves bronzkori lándzsahegy-öntőforma (MeMedia)
A dél-morvaországi Morkůvkyben egy pajta alapjába épített kőről kiderült, hogy késő bronzkori öntőforma. Az anyaga riolittufa, amely a kutatók szerint Észak-Magyarország vagy Délkelet-Szlovákia vidékéről származik.
nov. 4
2:45
Megállapította a Múosz: etikai vétséget követett el az RTL a Gryllus Dorka-féle átveréssel (Media1)
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Etikai Bizottsága a Media1 főszerkesztőjének panasza után megállapította, hogy az RTL Reggeli etikai vétséget követett el, amikor a stáb közreműködött a nézők átverésében. A végzés szerint a nézők megtévesztése az újságírói hitelességet is veszélyeztette.
nov. 4
2:51
Bőkezű volt Musk, csaknem 163 milliárd forintot szórt el néhány republikánus jelölt kampányára (Blikk)
Egyvalaki biztosan bukott az amerikai félidős választásokon. Ez az ember Elon Musk, ugyanis a hírek szerint csaknem 500 millió dollárt fektetett a Republikánus kampányba. Nagy kérdés, hogy ha a párt elveszíti a kongresszusi többségét, hogyan jön vissza Musknak ez a rengeteg pénz. Árgus szemekkel figyelik majd minden Trump-Musk megmozdulást.
nov. 4
2:51
A Vatikán szerint XIV. Leó pápa felépülése megfelelően halad (Magyar Hírlap)
Vatikán: XIV. Leó pápa egészséges, nem igényel különleges orvosi intézkedéseket.
nov. 4
3:15
Csak azért szigeteltem le a pince födémét, hogy ne fázzon a lábam, néhány nap múlva értettem meg, hova szökött a nappali melege (MeMedia)
A fűtetlen pince fölötti szobában a padlón át szökik a meleg egy része. A födém alulról szigetelése az egyik legolcsóbb energetikai felújítás, de csak száraz pincében szabad nekiállni.
nov. 4
3:21
Gajdos László: Jelentős átalakításokra szorul a hazai erdőgazdálkodás (Magyar Hírlap)
A tervezettnél idén 300 ezer köbméterrel kevesebb fát termelnek ki a magyarországi erdőkből.
nov. 4
3:21
Megawattos töltők épülnek a cseh autópályák mentén (Villanyautósok)
A teljesítményigény 44%-át akkumulátorok fedezik majd.
nov. 4
3:27
Félúton visszafordították a Moszkvába tartó szerb különítményt (Balk)
Az Air Serbia moszkvai járatának utasai között három olyan szerb politikai szereplő is akadt, akinek Oroszország nem éppen ismeretlen terep. Aleksandar Vulin, Nenad Popović és Dušan Bajatović ezúttal azonban csak Litvániáig jutott, mert a repülőgépet egyikük hiányos biztonsági ellenőrzése miatt a szerb hatóságok visszafordították. Vulin és Bajatovi
nov. 4
3:33
Ha te is imádtad a Wildwoodot: 7 gyerekkönyv, amit csak felnőtt fejjel értesz meg igazán (InStyle)
A Wildwood - A tiltott Vadon is bebizonyítja, hogy a mesék nem csak gyerekeknek szólnak! Vannak történetek, amelyekben egészen mást látunk felnőttként, mint évekkel korábban. Mutatunk 7 különleges könyvet, amelyet érdemes újra kézbe venni, mert lehet, hogy most még jobban beléjük szeretsz!
nov. 4
3:39
Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban? (ProfitLine)
Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.

Keresés